Ismét egy nagyon régi vágyam teljesült. Európai turnéja során november 28-án az A38-hajón lépett fel – hazánkban első ízben - az industrial-rockot képviselő KMFDM zenekar. A számos kiváló lemezük után idén Hauruck címmel új albummal álltak elő. Lendületes, „fülbemászó” dallamok, erőteljes, tőlük megszokott agresszív gitárhangzás provokatív és ironikus szövegekkel, lenyűgöző és sokszínű női vokállal, valamint Sascha Konietzko a banda alapítóatyja, énekese (egyben vezéregyénisége) által fémjelzett technikai minőséggel. Hibátlan album. Minél többször hallgatom, annál inkább belemászik a fejembe.
Az előzenekar, a Panic Drives Human Herds elég rapszodikus érzéseket keltett bennem. Néhol kaotikus massza, néhol pedig kifejezetten értékelhető súlyos gitártémák jellemezték. Dobhártyaszaggató megszólalásuk arra késztetett, hogy kívülről szemléljük őket. Átszerelés után várakozással tekintettünk a színpadra, ahol nagy magabiztossággal meg is jelent a KMFDM csapata.
A Profi technikai cuccok, fényeffektek, és az A38 Hajó köztudottan csodálatos akusztikája teljesen elvarázsolt engem. Szinte a testemben éreztem a ritmusszekció, a gitár és az elektronika minden rezdülését. Sascha, mint egy óriás nézett ki elrettentő „gépezet-állványa” mögül. Jules, a basszgitáros sármos rock’n’roll sztárként, a gitáros Steve White igazi mogorva kolosszusként állt ki a dobogóra. Néha helyett cseréltek, hogy a színpad mindkét oldalán csillogtathassák tehetségüket, miközben elképesztően nyúzták a húrokat. A crew többi tagja elégedetten figyelte a közönség lelkesedését, és közben az egyik végig kamerázta Andy Selwayt a háttérben meghúzódó zseniális dobost és a lelkes magyar rajongótábort. Lucia fellépésével, briliáns hangjával és mozgásával megmutatta, hogy milyen egy igazi csábításra termett, céltudatos női vokalista. A show pörgős volt, dinamikus, tökéletesen szólt, megmozgatta a lelkes közönséget. Az új albumról 6 kiemelkedő nótát játszottak, mint például kezdésnek a címadó dalt, a Hauruck-ot, az album első számát a Free Your Hate-et és az Every Day’s A Good Day című dallamos szerzeményeket. Mindemellett a régi kedvencek sem szorultak háttérbe, így volt az Adios-ról a Do It Yo Self Blaj!!, az 1993-as Angst-ről a Drug Against War), a Nihilről a Terror; volt még a WWIII, vagy például a Symbols-ról a Megalomaniac (ami azért egy kicsit át lett hangszerelve, a lemezen hallhatóhoz képest, talán ez volt az egyetlen ami kissé szokatlanabb és talán kevésbé felismerhetőbb volt). Eleinte Sascha, a frontember nemigen kommunikált a közönséggel, ami fel sem tűnt, mert annyira rutinosan tornázta fel a hangulatot, hogy teljesen belefeledkezett az ember az élményekbe. Később a ráadás számoknál már megjött a kedve és elejtett pár mondatot a közönségnek. Látszólag nagyon tetszett neki a lelkesedés, hogy mindenki énekelte a nótákat és önfeledten táncolt meg éljenzett. Koncert előtt-után is nagyon barátságosak, közvetlenek voltak. Mindenkivel váltottak pár kedves mondatot, mindenkit megöleltek, és mindenkinek megígérték, hogy visszatérnek hozzánk hamarosan. Türelmesen állták a sáskahad támadását, az autogram és a „fotómacerákat”.
Életem egyik legjobb koncertje volt hihetetlenül feltöltődtem. Ajánlom mindenkinek figyelmébe, aki szereti ezt a stílust, érdemes időt és pénzt szánni a showjukra.
A zenekarról bővebben itt.
Davina fotói
