Nehéz idők jártak és sajnos még mindig járnak a koncert és fesztiválszervezőkre. A vírushelyzet miatt tavaly márciusban 3 nappal a kezdés előtt mondták le a rendezvényt. Akkor még reménykedtünk, hogy a júniusra áttett időpont meg lesz tartva, de sajnálatos módon ismét el lett tolva idén májusra, amely dátum szintén nem valósult meg.
Izgatottan figyeltük a német híreket, az egyre romló járványügyi adatok miatt félő volt, hogy megint átrakják a következő évre, szerencsére nem így lett. Múlt hétvégén ugyanis végre jubilált az idén 10. alkalommal megrendezett teltházas E-Tropolis fesztivál, a helyszín már hetedjére az oberhauseni Turbinenhalle (az első három évben Berlinben volt megtartva). Az 1900-as évek elején épült komplexumot a 80-as évekig villamosenergia előállítására és sűrített levegő termelésére használták az acélipar számára. A 90-es évektől azonban teljes mértékben a kulturális rendezvények vették birtokba és alakították át többszínpados fesztiválhelyszínné. Az épület előtt bőséges parkolóhely is rendelkezésre állt, még kényelmesebbé téve az érkezést. A bejárat mellett tesztközpont várta az oltással nem rendelkező látogatókat, a gyorsteszt árába a szervezők is beszálltak. A beengedés most kissé nehezebben ment, mint az előző években, mindenkitől személyit és oltási igazolványt vagy 6 óránál nem régebbi negatív tesztet kértek.
A rendezők péntek este egy ingyenes előpartival kedveskedtek nekünk, ahol a jobbnál jobb talpalávalót a Hocico-s Erk és a Namnambulu-ból plusz a Frozen Plasma-ból is ismert Vasi szolgáltatta. Vasi helyett eredetileg az SITD-s Tom dj-skedett volna, valószínűleg betegség miatt történt ez a csere. Jó bemelegítés volt a résztvevőknek, hajnal háromkor is még sokan ropták a tánctéren. Mindenki mosolygott, régóta vártuk már ezt a pillanatot.
Az idei fesztivált másnap kora délután a nagyszínpadon az osnabrücki Zweite Jugend, azaz Marcel Lüke (dob) és Eli van Vegas (ének) nyitotta meg. Lüke benne van a Jäger 90-ben és a Hätzer-ben is és állandó tagja a Combat Company-nak is. Van Vegas a Combat Company-nál van és egyéb formációkban is besegít élő fellépéseknél. 2009-ben ismerkedtek össze, de csak 2013-ban jött az ötlet, hogy csináljanak egy mellékprojektet is. A minimalista dalok tisztán analógok, ugyanakkor provokatívak és agresszívek is, utalva ezzel a DAF, a Die Krupps és a Nitzer Ebb korai munkásságára. Az ifjúság és az EBM olyan elpusztíthatatlan téma, ami átfogja egymást, mindig gyümölcsöző és generációk óta kíséri az elektronikus testzenét. "Liebe is Luxus", "Euroträume" és a híres söröskorsó emelgetős "Hoch die Tassen!" felpörgetett minket. A fiúk köszönetet mondtak, hogy itt lehettek, a vírushelyzet miatt 1,5 éve nem léptek fel sehol.
Tovább fokozta a hangulatot a Torul. A szlovén elektro-pop banda 10 éve van a zenei piacon, nagyon aktívak, 10 album, 5 videóklip, meglepően egyedi a hangzásviláguk, érződik benne az indie, dark-wave és a szinti-pop is. "Try", "In Whole", "Monday" , viszont én nagyon hiányoltam az "If You So Wish"-t, illetve azt is, hogy az énekes nem mozgott többet a színpadon, szinte csak egy helyben állt vagy lassan lépegetett előre-hátra.
A kisszínpadon máris a wiesbadeni FÏX8:SËD8 kezdett, egy 2005-ben alapult, Martin Sane neve alatt futó dark-elektro/EBM remekmű. Egy évvel később részt vett a Sonic Seducer zenei magazin bandák csatája versenyen, ahol a második helyezetet érte el. Az énekes a koncert elején tolószékben ülve gurult be hozzánk, maszkot és kórboncnoki öltözetet viselt. A színpad is tele volt mindenféle kellékkel, középen és mindkét oldalt próbababák szintén maszkban, belőlük piros és kék műanyag csövek lógtak ki, jelképezve az artériákat és vénákat, hátul pedig egy asztal volt punkfrizurával rendelkező babákkal. A hangzást erőteljesen befolyásolta a VAC és a Skinny Puppy is. Jól megkülönböztethető vokál, a minták túlzott használata, a gazdag textúrák és éles ritmusok jellemezték a számokat: "Baptism of Fire", "Metabolite", "Clorine Clean Tears".
A hamburgi Eisfabrikot 2011 telén hozta létre a fagylaltgyár három elektromos mestere (Hó doktor, Fagy és Celsius fok). A tavaly január végén megjelent legújabb Kryothermalmusik Aus Der Eisfabrik album volt az első lemezük, ami képviselte őket a hivatalos német listákon. Nulla Kelvin, azaz -273,15 fok. Semmi sem mozog, minden áll. Hirtelen valahonnan a fülünkbe jutottak a lüktető future-pop ütemek (" Walking towards the sun", "Maschinen", "Ice Crystal"), a jeges lábak újra ringatóztak, a megfagyott testek ismét táncolásra kényszerültek. Nem elég, hogy a " Schneemann" közben sajnos elment a mikrofon hangja, a közönség igyekezett túlénekelni a hangos zenét, de egy időre a színpadi fények is kialudtak. Azonban ezek a kis technikai problémák még közelebb vittek minket a zenekarhoz. A"Friends" alatt átverekedte magát a biztonsági zónán egy jetinek öltözött rajongó és feljutott a színpadra, ez csak tovább pezsdítette a kedélyállapotunkat. A sziszegő szellő kristálytiszta éneket fújt, ami egyszerre megfagyasztotta és felmelegítette a szíveket. A refrén nevezetű hóvihar feltörte a jég maradékát a felszínről és visszahozta a halott bolygót az élők soraiba. Libabőr – és nem a hidegtől.
A 25 éve létező drezdai, magát időközben kvartetté kinövő Absurd Minds dalszövegeit a vallás ihlette, és arra ösztönzi a hallgatókat, hogy gondolkodjanak magukról, álmokról, a média megtévesztéseiről és a természet hatalmáról. " Countdown", " I'm Dying Alone", " Brainwash", "One Blood" zeneileg egyedi keveréke az energikus elektrónak és a melódikus popnak. Stefan nagyon örült, hogy ismét a pódiumon lehetett, ennek többször is hangot adott.
Eközben a nagyszínpadon teljes gázt adtak a Rajna indusztriál raverei. Az X-RX a fellépést lemondó Grendel helyett lett betéve, sokunk örömére. A srácok is nagyon hálásak voltak, hogy a járvány miatt kialakuló helyzet ellenére újra a porondon állhattak. Pascal és Jan most is felszántotta a színpadot, az aggrotech számok tele voltak erővel és energiával. "Shut The Fuck Up And Die”, "Hard Bass Hard Soundz”, "Stage 2”, "Kein Herz”, "Gasoline And Fire", " Virus Infect" alatt egyszerre mozgott a tömeg.
A paderborni Andreas Davids nem félt az új hangszerkezetekkel és hangszerelésekkel kapcsolatos kísérletektől, 1998-ban megalapította szóló projektjét, a durva és sötét hangzású Xotox-ot. Kemény ütemek zajtámadásokkal közbeékelve, ritmikus powernoise a javából, ahol a tipikus indusztriális hangzás megmaradt, de „beszédfoszlányokkal” gazdagodott, ami hol táncolhatóvá váltott át, hol a hangháló mélységébe merített minket. "Eisenkiller", "Schwanengesang","Ewig" tiszta elektronika, távol a szabványoktól és a szokványos műfaji sémáktól.
A lassan 30 éve zenélő piros egyeninget és fekete nyakkendőt viselő berlini Solitary Experiments katapultálta magát az elektró nagyszínpadára a fülbemászó szintipoppal és a lendületes EBM ütemekkel. Az első néhány taktus után elszabadult a pokol. Sorra jöttek a klubkedvencek: "Rise And Fall" , " Immortal" , " Crash and Burn", " Delight", "Stars", "Brace Yourself!" , "Trial And Error". Varázslatot dobtak a tömeg felé, még a standoknál és az emelvényen lévők sem tudtak nyugton maradni a helyükön és táncra perdültek. Dennis szintén nagyon boldog volt, hogy újra színpadon állhat az együttes, a vírus miatt ők sem voltak betáblázva fellépésekkel. A koncert nekem maga volt a levegő-vettem is hát belőle pár mély lélegzetet.
A Winterkälte is lemondta a bulit, helyette a dark-elektrót játszó Intent:Outtake lépett a kisszínpadra. A lipcsei banda dalai töprengő hangulatból születtek. A józan észre hivatkoztak, a társadalmunk lelki hanyatlásáról meséltek. A német és angol nyelvű szövegek ("Neustart" , "Eclipse", "Der letzte Tanz" ) az ember és a környezet önpusztításáról szóltak, amik tudatlanságból, hatalomból és kapzsiságból eredtek. Gondolkodásra akartak minket ösztönözni, fel akarták rázni az emberiséget, reméljük sikerült nekik.
Amikor az 1993-ban alakult mexikói elektro-indusztriál duó felment a nagyszínpadra, megkezdődött az ütemek és az adrenalin tűzijátéka. A Hocico spanyolul orrot jelent, és Mexikóban arra is használják, ha valakinek pimasz megjegyzés szaladt ki a száján. A szövegek spanyol és angol nyelvűek, erőszakos hangzásvilág és agresszív ének jellemző a dalokra. A rövid intro után Erk és egy fiatal szintis srác (Racso a szokásos fél éves telelését tölti a családjánál a tengerentúlon) máris belecsapott a lecsóba, "Bite Me", " Dog Eat Dog", " Poltergeist" , " Psychonaut", "A Fatal Desire", "Sex Sick", "Tiempos de Furia", "Dead Trust", "Bienvenidos a la maldad", "Forgotten Tears". A páncélba és állati szőrökbe öltözött énekes a vadállatok fogaiból készült nyakláncával, a koponyás mikrofonállványával és a fél arcán kifestett halotti maszkjával hozta a tőle elvárt őrületet, hergelt minket, felállt a hangfalra és onnan hajolt be közénk, válaszként sokan vadul pogóztak is. Ha a hőmérséklettől esetleg nem volt még meleged, akkor a táncra csábító kemény ütésektől biztosan a homlokodon folyt már az izzadságcsepped.
A kisszínpadon fellépő Chrom billentyűse meglepő sorsfordulatot hozott a beengedéskor, az oltás ellenére ugyanis pozitív lett a koronatesztje, így a zenekarnak nem sok ideje volt, hogy valakit szerezzen helyette. A pótzenész elég önkritikus volt saját magával szemben, de annak ellenére, hogy tudta, sokszor melléütött, nagyon jól érezte magát és megígérte, hogy többet fog gyakorolni. Az énekesnek volt valami a hangjával, nem úgy szólt, ahogy kellett volna. A dalszövegek fülbemászóak voltak, a számok ("Loneliness", "The Start of Something New", "Staring at The Sun", "Walked The Line") beleültek a fejekbe és a szívekbe, még napokkal a koncert után is el akartunk merülni ezekben a hangokban.
Covenant, azaz szövetség. Kivételes odaadásra, testvériségre utal, egyezségre, ami erősebb, mint a vér. A bibliai vonatkozású név valószínűleg kissé ambíciózus lehetett egy svéd tinibanda számára, ami 1986-ban primitív elektronikával volt felfegyverkezve, de végül ez a koncepció nagyon is sikeresnek bizonyult. A disztopikus és könyörtelen zene tükrözte az árnyékokat, amelyeket mindannyian magunkban hordozunk, miközben általában túl gyávák vagyunk ahhoz, hogy alaposan megvizsgáljuk őket. Amióta a Haujobb-os Daniel állandó tagja a bandának, az elektro együttes sajnos leadott a pörgésből. Jól indítottak, rengeteg füst, UV fényben fluoreszkáló ventillátorok a nagyszínpadon, "Stalker", "Bullet", " Dead Stars", "Ritual Noise", aztán belassult minden és agyon lett mixelve "Happy Man", "I Close My Eyes", "The Men", az utolsó számokat már nem is vártuk meg (ahogy körbenéztem mások is követtek minket) és átmentünk a másik terembe, így sajnos lemaradtunk a ráadásnak leadott "Call The Ships To Port"-ról.
A kisszínpad utolsó fellépője a több mint 25 éve működő német darkwave Diorama neve metafóra, ami képviseli az együttes zenei elképzelését, mint művészeti kifejezési formát. Eredetileg a fényképezést megelőző négy látványelem egyike volt. Napjainkban múzeumi/kiállítási makettet jelent. Rájárt a rúd a szintisekre, Felix előző nap lett beteg, így a billentyűk mögött más volt látható. A dalszövegek sötét, kafkai stílusban készültek, és gyakran nem egyértelműek. A dallamok hol gyors üteműek és ritmusosak ("Her Liquid Arms", "Erase Me", " Friends We Used To Know", "Advance", "Synthesize Me", " Exit To Grey" ), hol pedig melankólikus balladák ("Sensation", "Child of Entertainment", "Horizons"). A rajongók jó hangulatban ünnepeltek és táncoltak, ahogy egy fesztiválon lenni szokás.
A nagyszínpadon az estét a belga Front 242 zárta, akiket az agresszív elektronikus tánczene úttörői közt tartanak számon. Az 1981-ben alapult kultikus alakulat használta először az EBM kifejezést. Annak ellenére, hogy a nap utolsó bandája volt, a szett a "First In/First Out"-al indult, és a "Take One" ősrégi dallal folytatódott. A lista közepe-vége felé jöttek az ismertebb számok "Headhunter", "Im Rhythmus Bleiben", "Commando Mix", "Moldavia", "Welcome To Paradise", de sokan hiányolták a "Body To Body"-t. Ezután a gőzhenger után nem mindenki volt alkalmas az afterpartira, de még így is rengetegen táncoltunk zárásig. Valószínűleg sokan felmérték, hogy a meglehetősen liberális koncepcióval ez lehetett az utolsó ilyen nagy esemény, amit engedélyeztek, nem tudni, hogy mit hoz majd a jövő, mikor lehetünk újra együtt a fekete családunkkal.
Mi a probléma az egynapos fesztivállal? A homokóra kérlelhetetlenül forog és néha úgy érzed magad, mint egy kérész, aki élni akar és a lehető legtöbbet magába szívni a hátralévő életében, ennek reményében szálltunk mi is egyik színpadtól a másikig. Ülni aligha volt lehetőség, kivéve a kötelező vacsiszünetet.
Az idei évben is teltházas banzájt több mint 4.000 koncertlátogató tisztelte meg. A vírusosdi miatt most kevesebb külföldivel találkoztunk, de meglepődtünk, amikor falatozás közben mellettünk kanadaiakat fedeztünk fel.
Köszönjük E-Tropolis a bátorságot, hogy végig vittétek az eseményt és nem adtátok fel! Jó érzés volt újra koncerteken lenni.
A nap folyamán már hirdették a következő évi fesztivál félig elkészült felhozatalát, ami már most ígéretesnek tűnik. Erre azonban szokás szerint nem márciusban, hanem szeptemberben kerül sor.
A jegyárusítás már elindult. Találkozzunk jövőre is Oberhausenben!
fotók: Zámbó Zorán
