A konkrét zene atyja, Pierre Henri Marie Schaeffer 1910-ben született Nancyben. Mindkét szülője zenész, apja hegedűs, édesanyja pedig énekes volt. Bár ő maga is zenei pályára készült, szülei azt szerették volna, ha mérnöknek tanul. Több egyetemre is járt, diplomáját rádiózásból írta. 1936-tól a párizsi Radiodiffusion Françaisenál dolgozott (francia távközlési intézet), ahol érdeklődése a rádióműsorok készítése és a hangmérnöki szakmája mellett folyamatosan a zene felé húzta. Már ekkor is különösen érdekelték a különböző hangok, zajok és munkájának köszönhetően hozzáférhetett a kor legmodernebb hangtechnikai berendezéseihez is, amelyet a vezetőség külön engedélyével saját céljaira is felhasználhatott. Első kísérleteit is itt végezte, amelyek során különböző felvett hangokkal játszott, visszafelé hallgatta őket, felgyorsította vagy épp lelassította őket. Ezek a kísérletek alapozták meg a konkrét zene elméleti alapjait, azt, hogy Schaeffer megkérdőjelezze a zenei kifejezésmód – akkor még – kőbe vésettnek hitt szabályait.
A rádiónál találkozott más, hasonló avantgárd irányban tapogatózó személyiségekkel, mint például François Bayle. Kollegáival később együtt fejlesztették az előző cikkben már említett új berendezéseket, amelyek a konkrét zene irányzatának saját hangszerei lettek. 1936-ban megalapították a La Jeune France (Fiatal Franciaország) nevű művészeti mozgalmat, amely a zene mellett különböző vizuális művészeteket, sőt színházi előadásokat karolt fel, illetve ezek misztikus vonatkozásaival is foglalkozott. Modern művészeti irányzatok esetében jogos lenne feltételezni, hogy ideológiai alapjai (már ahol van) is a modernizmushoz húzzák ezeket az alkotókat, azonban érdekes, hogy egyes irányzatoknál ez épp ellenkezőleg működik: az avantgárd zene stb. eszközeivel lefestett modern világon keresztül hagyományos értékek fontosságára hívják fel a figyelmet. Ilyen volt Schaeffer mozgalma is, aki hithű katolikus volt (1938-ban kezdődött írói karriere során több vallásos témájú művet is írt), a misztikán és a kereszténységen keresztül végül a politikához is eljutott, ő is a tradicionális értékek és a királyság mellet tört lándzsát, amely kiemelten fontos volt a két háború közt átalakuló Európában. 1940-ben hasonló néven egy kimondottan politikai jellegű szervezetet is alakított, amely később beolvadt a Pétain-féle Révolution nationaleba, így 1942-ben fel is oszlott.
A háború után Schaeffer ismét a zene felé fordult és Pierre Henryvel megalapította a Groupe de Recherche de Musique Concrète (GRMC) nevű csoportot a Francia Rádiózási Intézeten belül. Itt kapott egy teljesen új, akkor csúcstechnikás „hangszert”, egy magnetofonont, így a korábbi, bakelitlemezekkel való kísérletezés után döntő fordulatot vehetett az új zenei irányzat fejlődése. Ő volt az első zeneszerző, aki magnetofonra komponált, 1952-ben publikálta ezzel kapcsolatos tapasztalatait az À la Recherche d'une Musique Concrète (A konkrét zene keresésében) című írásban. 1953-ban otthagyta az általa alapított GMRC-t és Groupe de Recherche Musicale (GRM) néven újraalapította, többek közt itt tanult Jean Michel Jarre világhírű szintetizátorművész is. Schaeffer utolsó konkrét zenei művét 1959-ben publikálta. 1954-ben egy lemezkiadót alapított Charles Duvelle zeneszerzővel (Ocora), amellyel főleg távoli népek zenéit (vagy a ma divatos kifejezéssel világzenét) adott ki, különösen az akkoriban gyűjtött afrikai törzsi zenék megőrzésére és kiadására. Ez a kiadó a mai napig működik Duvelle vezetése alatt. 1968 és 1980 között a párizsi Conservatoire professzora volt és modern zenét tanított. 1995-ben, 85 évesen hunyt el hosszú, Alzheimer-kóros betegségében. Kollegái még ma is a „hangok zenészeként” emlegetik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
