"cikk - és interjúrészletek"
Nagy Gyula - Üzenet a Lyukból (Új Magyarország, 1992. március 12.)
„Ez az évtizedekkel ezelőtt elpusztult, tavasztól feltámadásra ítélt pince fölényesen helytállna New Yorkban, Amszterdamban, vagy éppen Nyugat-Berlinben. Díszlet, rom és látomás. Folyosók labirintusa. Málló fal, méteres áttörések a nyers téglában. Másutt: graffiti és frissen fellőtt habarcs. Csövek. Fényesre kopott kőpadló, faboltozat. Utoljára a Ganz-MÁVAG munkásai zuhanyoztak itt. Most szubkultúra” - írja Marton László Távolodó a Lyukság, a Fekete Lyuk hivatalos tájékoztatójának első számában. Azóta eltelt négy év, a kezdeti agyonhallgatás, majd az azt követő pocskondiázás ellenére a Golgota utcai Vörösmarty Művelődési Ház pincéjében lévő klub nemcsak hogy él, hanem virul is. Akárcsak maga az alternatív kultúra. Pedig annak idején nemcsak a hivatalos szervek próbálták ellehetetleníteni, hanem az akkori rockelit is mereven elhatárolta magát tőle. 1981-ben a híres-nevezetes tatai konferencián Bródy János Tóth Dezső miniszterhelyettes vádjaira például azt válaszolta, hogy az „említett rossz példák alanyai nem tartoznak hozzánk. Sem az URH, sem az Orgazmus, sem a Bizottság. Ők nem rendelkeznek hivatásos előadóművészi engedéllyel.” Szerencsére azonban akadtak olyanok - Benkő László, Presser Gábor -, akik mindig is támogatták az új kezdeményezéseket, így az alternatív műfaj a felszínen tudott maradni. S az évtized második felétől a Déja vu Revue-ben, majd az abból kinőtt Fekete Lyukban a zenekarok többsége állandó fellépési lehetőséget kapott. - Annak idején az Európa Kiadótól kezdve a Kampec Doloresen vagy Balkán FuTouriston át a Sziámiig mindenki itt játszott - meséli Nagy Gyula, a Fekete Lyuk klubvezetője. A zenészek ingyen, vagy sörért és színezett zsíroskenyérért léptek fel, verset szavaltak vagy pár fős minidarabokat adtak elő. Egyszóval igazi pezsgés alakult itt ki. 1986-ban azonban a művelődési ház akkori igazgatója véget vetett ennek, s két évbe tellett, mire a Fekete Lyukat létre tudtuk hozni. Ekkor szanálták ugyanis a gyárat, így megürült az alagsor. Visszahívtam a Balkán FuTouristot és a Második Műsort, akik segítségével újra sikerült fellendíteni itt az életet. 1988. február 27-én nyitottunk, három egymást követő nap a Balkánon kívül fellépett a Baby-line és a Vágtázó Halottkémek. Ez egyfajta kísérlet volt, hogy egyrészt a közönség jön-e ide, másrészt a hatóságok hagyják-e ezt. Végül jöttek is, hagyták is, bár elég nagy nyomás hárult mind ránk, mind az igazgatóra. A baj csak az volt, hogy a Balkánosok túlságosan türelmetlenek voltak. Ha rájuk hallgatunk, egy hónap alatt be kellett volna zárnunk. Mi azonban hosszú távra terveztünk, így kenyértörésre került sor, s májusban elmentek. Meg is szűntek. Mi pedig ma is élünk.
• A BBC már a klub megnyitásának másnapján hírt adott rólatok. Az első hazai sajtóreakcióra mégis majdnem egy évet kellett várni…
Abban sem volt köszönet! Még ki sem nyitottunk, máris ellenzéki helynek könyvelt el mind a Belügyminisztérium. Jártak ide leendő fideszesek, SZDSZ-esek, sőt MDF-esek is. Olyan találkozóhelynek számítottunk, ahol mellesleg voltak programok. Ennek megfelelően kezelt minket a pártsajtó. Az első újságíró az akkoriban a Képes7-nél dolgozó Szántó Gábor munkásőr volt, aki megállt a kapuban, felhívatott engem, majd közölte, hogy szeretne erről a „patkánylyukról” írni. Szántó elvtárs egy hétre, a Vágtázó Halottkémek koncert alatt vagy húsz rendőr kíséretében ismét megjelent, a razzia alatt beszélt az igazgatónkkal, s utána elment. Egyedül a fotósát küldte le a Lyukba. Néhány hét múlva pedig megjelent a cikk e „fertelmes helyről”. A második velünk kapcsolatos cikket a Mai Naptól Vigh Mihály írta. Egyik klubtagunk, Tacsi, aki kábítózott, a Blaha Lujza téren rosszul lett. A mentő kórházba vitte, ahol hanyatt fektették, a nyelve hátracsúszott és az éjszaka folyamán megfulladt. Vigh pedig ahelyett, hogy az orvosi műhiba miatt kiverte volna a balhét, azon meditált, mi történik majd, ha 50-100 év múlva kihantolják Tacsit, s meglátják a színes, festett haját és az extravagáns ruháját. A Lyukat pedig ezek után elmondta mindennek. Engem is megtámadott, mondta, össze kellene tépni a diplomámat. Amikor megkérdezték, hogy ő hogyan vezetné a klubot, azt válaszolta, hogy Adyt és József Attilát szavalna nekik. Gál-Kovács úr volt az egyetlen, aki nem az első benyomásaira támaszkodott, hanem egy-két hónapon keresztül minden hétvégén lejött és forgatott. Hogy ne csak lássa, hanem érezze is, mi van itt. Az elkészült riportfilm véleményünk szerint fantasztikusan sikerült, csakhogy elszámítottuk magunkat. Mert 90 százalékban olyanok nézték meg, akiknek az egészről fogalmuk sem volt. Csak a felszínt látták, nem a lényeget. S az átlagpolgár, gondolom, leesett a fotelról.
• Az utóbbi néhány évben egymás után jöttek létre a különböző alternatív szórakozóhelyek, a Tilos az Á, a Totalcar, a Razzia vagy Blue Box. Nem féltek, hogy elveszítitek a „varázsotokat”?
Nem. Az általad említett helyek kocsmák, ahol mellesleg koncert is van. A mi tevékenységünk ennél több. Fiatal, kezdő zenekarokat támogatunk, próbalehetőséget biztosítunk, csütörtökönként fel is léphetnek. Aztán, ha látunk bennük fantáziát, lehetnek előzenekar, és így tovább. Sokan nőtték ki magukat, elég ha az F. O. Systemre, az Aurórára vagy az AMD-re gondolok. Aztán, ha úgy látjuk, stúdióba visszük őket. Ugyan Nagy Feróé a stúdió, de az együtteseket a Lyuk szervezi. Azt hiszem, az országban egyedülálló eset, hogy egy zenekar felveszi az anyagot, s majd csak az eladott kazettái után fizeti ki a stúdióidőt. Ez a haladék a Sex Action és a Kézi-Chopin esetében majdnem egy év volt! A koncerteken kívül néha filmvetítéseket rendezünk, régebben, sokszor mi mutattunk be először tiltott filmeket. Aztán azok, akik itt csinálták, létrehozták a Blue Boxot, s ezek a filmek ma máshol is hozzáférhetők. De a vetítéseken kívül festők és fotósok támogatásával is foglalkozunk. Nem vagyunk kiállítóterem, de ha valaki a Lyukba járók közül szeretne „kitárulkozni”, lehetőséget adunk rá.
• Nem félő, hogy így belterjessé váltok?
Ez a célunk. De egyébként is sokan féltik az alkotásokat. Mi meg nem tudjuk őrizgetni. Amelyik mű épségben marad, az jó, amelyiket összetörik, az nem. De félre a tréfával, mi itt közösséget szeretnénk létrehozni. Ruszt József vezetésével független színházunk is működik. Úgynevezett Shakespeare-színházat játszanak, tehát jelmez és díszlet nélkül. És a nézők között. Rendszeresen előadják az Escurialt, a Rómeó és Júliát, a Csíksomlyói passiót és az Ember tragédiáját. Persze nyilván nem a klasszikus felfogásban.
• A Lyuk közönségét - így magát a klubot is - az emberek többsége a külsőségek alapján ítéli meg. Ti azonban, ha jól tudom, video-riportsorozatot készítetek az idejárókkal.
Próbálunk foglalkozni a gyerekekkel. Sokat számít, ha meghallgatjuk őket. Ha valaki sír, akkor általában problémája van. Ha rendszeresen sír, akkor valószínűleg ital vagy gyógyszer hatása alatt van. Ilyenkor félrehívjuk őket. S iszonyatos dolgok derülnek ki. Az egyik 17 éves lánnyal a mostohaapja úgy él rendszeres nemi életet, hogy az anyja is ott fekszik az ágyban. Egy másik kislányt a húgával együtt kirúgták otthonról, mert ide jár. Holott az apja négy évvel ezelőtt maga is megfordult itt. Másokat különböző külsődleges atrocitások értek: a hajuk, a ruhájuk miatt elverték őket, kitépték a fülükből vagy az orrukból az „ékszereket". Az iskolában, a munkahelyen vagy odahaza elszenvedett megkülönböztetések és sérelmek olyan depressziós állapotot idéznek elő náluk, hogy többségük a huszadik születésnapját sem szeretné megélni. Ezért élnek önpusztító életet, ezért isznak, gyógyszereznek, esetleg narkóznak, bár ez egyáltalán nem általános. Egyébként sincs rá pénzük. Biztos persze, hogy akadnak köztük narkománok, de nem több mint a többi szórakozóhelyen.
• Hogyan próbáltok segíteni rajtuk?
Mint említettem, számukra az is rengeteget jelent, ha valaki meghallgatja őket. Ha felfigyel rájuk. De az elmúlt négy év alatt például sok embernek adtunk munkát. No ne valami komoly állásra gondolj. Volt, aki gépelt, volt, aki takarított, volt, aki plakátot ragasztott, volt, aki rendezett. Ez utóbbi azért is fontos, mert nemcsak a „lyukas” érzi igazán, hogy mit lehet és mit nem. Nem kell valakit azért kidobni, mert éppen a földön alszik vagy az asztalon táncol. Szóval, ahol tudunk, segítünk. Ettől persze nem lesz otthonuk, munkahelyük, rendezett családi hátterük, de legalább elindulnak valamerre.
Lyukkal kapcsolatos cikkek, forrás: http://www.jbsz.hu/component/content/article/52-kezdetek-/931-nagy-gyula..., köszönet Kelemen Anettnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
