Új lemez látott napvilágot egyesületünk tagja Kobza Vajk, és a rendezvényeinken több ízben is közreműködő Győrffy Ákos közös munkájaként.
Győrffy Ákos: - Amikor Kobza Vajkkal elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit is kéne együtt csinálnunk, még csak valami homályos gomolygás volt bennem arról, amit hallani szerettem volna. Persze az egy dolog, hogy mit képzel el az ember, a végeredmény úgyis mindig más lesz. És ezzel nincs is semmi baj. Azt, amit belül hallunk, nem lehet megvalósítani. Ha már a belül hallott zene atmoszféráját megközelítjük, tettünk valamit. Érzésem szerint ezen két összefűzött felvételen sikerült megragadnunk a belül hallott zene atmoszféráját. Néhány évvel ezelőtt interjút készítettem Dukay Barnabás zeneszerzővel, ebből hallható egy részlet a legelején. Dörgött az ég, májusi zivatar készülődött a Börzsöny fölött, és Barnabás a közelgő viharra beszélt rá a maga emelkedett módján. A szavai jelentik a belépőt Orpheusz kertjébe, ahol kolompok és szélcsengők szólnak, kecskék hevernek az árnyékban, kabócák reszelése tölti be az imaginárius mediterrán teret. Orpheusz zenél egy öreg olajfa alatt, valaki távolról adja hozzá a ritmust, a háttérben a Földközi-tenger csillog. Ennyi a kép. Egy délután Árkádiában. Aztán megérkezik a nyári felhőszakadás, és vele együtt Ambrus Lajos író, aki a Kis-Somlón fekvő szőlőjében olvasta fel William Morris angol preraffaelita költő Pomona című versét. Pomona a kertek római istennője volt, Ambrus Lajos pedig igazi kertember, gyümölcsök, borok és a régi magyar irodalom avatott ismerője, Pomona istennő feltétlen híve. „Nincs már arany a folyóban” – írja William Morris. Árkádia szertefoszlott az időben, de Árkádia levegőjével átjárt tájrészletek még ma is akadnak. Ahol a távolban harang szól, pacsirta énekel a mezők fölött, és mindent átjár egy számunkra szinte már ismeretlen béke. Ebben a huszonnégy percben ezt a békét próbáltuk megidézni, és egy olyan helyet, ahol Orpheusz és Pomona istennő jelenléte még valóság.
