Ez a dobhártyaszaggató shoegaze zenekar néhány hónap alatt jutott az ismeretlenségtől a megkerülhetetlenségig. A brooklyni trió cím nélküli debütalbuma megkapta a Pitchfork szeptemberi listáján a „Legjobb Új Zene” megjelölést, ezután a banda a népszerű Black Rebel Motorcycle Club előzenekara lett több bulin. A következő hónapban három nap alatt négy CMJ Fesztivál fellépésük volt, ami a rendőrség figyelmét is felkeltette. Ezután szerződtek a chicago-i Highwheel Records-cal csupán azért, hogy néhány héttel később szerződési vitába bonyolódjanak.
Oliver Ackermann, a zenekar énekes-gitárosa a virginiai Fredericksburgban kezdte audiális keresztesháborúját. Tíz évet töltött korábbi bandájában, a Skywave-ben, közben stomp-boxokat tervezett saját effektpedál üzletének, a Death By Audionak (deathbyaudio.net). Ma már a Wilco és a Spoon is a vásárlói közé tartoznak.
Prefix: - Részleteznéd a Fredericksburgból a brooklyni Williamsburgba költözésedet? Milyen szerepet játszott a Skywave feloszlása a csapatra, amit New Yorkban akartál összehozni?
Oliver Ackermann: - Lényegében a Skywave akkor oszlott fel, mikor Brooklynba költöztem. A Skywave-ből senki nem akart annyit turnézni, koncertezni. Inkább maguknak zenéltek. Persze azért nagyon szerettük egymást, igazán nehéz volt otthagyni ezeket a srácokat, akikkel a legjobb barátok voltunk és zeneileg is jól kijöttünk, de tudod milyen Fredericksburgban, ahol összesen 4-5 ember van, akivel állandóan lóghatsz. Miután nem tudtam azt csinálni, amit igazából akartam, egy csomó koncertet adni és közben egyfolytában alkotni, természetes lépés volt New Yorkba költözni.
Prefix: - Mihez kezdtél, mikor Brooklynba mentél?
Oliver Ackermann: - New Yorkba költözve volt velem egy haver, akit nem ismertem igazán jól, egy Cobra Spa nevű jó kis bandában játszott Virginia Beach-en. Ezt csináltuk volna, de végül mégsem – nem volt kedve zenélni. Nehéz volt egy bandát összehozni abban az élethelyzetben, amiben voltunk.
Találkoztam két kölyökkel egy jóbarátom koncertjén, ez egy Ariel Love Feed koncert volt. Zenekart akartak és egy dobos hiányzott. Ezt a „mélymerülős” hangzást használták, ami nagyon bejött nekem, szóval azt mondtam: „Ember, ez marha jól szól! Dobolni szeretnék nálatok, habár nem vagyok igazi dobos.” Egy próba után azt mondták: „Nem akarjuk, hogy dodolj nálunk. Inkább legyél a gitárosunk!”
Szóval így indult az A Place to Bury Strangers – csak játék ezzel a két sráccal, Tim és Dave barátommal. Aztán megváltoztak a dolgok. Úgy tűnt, Dave nincs benne annyira. Aztán jött Justin a Cobra Spa-ból, dobolt nálunk, és jó volt. Így hát Dave és a banda között született egy megállapodás, hogy elhagyja a zenekart, így hárman maradtunk, én, Tim és Justin. Ezután Justin hagyta el a bandát, mert elköltözött a barátnőjével, és Tim is elköltözött a barátnőjével Los Angeles-be. Végül Jay [Space] és Jono [Mofo] lettek a basszer és a dobos.
Prefix: - Mesélj a new yorki Loisaida-beli CMJ fellépésről! Két dalotok volt, mikor a szomszédok panaszkodni kezdtek és kihívták a rendőrséget.
Oliver Ackermann: - Ja, igen, a zsaruk kijöttek, hogy leállítsák, és az egyik azt mondta: „Ez a banda nagyon beteg! Hadd játszanak még egy dalt!” Észre sem vettem, mi történik. Louise, az esemény szervezője mondta, hogy: „Itt vannak a zsaruk, még egy dalt játszhattok!” Észre sem vettem, hogy a zsaruk megjöttek, úgyhogy nagyon mókás volt.
Prefix: - Szerinted az új zenekarod hangosabb a Skywave-nél? Nagy figyelmet kaptok, mint „New York leghangosabb bandája”. Vagy a Skywave azért volt olyan hangos, mert Virginia-ban kevésbé számított?
Oliver Ackermann: - Nem tudom, talán van különbség. Azt hiszem, tényleg hangosak vagyunk. Nagyobb erősítőink vannak, mint ami nekem valaha volt. De régebben csináltunk néhány őrült dolgot, tonnányi erősítőt vittünk a koncertekre. Volt egy Skywave koncert, emlékszem, egyik barátom, Joe ott volt, és mondta, hogy annyira hangos és nyomasztó volt – nem gondoltuk volna... Úgy nézett ki, mintha fingani akarna. Beszélni próbált a barátjával és nem tudott. Még a sikítást se hallották.
Prefix: - Kitüntetésnek érzed ezt?
Oliver Ackermann: - Nem érdekel. Nem türekszünk rá, hogy hangosan játszunk – egyszerűen ez az a hangerő, ahol a legjobb jön ki az erősítőből. Ez az a hangerő, amin szeretjük hallani a zenét. Egyénileg kell ráhangolódni, hogy mi történik a színpadon, mikor koncertezünk. Azt hiszem, tényleg nagyon hangos lehet. Mindig azt mondják, fülsüketítően hangos.
Prefix: - A bloggerek általában szeretnek titeket, de egy negatív hozzászólás így írta le a zenéteket: „marketingeszköz az állítólag a zenekar frontembere által épített effekt processzorok eladására”. Van egy nagyon népszerű effketpedál üzleted, a Death by Audio. Igaznak tűnik számodra ez a hozzászólás?
Oliver Ackermann: - Nagyobb az érdeklődés az effektpedál cég iránt, de már régóta jól megy, úgyhogy ez csak szóbeszéd. Nem nagyon nyomom, de egyértelműen az életem része és a hangzásunk része.
Szerintem ez csak egy érdekes dolog a zenekarral kapcsolatban. Elő tudom csalni azt a hangzást, amit akarunk hallani. Sokan nem képesek erre. És azt hiszem, ez része a dalszerzésnek, minden elektronika, amivel kísérletezünk. Nem lehet előre megmondani, mivel állunk elő, hogy hogy fog hangzani, eredhetnek innen dalszerzési ötletek. Ez egyszerűen a zenekar része.
Prefix: - Hogy indult el a Death by Audio?
Oliver Ackermann: - Próbáltam új gitárhangzásokat találni. Kezdődött a circuit bendinggel, és nem tudtam, mit is csinálok? Egy vagy két év volt, mire valami végre működött. Egy csomó dolgot elrontottam. Akkor egyáltalán nem akartam effektpedál céget alapítani. Európába akartam menni, aztán egy hónap múlva kitaláltam egy olyan effektpedált, amit addig még senki.
Prefix: - Sokan a Jesus and Mary Chaint és a My Bloody Valentine-t emlegetik veletek kapcsolatban. Milyen bandák hatottak még rátok?
Oliver Ackermann: - Providence-ben, Rhode Islanden éltem egy darabig. Szerettem egy csomó art rock bandát, mint a Lightning Bolt vagy a Six Finger Satellite. Aztán a noise rock zenekarokat – ez igazán jó cucc -, és a 60-as évek lánycsapatait. Sok olyat szeretek, mint a Shangri-Las.
Prefix: - Akartok kiadóhoz szerződni, mielőtt új lemezt vesztek fel, vagy rögvest nekiálltok?
Oliver Ackermann: - Azt hiszem, a következő albumot elkészítjük mi magunk, esetleg néhány hangmérnök segítségével. Ezt akarjuk tenni, mert a fő cél, hogy magunknak vegyünk fel zenét. Nem akarom, hogy ezt bárki tönkretegye. Sok emberrel dolgoztunk már, és sokukkal nagyon jó együtt dolgozni, de nehéz az embereket rávenni, hogy pontosan azt csinálják, amit én akarok. Sokan hülyének néznek azért, amit akarok, szóval mindenképp ellenőrizni akarom, hogy mi történik.
Prefix: - Srácok, van nektek hétköznapi munkátok?
Oliver Ackermann: - Én elektronikai cikkeket építek. Ennyi. Jay pultozik New Yorkban a Pianos-ban, Jono meg dj-zik városszerte.
Prefix: - Ezek nem rossz munkák.
Oliver Ackermann: - Ja, semmiképp. Egyáltalán nem rosszak. Tökéletesek a banda életéhez. Ezért végzem azt a munkát, amit végzek. Néha úgy érzem, otthagytam a szüleimet anélkül, hogy valami értékesebbet csinálnék, de mindig sok biztatást kapok tőlük. Azt hiszem, így rendjén van.
Forrás: A Prefix Magazin számára John MacDonald készítette az interjút, ami 2008. február 22-én jelent meg.
A (rövidített) fordítás Tonka Zoltán munkája. Eredeti cikk: http://www.prefixmag.com/features/a-place-to-bury-strangers/interview/17...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
