Talán már csak a nagyon sznobok gondolják úgy, hogy a XXI. században a képregények nem szólhatnak komoly témákról, elsősorban felnőtteknek. A japán manga és anime kultúra, de akár az amerikai (Frank Miller) vagy az európai (Hugo Pratt) képregények okán is azt gondoljuk, hogy nemcsak nosztalgia kell ahhoz, hogy belemerüljünk egy-egy mai képregénybe, hanem vezethet ugyanaz a szándék is, mint egy könyv esetében; épülni, ismereteket szerezni szeretnénk és kiélni kulturális szenvedélyünket.
Ezzel a magas igénnyel és némi kíváncsisággal, meg persze a szórakozás egyszerű vágyával vettem kézbe a legújabb magyar képregényt, a Sötét Kor - A sámán öröksége első két számát (a nulladikat és az elsőt), amelyeket - helytelenül - csak Árpa Attila producer, tv-műsorvezető, meg quasi celeb nevével fémjeleznek. Helytelenül, hiszen a Sötét Kor csak kis részben az ő terméke, nagyobb részben azonban legalább négy másik ember munkája, akik közül Fábián István rajzoló és Haránt Artúr szinező mindenképpen korrekt kis munkát végzett itt, de a legkellemesebb csalódást a másik két író társ Huszár Péter és Szabó Jenő munkája hozta, akik felelősek a lakonikusan veretes szövegekért, amelyek együtt élnek a képek színeivel formáival (szép példák erre a 0. és az 1. részben is vannak bőven).
A téma pedig lehetne nagyon giccses is, de nem az, meglehet két részből erre következtetni korai lenne, mindenesetre a ritmusa egészen jól eltalált az első dögkukactól elkezdve a 0. számban. A képregény anyaga "ősmagyar (helyesebben szittya) történelmi-mítosz világ", erősen neopaganaisztikus éllel, heroikusan szikár környezetben. Szóval vagy nagyon szeretni fogják az emberek, vagy 5 rész után elbúcsúzunk tőle, mert nem veszik. Igen tudom, megy az "ősmgyar biznisz", kellenek a turulos kulcstartók, meg a Szent Korona szolárium, de a képregény egy sokkal komolyabb és - tényleg meglepő és magas léc - de hitelesebb hangot üt meg, főleg ott, ahol nem várnánk: történetiségében. A rajzok maiak és archaikusak is egyszerre, felismerhetőek konok magyar arcok és leginkább karakterisztikusan plasztikusak - különösen a sámán átváltozása, illetve pusztába merengő képe sikerültek emlékezetesre, de ilyen a törzsfők arca is. Az ember a történetet olvasva hamar beszippantódik ebbe a világba és realisztikusan egyszerűnek tartja, hogy egy turul befogása miatt két szittya törzs életre-halálra megy egymásnak, mindezt egy dark fantasy (nem ér fintorogni!) hangulatban feloldva.
A Sötét kor debütálása tehát igencsak ígéretes, és pontosan ezért aggódhatunk egy kicsit. Mert egy kis magyar piacon, nem biztos, hogy a minőség marad meg. De ha igen, akkor viszont nyitni kell azok felé, akik szittyamagyar hajlamokkal rendelkeznek, de eddig árpádsávos csuklószorítóra spóroltak, illetve azok felé is, akik sónen mangák helyett próbálkoznának egy ilyennel is. Nem bánnák meg, az tuti és azt hiszem igaza van van a Dark Teamnek (a készítők), akik Árpa Attilával futtatják az egészet (kellemes hölgyekkel pózolva), de talán van még olyan szegmens, akiket meg kellene szólítani még, hogy az egész történet megjelenhessen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
