Még tavaly tavasszal kellemes felfedezés volt számomra ez a gyökereiben ausztrál trió, jelenlegi székhelyüket a hirtelen elszaporodó berlini fellépések révén nem nehéz kikövetkeztetni. Többször forgott a márciusi lemez – Self Initiation – de bolhaleheletnyi információt sem találtam róluk. Mindez sokat nem mozdult el a holtpontról azóta sem, mégis úgy döntöttem próbálok kontúrokat húzni annak érdekében, hogy a hazai hallgatóságnak is a látóterébe kerülhessenek.
Kinek nincs háza, annak sose lesz tán,
ki egyedül van, egyedül marad,
hosszú leveleket ír és olvas eztán,
vagy bús allékban járkál hallgatag
s bámulja a fakó napsugarat.
(Rilke: Őszi nap, Kosztolányi Dezső ford.)
Aszkétizmus: a földi élettől való elfordulás, az élvezetekről való lemondás, önmagunkba merülés. Az August Skipper basszusgitáros-énekes vezette zenekartól valóban nem áll távol a metafizikai sík, bevallottan filozofikus és bibliofil alkatok, az olvasmányok terén Rilkétől Dylan Thomas és Tarkovszkijon át egészen LaVey és Castanedáig lehetne kiragadni említett hatásokat.
A komor hangulat végigvonul a kilenc tételből álló lemezen, rideg dallamok sorakoznak, ha méltatni szeretnék közülük, akkor nem a favoritként kezelt „We Are Not All Dead”-et ajánlom ismerkedésnek, sokkal inkább a „Pharmacy” - „I Burn” - „A Day In The Fields” hármasfogatot. Meglepő számomra, de egyöntetűen a 4AD kiadó korai korszakát említik (Dead Can Dance, Cocteau Twins) vagy a Swans-t, nos én ez utóbbival érzek csak rokon szálakat. Elsősorban azonban bennem az iLiKETRAiNS posztrock-goth hangulata sejlett fel az Ascetic: révén – de semmiképpen sem aggatnék további jelzőket, muzsikájukban sok minden ott rejlik, ki-ki fedezze fel a magának tetszőt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
