Egyetemes tapasztalatunk, hogy a kihívások jelentik szinte az egyetlen állandóságot. A megküzdéshez pedig értelmezési keretekre, jelen- és jövőképekre van szükségünk. Azt gondoljuk, ennek a vizsgálatnak termékeny és lényeges, sőt, centrális eleme az apokalipszis.
Görögül az apokalupto szó azt jelenti: feltárulni, megnyilatkozni. A fogalom eredetileg a „lepel lehullásának” képéhez kapcsolódott. A Jelenések könyve óta azonban jelentése fokozatosan a végidők, illetve a világvége konnotációja felé tolódott, és a mai nyelvhasználatban elsősorban ebben az értelemben használatos. Ennek nyomán az apokalipszis egyszerre tárgyalható időn belül és időn kívül. Előbbi esetben az apokalipszis a (konkrét) jelenre vonatkozó, újszerű vagy módosult tapasztalatként jelenik meg, amelynek révén a valóságot – a világot és annak állapotát – új fénytörésben, más értelmezési keretben látjuk. Az effajta apokalipszis-értelmezések éppen ezért a társadalmi és ökológiai gondolkodás különböző diszciplínáit és irányzatait is merőben új értelmezések felé irányíthatják. Az utóbbi esetben, az időn kívül értett apokalipszis eszkatologikus értelemben a hétköznapi tapasztalaton túli, egyszerre transzcendens és szimbolikus módon nyilvánul meg, ezáltal a teológia, az ikonológia és a metafizika értelmezési horizontjait megszólítva. Nem utolsósorban, a fogalom eredeti jelentéséből adódóan az apokalipszis a fenomenológiai vizsgálat számára is termékeny értelmezési lehetőségeket kínál.
Az “APOKALIPSZIS MOST - A vég alakváltozatai” című konferenciával nem vállalkozunk kisebb feladatra, mint hogy szintetikus perspektívát kínáljunk ezen lehetőségek egybeolvasására, komparatív elemzésére, vagy akár azok önálló karakterének hangsúlyozására.
