”Mephisto:
’Szállj hát alá! Mondhatnám: Hágj magasra!
Egyre megy. Szökj a meglévő elől te,
Az oldott formák országát kutatva!
Gyönyörrel lelj a rég nem létezőre;’…”
Johann Wolfgang Goethe – Faust
Személyes életérzések hiteles képnyelvi manifesztációinak lehetünk e tárlaton tanúi, egyúttal egy érző, önmagába tekintő személyiség összetettségének felbomlását kísérhetjük végig. A nivellálódás, mely részletek tekintetében az itt látható festményeken szinte állandó folyamatként ’történik’, mégis egésszé tud végül mindegyiken összeállni. Huczek Zoltán érzékeny, emócióktól messzemenően áthatott alkotásai közvetíteni tudják az általa megélt eseményeket, sajátos nyelvezetével képes bemutatni a velünk is megosztani vágyott jelenségeket, a különös, ’észrevett’ városi történeteket. Ezek a historia-k azonban exkluzívek, mert nemcsak, hogy közvetítőjük rendkívül egyéni hangnemben közvetíti őket, de valódi exteroreceptorként azt mutatja meg nekünk, amit bensőjében transzformált belőlük.
Huczek művészete széles stilisztikai skálán mozog: az impresszionizmus meghitt tájábrázolásaitól a német expresszionizmus formajegyeit magukon viselő urbánus környezetbe belevetettséget kifejező inverz vedutáin keresztül a szürrealista-játékos karikatúrákon át egészen a nabis-kra jellemző színkezelésű önvallomásokig. Képeit, amellett, hogy valódi egységbe rendezi tagadhatatlanul személyes hangja, mindig egy tipikus ’huczeki’ kivitelezésbeli könnyedség is áthatja. A feltáruló kiállításon modern művészettel találkozunk tehát. Ezeken a belsőre nyíló ablakokon a XX. századot még meghatározó dekoratív stílustörekvések jelennek meg áttételesen úgy, hogy a toposzok fragmentumokra bomlanak szét, de az elemek ihletett egyidejűségben valahogy egyszerre lebegnek. Nagyon személyes, belső reakciók elevenednek meg Huczek Zoltán festményein, melyeket a külső szemlélő számára gyakran hozzáférhetetlen, csak általa átélt, reagált impressziók implikálnak. Egyfelől oevre-jét épp ezért oly nehéz megértenünk, befogadnunk és szükségszerűen elhelyeznünk az európai diskurzus határolt területén. Ahogyan művészetével a perszonalitás kiindulópontján marad, úgy szigetelődik el, záródik be önálló világába az alkotó maga is. Talán nem túl merész analógiaként Gulácsy s Csontváry Kosztka Tivadar életműve juthat eszünkbe az installált képek láttán, ám az univerzalitásra való nagy ívű törekvés roppant súlya Huczeknél vagy rejtve marad vagy inkább csak a sejttetés szintjén, tompítottan jelenik meg.
A művész immanens világszemléletét saját megfogalmazásában már több helyütt közzétette: ”Legtöbbet a velem megtörtént eseményekből merítek. A szerelmek, az emberi kapcsolatok és a világ rám gyakorolt hatása valamit megmozdított bennem, ezt a festményeimen, illetve grafikáimon keresztül próbálom mások számára is láthatóvá és érezhetővé tenni.”
A világ, - mely egyszerre minden belévetett gondolkozó lényre és önazonosságát felismerni képtelen létezőre éppúgy egy bizonyos pillanatig a legnagyobb hatással van - adekvát módon Huczek Zoltán álmodozó, sajgó fájdalmakkal, felismert szépségekkel és fanyar tréfákkal teli borongós világa, nekünk (céllal idelátogató műélvezőknek), különösképp ismerős lehet, hisz valamelyest egyazon káprázat bűvöletében alakult eddigi életünk. Műalkotásainak ihletői ugyan azok a meghatározó költők, írók, versek, regények, mozgóképek és zenék melyeket mi is szeretünk, jól ismerünk, és végtelenül tisztelünk. Szerencsénk van, hogy tehetséges, lélekkel teli művészegyéniség közvetítésében csodálkozhatunk rá most hasonló saját élményeinkre, az elmúló pillanatokra, a valóban vagy csak képzeletünkben megtörtént élethelyzeteinkre, nyugalmas vagy zaklatott érzelmeinkre. Köszönjük!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
