Charles Baudelaire

A XIX.század egyik legnagyobb francia költője, Charles Baudelaire, nélküle egészen más lenne a modern líra. Kortársai közül csak egy szűk művészi elit ismerte átkozva és dicsőítve. Kultusza halála után terjedt el, azóta viszont hatása az egész világ költészetében óriási. Rimbaud már a XIX század 70-es éviben "a költők királya, igazi isten"-ként emlegeti. Ő és Verlaine, de mindenekelőtt Mallarmé és Valéry vallja magát követőjének a századforduló előtti francia irodalomban. Magyarországon a nyugat első nemzedéke: Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád, Babits tisztelik benne mesterüket. Baudelaire viszont az erkölcstől, neveléstől, politikától mentes "tiszta költészet eszményét" az amerikai Edgar Allan Poe-tól örökölte, akit ő fedezett föl Európa számára és költészetének első tolmácsolója volt. A szimbolizmus a "dolgok mögötti tartalom" a "mélyebb létezés" első megfogalmazója.

ÉLETE

Vagyonos, nagypolgári családban született. Gyermekkorának legmegrázóbb élménye idős apja korai elvesztése volt akit rajongásig szeretett. Anyja feleségül ment egy fiatal és karrierista katonatiszthez akit az ifjú Baudelaire képtelen volt elfogadni. A fiú és a mostohaapa egymás iránti ellenszenve feszültté és barátságtalanná tette a családi légkört. Charles az iskolában nem tűnt ki különösebben, habár nem volt rossz tanuló. Latin fordításai viszont egész korán díjakat nyertek. 18 éves korában kinyilvánította írói ambícióit ami szintén nem tetszett a családnak. Hivatalnokot vagy diplomatát akartak faragni fiukból. Baudelaire még inkább kivívta anyja rosszallását, amikor érettségi után belekeveredett a művészvilág bohém és züllött életébe. Élete végéig nem sikerült ezzel az életformával szakítania amely idő előtt a sírba vitte. A család, hogy megpróbálja kijózanítani az ifjút exotikus déltengeri hajóútra küldte Mauritius szigetére. Nagy hatást tett rá, későbbi költészetének állandó ihletője lett (A z albatrosz, Ekszotikus illat, Egy kreol hölgyhöz) megtöltve azt a távoli tájakra vágyó dás romantikus nosztalgiájával. Hazatérése után elköltözött otthonról, pazarló, könnyelmű életet élt, amit az apai örökségből fedezett. Ezt két év alatt sikerült felére csökkentenie. Anyja ezután védnökség alá helyezte amely csekély életjáradékot biztosított számára. Ettől fogva élete megállíthatatlanul megindult a lejtőn. Kevés költeményét, amit egyébként is lassan, gyötrődve írt alig publikálták, III. Napóleon álszent franciaországa félt verseinek sokszor maró gúnnyal, megdöbbentő borzalmakkal rajzolt tükrébe nézni. Mielőtt egyetlen verseskötete a legendás "Romlás Virágai" 36 éves korában megjelent volna beperelték "erkölcstelennek", "dekadensnek" és "pornográfnak" "istenkáromlónak" bélyegzett versei miatt melyeket végül ki kellett hagynia a kötetből és csak annak harmadik kiadásába kerülhettek bele "elátkozott versek" alcímmel. Az apai örökség megszűnése után a költő élete állandó harc könyörtelen hitelezőivel és érzéketlen, buta barát nőjével Jeanne Duval-lal. Jeanne harmadrangú félvér színésznő volt mielőtt Baudelaire felfedezte volna. A költészethez nem értett és nem is szerette, kapzsi volt, faragatlan és alattomos viszont buja érzékiségével amit talán a Baudelaire által bálványozott trópusi tengerekről hozott magával örökre magához láncolta a költőt. Másik szerelme Madame Sabatier éppen Duval ellentéte volt. A művelt, gazdag, híres és előkelő nő (maga is írt verseket) és a nyomorgó költő között viszont soha sem bontakozhatott ki igazi szerelem, aminek Baudelaire is okozója volt mert amikor kapcsolatuk realizálódhatott volna rá oly jellemző módon elutasította a nőt. Gyűlölte a testi szerelmet csak az "eszményi és égi szerelem"-ből tudott ihlletet meríteni. Baudelaire ebben az időben a Hotel Pimodan körének tagja volt. Itt ülésezett Párizs ifjú dekedens művészeinek krémje, vezetőjük az a Theophile Gautier volt akinek Baudelaire a Romlás Virágait ajánlotta. Gautier a költő egyik legjobb barátja még életében életrajzot írt Baudelaire-ről, ami maga is esztétikai élmény, magyarra Tóth Árpád fordította. Baudelaire egész élete folyamán súlyos depresszióval és alkoholizmussal küzdött, a kábítószerekről nagy szenvedések árán többször sikerült leszoknia de képtelen volt végérvényesen megszabadulni tőlük... Élete végére szinte emberi roncs lett, 45 éves korában már aggastyánra hasonlított. Utolsó éveiben Belgiumba szökött hitelezői elől. Utolsó leírása Maxime Du Camp-tól maradt ránk: "...fehér kezek, földfakó, lesoványodott arc, merven kérdező szemek..." 1866-ban szélütés érte, utolsó hónapjait szinte öntudatlanul, ágyhozkötve egy idegszanatóriumban töltötte. Már beszélni és mozogni sem tudott amikor egy második agyvérzés következtében örökre lehunyta a szemét 46 éves korában.

MŰVÉSZETE

Elemi erejű költészetét végletes ellentétek (ön)pusztító indulatok jellemzik amely nem más mint a költő álomvilága, megközelíthetetlen ideáljai és a sivár valóság közötti morbid meghasonlás kifejeződése. Itt minden kifordul önmagából, Baudelaire a romantika keresetlenségétől a "mesterséges gyönyörök" imádatát részesíti előnyben. Megírja híres Sátános verseit mert nem érzi magát elég tisztának Isten szolgálatára akárcsak a középkori "Sátánisták". Ugyanakkor mélyen katolikus lélek az Isten és Sátán h it egyszerre van jelen költészetében. Egész életében sóvárgott a rend után, így a legszigorúbb klasszikus formához ragaszkodik aminek valóságos varázslója.Azonban ezek a témák már merőben ellentétesek a klasszicizmus de még a romantika világszemléletével is. "A jelenségek mögötti rejtett összefüggések"-et tanulmányozza. Verseiben egyszerre van jelen a hűvös távolságtartás és a tomboló szenvedély. Jellemző rá az a költészetbe n egészen új fajta zeneiség ami az egész szimbolizmus sajátja.Költői alapélménye a b űntudat és lelkifurdalás,amit egész elrontott élete miatt érez.Képei látomásosak,gran diózus sötét tablók melyeken felvonul a költő alkoholtól és drogoktól befolyásolt agy ának minden torz teremténye a hétköznapi dolgok fenyegető értelmet kapnak,minden szav a mögött baljós a kicsengés. A szépséget éppen ilyen megkapó módon képes ábrázolni,szavai ritkák,keresettek több értelműek.Szépség-eszménye életidegen és kifinomult .Sajátos esztétizmussal rendelkez ik amelyben sokszor nem egyértelmű,hogy mi szép és mi groteszk.."...A romantikus term észetességgel szembehelyezi a mesterséges dolgok szeretetét.amint a kifestett nő kors zerűbb és magasabb rendű a festetlennél,-mondja,a keresett és ritka szavakkal díszes költemény is többet ér a természetesen omlónál,a mesterséges élvezetek boldogítóbbak a természeteseknél..."-írja róla Szerb Antal.. Mindent keres ami bizarr,sokszor egyenesen morbid(pl." Egy dög"-ahol részletesen le írja egy állati hulla felbomlását,vagy a "szegény Anyókák" ahol a költő azon elmélked ik, hogy milyen furcsa koporsókra lenne szükségük a torz formájú, töpörödött öregasszonyoknak") "A szép mindíg groteszk"-vallja Baudelaire. Egész költészete vizionárius és misztikus a rimbaudi "Látnoki líra" előzményeként is felfogható. Egész életművén végig vonuló dekadencia-érzés ellenére az életigenlés is megjelenik, összhangban Baudelaire végletes ellentétekre épülő világával.Leginkább ero tikus kicsengésű szerelmes verseinek némelyikében vagy az olyan szimbolista-programversekben min pl.a Kapcsolatok vagy a Fölemelkedés. "Egy jó költő mindíg az utolsó sort tartja szem előtt mikor az elsőt leírja"-mondja a költő."A szavak szuverén ura volt,úgy tudta összeválogatni őket,hogy a legszörnyűbb látomásai is bűvös és szép visszhangot csendítenek a lélekben. Költészetének legfőbb célja a Szépség, a megközelíthetetlen ideál megközelítése a lerajzolhatatlan lerajzolása. A romantika ihletkultuszával szemben a tudatos, kimért alkotást értékét hirdeti...." /Szerb Antal/

SZEMÉLYISÉGE

Byronhoz hasonlóan ő is kialakította maga körül az "elátkozott költő" mítoszát habár nyomorúságának saját maga volt az okozója.Szinte szándékosan maga ellen dolgozott, hogy elérje az "alkotás extázisát". Szándékosan megvalósíthatatlan ideálokat állított maga elé melyeknek beteljesületlenségétől állandó szenvedés és lelkifurdalás gyötörte.(elég csak a Madame Sabatier-el való kapcsolatára gondolnunk. Baudelaire rendkívül kritikusan támadta kora társadalmát, leginkább saját osztályát, a polgárságot. Szerb Antal szavaival élve: "Ő az a költő akiben megerjedt és csípős szesszé vált a polgári lét bidermeyer édessége. "A nagy egyéniség örök lázadását képviselte a kisszerű és lealacsonyító közemberrel szemben, akit még a bűnösnél is jobban gyűlölt. Konzervatív volt megjelenésében és életfelfogásában is. Poe elvét vallotta aki szerint "A néptömegeknek csak annyi közük kéne hogy legyen a törvényekhez, hogy engedelmeskedjenek nekik. "Ugyanakkor az 1948-as forradalomban radikális újságot szerkeztett és a barrikádokon is harcolt. Lételeme volt a polgárpukkasztás, előkelő társaságban szívesen tett megdöbbentő és megbotránkoztató kijelentéseket. Amikor Belgiumba ment azt terjeztette magáról,hogy azért utasították ki Franciaországból, mert apját megölte, megfőzte, majd megette. A korabeli szellemi állapotoka jellemzőek, hogy a belga hatóságok ezt elhitték. Téophile Gautier életrajzában így ír a költőről: "Ellentétben a művészek kissé nagyon is szabados szokásaival, Baudelaire végsőkig ragaszkodott a legszorosabb társadalmi formákhoz, jólneveltsége szinte már a mesterkéltség túlzásait vette fel... Szellesmessége nem találó mondásokban és sziporkákban nyilvánult, hanem abban, hogy a dolgokat valamely különleges szemszögből nézte, ...összefüggéseket ragadott meg miket mások nem vettek észre s melyeknek bizarr logikája elképesztett..." A költészeten kívül a zene és a festészet is érdekelte, keresettek voltak művészettörténeti tanulmányai. A festők közül leginkább Delacroix-ot tisztelte, a zeneszerzők közül pedig Wagnert, akinek egyik első méltatója volt

MŰVEI

A romlás virágai: -1857 ben jelenik meg először(100 vers) -1861:második kiadás(35 új vers) -1868 :harmadik posztumusz kiadás (összesen 157) vers Részei: - Spleen és ideál - Párizsi képek - A bor - A romlás virágai - Lázadás - A halál Baduelaire minden későbbi művét bevette a Romlás Virágaiba a Mesterséges Gyönyörök-et kivéve mely 1860-ban jelent meg és a tudatmódosító szerek hatásaival foglalkozik. Ezen kívül még életében 1866-ban megjelent az Épaves(hajóroncsok) és a Fájó Párizs című prózaköltemény-ciklus.

BAUDELAIRE MAGYARUL

Már 1917-ben megjelentek Baudelaire versek magyar fordításban György Oszkár, Térey Sándor és Franyó Zoltán tollából. Ady akire nagy hatással volt szintén fordította de az ő tolmácsolásában sohasem vált ismertté annyira személyes "Ady-s" lett a végeredmény. Babits Mihály, Szabó Lőrinc de leginkább Tóth Árpád fordításai nyomán született meg az igazi "magyar Baudelaire".

Források: Szerb Antal: A világirodalom története; Téophile Gautier: Charles Baudelaire; Szabó Lőrinc: Baudelaire élete