Christian Death: American Inquisition

Szinte a semmiből bukkant elő ez a lemez… Valor és Maitri nem verte nagydobra, hogy új albummal fognak előrukkolni mostanában, erre csodák csodájára szeptemberben hivatalosan is bejelentették az „American Inquisition” megjelenését. Erre a hírre először csak megvontam a vállam, hiszen a banda utóbbi mozzanatai nem nagyon lelkesítették a goth színteret örömódák éneklésére.

A 2000-ben kiadott „Born Again Anti Christian” metalos témái már számtalan rajongónak „sok volt a sokkból”, mégis azt mondom, a sok dübörgő riff ellenére nem volt az nagyon rossz lemez. Aztán 2002-ben Maitri zenekara, a Lover Of Sin borzolta a kedélyeket, mivel sokan ezt egy új Christian Death lemeznek gondolták (erről a kiadó, vagy a designer tehet, mivel a Christian Death neve szerepel a lemez borítóján, és gerincén is, ráadásul Valor is része volt a formációnak). Eme project már-már death metalos témái végképp lelombozták a fanatikusok hadát. Mi, magyar rajongók duplán éreztük magunkat kellemetlenül, mert a 2003-as budapesti koncert előtt a határon feltartóztatták a Christian Death turnégitárosát drog birtoklása miatt, ezért a koncert is később kezdődött, ráadásul, mr. Valor egész fellépésük alatt a magyar rendszert szidta, ami senkinek sem esett jól a jelenlevők közül. Talán nem véletlen, hogy senkit sem dobott fel túlzottan az új lemez híre, hiszen sok jót nem kaptunk mostanában a duótól! Aztán, a Myspace-ra felkerült az első új dal, és felcsillant a remény egy hamisíthatatlan (Valor-os keretek közti) Christian Death album eljövetelére.
A kiadvány politikai mondanivalója erősen tükröződik a borítón látható képen. Kicsit jut belőle az első dal előtt hallható introba is, aztán, mint egy induló feldübörög a „Water Into Wine”. A militarista jellegű dobtémákra érkeznek a torzított gitárok és a hegedű hangja, ez utóbbi fájdalmasan gyönyörűen. Valor hangja kissé rekedtes, de nagyon jól illik ehhez a monumentális dalhoz.
Majd a lemez legjobb tétele következik, a „Stop The Bleeding Me”; szerintem, ezt már sokan hallottátok a Myspace-ről! Hatalmas egy dal, hamisíthatatlan Christian Death, Maitri és Valor nagyot alakít a fülbemászó énektémáknak hála… A zene meg egy hihetetlenül kimunkált produkció, a „Sexy Death God” lemez óta nem hallottam ilyen jó dalukat! Bár maradtak a torzított gitárok, szerencsére nem olyan súllyal érkeznek, mint azt utoljára volt szerencsénk hallani. Zseniális témával büszkélkedhet az utána következő döngölősebb „Narcissus Metamorphosis Of” is, a mesterkélt gitárdallamok a végsőkig fokozzák a hangulatot. Némi elektronikus alapokat is kapunk, a „Victim X” című dalban, mely a monotonitásra helyezi a hangsúlyt, aztán egyszer csak bedurvul, és Maitri énekével zúz egyet, majd ismét monotonitás és ismét zúzás! Érdekes, hogy a „To Disapper” basszustémái egy korábbi daluk, a „This Is Heresy” alapjaira hasonlítanak, a dal felépítése is a lassú és gyors váltakozásából áll. Emellett nagyon jó dal! Csodálatos zongora és hegedűtémákkal örvendeztet meg minket a „Dexter No To Methadone”. Kellemes, kissé érzékenyebb hangvételű alkotás ez. A következő dal is lassabban folydogál, ez az „Angels And Drugs”, akusztikus gitárral és kevés misztikus kórussal a vége felé. A „Sex And Drugs…” album világát idézi fel bennem a „Seduction Thy Destruction” lassú, vontatott hangulata. A 9. dal, a „Workship Along The Nile” arabos témával nyit, aztán lendületesebb vizekre kerülünk, és erre kapunk nem kevés erotikus hangulatot (és szöveget) majd még visszatér a dal elején hallható arab dallamfoszlány. Igazából, mind a 12 (+1) nóta egy első osztályú munkáról tanúskodik, ténylegesen érezni, hogy dolgoztak rajta. A banda jelenlegi felállása a következő: Valor: ének, gitárok, szintetizátor, dobok, Maitri: női ének, basszusgitár, Nate Hassan: dobok, Tiia: akusztikus billentyűsök.
Hab a tortán, hogy a Christian Death a The Mission koncert előzenekara lesz kicsiny hazánkban 2008 február 18-án. Élőben is megtekinthetjük hát - talán most botrányoktól mentesen -, hallhatjuk az „American Inquisition” professzionális dalait! A visszatérés sikerült! Pontszám? Mi is lehetne…

(10/10)    Kiadó és honlap: Season of Mist, Christian Death


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 05. - 19:19 | © szerzőség: Őszentsége