A disznó
Volt nekem egy nagyon kedves plüssmackóm. Ugyan még nem olyan öreg, hogy gyerekkorom óta társam, tekintetét még nem homályosították el a múló évek. Két szemében eleven, hűséges szeretet csillogott. Talán azért kaptam ajándékba, hogy ne legyek annyira magányos, s én örömmel fogadtam őt örökbe, sokszor beszéltem is hozzá, mint egy kisgyerekhez. Puha, fekete orrát szinte anyai szeretettel csókolgattam, s magamhoz öleltem a testét, mikor elaludtam.
Ha nem voltam otthon, ő vigyázott a házra, kedves-morcos arccal, szigorúan őrizte a falakat az ágyam közepén trónolva. Talán a többi plüssállatkámmal együtt zenét hallgattak, tévéztek, és a könyveimet olvasgatták a távollétemben.
Aztán egyszer, egy csikorgóan hideg téli éjszakán fura eset történt. Még hajnalban sem tudtam elaludni, csak ültem a hálózsákomba burkolózva, és egymás után szívtam a cigarettákat. Melegen simult tenyerembe a mackóm háta, másik kezemmel gyengéden cirógattam selymesen aranybarna hasát. Arra gondoltam, mi lenne a legrosszabb dolog, ami történhet velünk.
A következő pillanatban megváltozott két kezem között a mackó. Először csak jóval nehezebb és keményebb lett, majd türelmetlen kis rángásokkal meg-megmozdult a teste. Egyszerre egy, a mackómmal körülbelül azonos nagyságú, kis disznót tartottam a tenyeremben, elszántan kapálódzott négy kurta lábával. Mindenáron szabadulni akart a kezem szorításából, ezen munkálkodott egész csupa izom kis teste. Undorodva tartottam el magamtól, de még mindig erősen fogtam a hátát. Durva tapintású sörték borították, bőre szürke volt.
A hasát teljes egészében elborították a duzzadt emlők, lehetett neki úgy harminc, ha nem negyven. Káprázott bele a szemem, ahogy mindegyik szinte külön-külön reszketett-mozgott a kis disznó heves menekülési küzdelmétől. Nem csak a hasa volt tele emlőkkel, az oldalára is jutott néhány tömött sornyi belőlük, puha, lüktető bőrük hozzáért az ujjaimhoz, és hirtelen émelyegni kezdett a gyomrom.
Aztán egyenesen az arcomba nézett ez a fura kis disznó, szemei sárgák voltak, pupillái pedig hosszanti csíkok, akár a hüllőké. Kinyitotta a száját, és rámszisszent. Nagyon megijedtem. Nyelve kétágú volt, kicsapott vele az arcom felé. Iszonyodva hajítottam el, a gerincére esett a sarokban, közben veszettül sivított. Majd felkapaszkodott az ablak alatt húzódó gázcsövön, hátsó lábaival a tapétán körmöcölt, míg megtalálta az egyensúlyát. Talán mindkettőnk szerencséjére, néhány perccel azelőtt dohányoztam a szobában, és nyitva volt az ablak. Így ki tudott ugrani rajta.
Borzadva, mégis kíváncsian hajoltam ki a második emeletről, hogy biztosan összetörte magát és odalent fekszik vérben az utcán. De nem így történt, mikor földet ért, felpattant és elszaladt a hóban. Közben még mindig élesen, magas hangon visított.
A torzszülöttek
Egy nagy, régi fürdő épületében jártunk a húgommal és még egy lánnyal. A fürdő termei igen tágasak voltak, a víz nyomasztóan végtelennek tűnt a medencékben, a hátsó falak homályba vesztek.
-Nem gondoltam volna, hogy ez ekkora belülről - borzongtam össze. - Biztos, hogy a víz is mély mindenütt.
-Majd keresünk egy kisebbet - mondta a húgom.
A következő terem, ahová jutottunk, valóban kisebb volt az előzőeknél. Jóval többen is tartózkodtak odabent, még gyerekek is. De nekem ott sem lett több bizodalmam a fürdőzéshez, a helyiség kopott volt és félhomályos, és taszított az a sok idegen, majd' teljesen meztelen ember.
A húgomék azonnal mentek a vízbe, és derékig merültek. Tétován ácsorogtam a medence szélén.
-Gyere már be! - biztattak a lányok. - Menjünk úszni!
-Nem akarok - mondtam. - De ti menjetek, én itt megvárlak benneteket.
A medence egy másik helyiségben folytatódott, ott már nem volt partja, hanem egészen a falig ért a víz. Ott tényleg mély lehet, gondoltam, és újra beleborzongtam. Úgy láttam, semmiben sem lehet megkapaszkodni azon az oldalon, még korlát sem volt. Az elülső fal mögül folyamatos, erőteljes zubogás hallatszott. A húgomék arra úsztak el.
...a múltkor pedig már nekem is igen jól ment az úszás, de mégsem lett volna merszem velük tartani.
Leültem, ahol voltam, és csak a lábamat lógattam a vízbe. Közvetlenül mellettem a medence szélénél észrevettem egy meztelen kisgyereket, amolyan két-hároméves formát, a hátán lebegett a vízen. Egy asszony állt mellette, kövér teste hurkákban dagadt a nedves fürdőruhában, párnás kezével finoman meg-megtámogatta a gyerek tarkóját.
Milyen szép kis kölyök, gondoltam, ahogy az arcába néztem, nagy, sötét szemei voltak. Lábujjaival elszántan kapaszkodott a medence szélébe, mint valami kis majom. Aztán a görcsösen kapaszkodó lábai alatt még két lábat láttam meg, amelyek a felső kettő között bújtak ki a vízből, és szintén a medence szélére akaszkodtak apró lábujjaikkal. Megrémültem, hogy a kisgyerek alatt egy másik kisgyerek van a vízben, és meg fog fulladni.
A kövér nő halkan úszásra biztatta a kicsit. Az félve, talán kelletlenül is, felhúzta a combjait, majd a másik két láb kapaszkodó ujjai is eleresztették a medence szélét. Döbbenten láttam, hogy nincs ott másik kisgyerek, hanem mind a négy láb ehhez az egy gyerekhez tartozik, lustán tempózni kezdett velük a vízben. Valahogy békaszerűnek hatottak ezek a mozdulatok, a gyerektesten visszataszítóan kalimpáló végtagok, a négy kövérkés, nedves bőrű comb. Kissé rosszul lettem, fölkavarodott a gyomrom, elfordultam.
A másik oldalamon egy kínai kisgyereket láttam a medence szélén, neki sem akaródzott bemenni a vízbe sehogy sem, sírt, zokogott, hiába hívták a szülei. Végigmértem a kisgyereket tetőtől-talpig, titkon talán azt remélve, hogy ő egészséges. Először azt hittem, ül, de ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy áll. Csak hiányzott mindkét combja, térde, lábszára. Lábfeje egyenesen a kerek kis popsija alól nőtt ki. Két talpát szabályos négyzetekbe lehetett volna rajzolni. A gyerek kisvártatva mégis engedett szülei gyengéd unszolásának, könnyek között beletottyant a vízbe. Deréktól felfelé egészen normális kisgyereknek nézett ki, ahogy két ép, izmos kis karjával küzdeni kezdett a felszínen maradásért. De rajtam ez már nem segített. Nem bírtam tovább, és sugárban belehánytam a vízbe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
