- Adalék a ”majom – szimbólum” jelentéstartalmaihoz -
Id. Pieter Bruegel – Majmok – címen ismert fatáblára készített olajfestményén megláncolt majmokat láthatunk, harmonikus (kör – körös) kompozícióba rendezve.(1) Az elfogadott ikonológiai értelmezésen – miszerint a kép tulajdonképpen a ”spanyolok által szolgaságba döntött flamand területek szimbóluma” – túllépve megkísérelhetjük a szimbólum bizonyosan mélyebb jelentését felvázolni.(2) A kor sajátosságaként elvonatkozhatatlan keresztény (egyben egyetemesnek is tekinthető) kontextusban a majom(3), vagy akár a jelentős mértékben devalvált humanoid forma u.n. szörnyalakként definiált képi megfelelője gyakran a moralitásból fakadó polaritás egyik szélső értéke.(4)
Referátumunkban végigkövetjük – persze nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül – eme képi elem (s a hozzátartozó, vele szoros összefüggésben álló szimbólum: a lánc) konstans jelentéstartalmának időbeli, azaz horizontális történetét. Az áttekintéshez feltétlenül a nyugat – európai hagyományok talaján maradhatunk annak ellenére, hogy maga a tárgyalt állat nem őshonos a vizsgált földrajzi területen. Emellett a ”keresztény művészetben” kialakult, döntően egyoldalú megítélést kell szem előtt tartanunk mégha, mint jelkép sokszor és sokhelyütt ezzel ellentétes megfeleléssel bír adott kultúrákban, korokban.(5)
A keresztény mentalitás erkölcsiségre felépített szemléletmódja – így a képi világa is – az utólagosan megszentelt dogmákhoz igazodva a majmot negatívnak ill. az alantas kifejeződésének tekintette.(6) Itt kell megjegyeznünk, hogy a bűnök manifesztálódásaként ábrázolt diabolikus figurák(7) ikonográfiai archetípusa legtöbb esetben megegyezést mutat az emberszabású majmok külsejével.(8) Ebből kifolyólag kerülhetnek ismertetésre azok a korai középkortól regisztrálható, építészettel kapcsolatban álló ”monumentális plasztikai” alkotások is, melyeken a negatív oldal megtestesítői, azaz embertelenné (ember alattivá) vált lények, negatív szellemiséget hordozó ”ördögök” kaptak helyet.
A zsidó és keresztény kinyilatkoztatásokban meglévő törvényekben és a későbbi kommentárokban részletesen kifejtésre kerültek a különböző bűnök és elítélhető magatartásformák. Didaktikai szándékkal indokolva ezek (művészileg formát adva nekik) elkészülhettek az anyagban; ám alkalmazásukból adódóan kiteljesedhetőségüktől korlátozva ill. megfosztva.(9) Így például a paráznaságnak (stuprum), a pusztán testi élvezetekre törekvő szexualitásnak, de a fösvénységnek (avaritia) is a majom (simia, simius) lett a képi megfelelője. Azonban a vizuálisan majom alakban felfogott szexualitás kapcsán észre vehetjük, hogy az csupán maszkulin (aktív) ”praxis”- t képviseli, mivel a befogadó princípiummal analóg (döntően passzív) nőiség amorális, azaz erkölcstelen megnyilvánulása az expozícióra törekvő szirén motívumban jelenik meg.(10)
Tehát a teremtő aktus szentségével ellentétes (mértéktelen, ezért törvénytelen) és individuális szempontból hajszolt nemi érintkezés a szellem által legyőzendőnek, bűnnek minősült.(11) Ezt szimbolizálja egyébként a Mikhaél arkangyal által láncra vert ördög - (néha majom) ábrázolás is, ahol a lánc az akarat szimbóluma, vagyis az önuralom.(12) Tudvalevő az is, hogy Hénok könyvében az elbukott angyalok egyik alapvető bűne az érzékiségért-testiségért való alászállás volt. ”Ezek pedig, valamint vezéreik valamennyien földi nőket vettek maguknak, ki-ki azt, akit választott. És kezdtek lejárni hozzájuk, és bemocskolódni velük.”(13) A Genézisben is olvasható ugyanez.(14)
Különösen fontos, hogy a kísértés állandó jelenléte, vagyis a megpróbáltatás, értékmérő próbafeltételként a szerzetesrendeknél elengedhetetlen volt; így érthető meg a kolostorkerengőkben és más konstrukciókon gyakran látható ”kísértő figurák” (nemritkán majmok képében való) jelenléte. A kontemplatív magatartás és nagyfokú önuralom, végső soron a földi-anyagi dolgokról való teljes lemondás a Klérus tagjai számára szükségszerűen elválaszthatatlan volta megvilágosodott ”éber” élettől. A metanoia lehetőségével tudatosan cselekvő –helyét megtalált – embert pedig többé nem ragadhatták magával a corporális érzékiség kísértései. A laikusoknak azonban nem a végletes önmegtartóztatáshoz (coelibatus) kellett igazodniuk, hanem az animális ösztönök eluralkodását kellett testükben a szellemmel megfékezniük.
Clairvauxi Szent Bernát így ír a kísértésről: ”Rajtunk áll, hogy engedjük e magunkat legyőzetni. Ebben a küzdelemben akarata ellenére senki közülünk el nem eshet. A Sátántól sugallt gonosz gondolatok gyorsan tüzet fognak lelkünkben, ha a könnyen izgalomba jövő test beleegyezését adja. Ha azonban férfiasan ellenállunk, káros tüzüket Isten segítségével azonnal kiolthatjuk Törekedj arra, hogy a gonosz kívánságának kezdettől fogva minden erőddel ellenállj, nehogy kicsalja tőled a beleegyezést.”(15)
Heisterbachi Caesarius az ördög megjelenési formái közt a majmot is megemlíti, mint aki lemásol minden formát, mellyel a teremtő az embert felruházta, s felhívja a figyelmet az ördög ”elcsábító hatalmára”.(16)
A XIII. századi ember az éjszaka bűneit az ördögi csábítás képében fogta föl, mely rabul ejthette az óvatlant. Az oszlopfőkön megjelenő gonosz erők és a néző közt szakadatlan harc dúlt, melynek színtere az emberi lélek (volt), mint mikrokozmikus vetület.(17) És a majom, mint az ember sötét oldalának torz képe pontosan a bűnös megnyilvánulást mutatta meg – felhívva a figyelmet arra, hogy ellen kell állni, de mint látható (intellektuálisan befogadható forma) azt is kifejezte, hogy a hitében gyenge teremtmény szimbolikusan állati lénnyé redukálódhat; felismerheti idoneitását vele, amennyiben megfeledkezik a vertikális orientációról.(18)
”A templomajtókon látható torz és félelmetes képek az ádáz befolyások megfékezésére szolgálnak: azzal, hogy az ember képekben rögzíti őket, feltárja igazi természetüket; félig tudatos elszenvedésük helyett szembenézve ítéli meg őket, megteremtve így a kellő távolságot. ”- írja Titus Burckhardt.(19)
Fontosnak tarthatjuk megjegyezni, hogy e ”díszítőelemként” funkcionáló alakok szervesen illeszkednek egy konceptuálisan megalapozott tervbe. Vagyis a világrend tükörképeként és a skolasztikus tanok kőbefaragott egységeként – messzemenően többletjelentéssel bíró – katedrálisokon és templomokon a bűn (lényegében véve antropomorfizált) variánsai csupán alárendelt hangsúlyt kaphattak.(20) Henri Focillon szavaival folytatva: ”A szörnyek funkciója az, hogy [a] szükségletekhez idomuljanak (…) valamiféle mitológiai perspektíva alapján, mely megfelel bizonyos hierarchikus perspektívának…”.(21)
Fulcanelli mutatott rá arra, hogy általában e (gyakran majomszerű)(22) vízköpő figurák a katedrálison exoteriálisan vannak jelen, tehát a belépőnek kívül kellett hagynia alantas vágyait és bűneit, mert csak így létezhetett az előtte bent föltáruló isteni világban, ami a ”sacro sanctorum”. T. Burckhardt megfogalmazásában válik érthetőbbé mindez: ”…[A szellemi erény Krisztussal való egyesüléshez vezet]…aki maga az isteni Út és a Kapu. Senki sem lépi át e kaput, míg annak lényegével eggyé nem vált…”(23)
Bruegellel kapcsolatban, mielőtt a levonható végkövetkeztetést megfogalmaznánk, érdemes egy másik művén szereplő ”majom figuráról” is szólnunk. Az 1559-re datált ”Flamand közmondások” című festményén a zsúfolt kompozíción száznál is több közmondás és szólás illusztrációja szerepel.(24) Ezek közt két olyan található, melyen az ördög képi megfogalmazása majom jellegű.(25) Bruegel tehetségének és tudásának köszönhetően jól elkülöníthetően tudta a ”majmokat” ábrázolni, s hogy nem ördögöt festett láncon, nyilván a szubtilisebb üzenetszándékát mutatja.
A középkorban és a reneszánsz idején persze a felvázoltak mellett egyéb – máshol már kifejtett – értelmezése is lehetett a majomnak, amennyiben szimbolikusan fogták fel. Ám a majom elsődlegesen negatív erkölcsiséget testesített meg Európában. Ebből kifolyólag nem fogadható el feltétel nélkül a vizsgált kép azon értelmezése, hogy a két majom Hollandia szimbóluma; mert mely nép (vagy fia) választaná öntudatosságának képviselőjévé – akár allegorikus formában – a bűn egyik évszázadokra visszanyúló formális megfelelőjét.
Hivatkozások:
(1) Id. Pieter Bruegel: Majmok. 1562. (20x23cm) Kézjeggyel és évszámmal ellátva. („BRVEGEL. MDLXII”) Berlin, Staatliche Museen. (Két majom egy ablakfülkében összeláncolva, egy városra nyílik rálátás.)
(2) A művészet klasszikusai: Pieter Bruegel életműve. (A dokumentációt Piero Bianconi állította össze) Corvina Kiadó. 1993.; A tridenti zsinat (1542.) után újjáéledt katolicizmus – a római egyetemes egyház – befolyása alatt tartotta Dél – Németalföldet. Az explicit protestáns ellenes Jezsuita rend forradalomügyi tanácsa s az Alba herceggel kezdődő intézményesített terror hatására állandósultak a felkelések.
(3) E rendszertani kategóriába több majom faj tartozik. Ábrázolásokon leggyakoribb a csimpánz és a pávián.
(4) A középkori psychostasia ábrázolásokon a kárhozott lelkek és ördögök egyértelműen majomhoz hasonlóak.; A morál által meghatározott u.n. Jó és Rossz – antagonizmusa – dualitást feltételez. ; (ősi mítoszokban a periodikus világpusztulások adott korszakában az emberek majmokká változnak…)
(5) Nem térnénk ki a Keleti és Egyiptomi szimbólum magyarázatra. Elég leszögeznünk, hogy gyakrabban pozitív aspektusai a meghatározóak.
(6) Az írásba foglalt kinyilatkoztatás Szent, ellenben az intézményesült vallás által ”megszentelt” dogmarendszer, teológiai spekulációk nem tekinthetőek iniciatikusnak.
(7) A Szent Szellem (Pneyma Hagion) elleni bűnök megbocsáthatatlanok. A Diabolos – szá váló ember szöryeteggé változik, ezért lehetett a bűnösöket külső jegyek alapján azonosítani az ábrázolásokon.
(8) Chartres - déli portál – a kárhozottak pokolra szállása; Vézelay. St. Madeleine déli mellékhajó oszlopfejezetein; Strassbourg – Münster - cibórium: szirén emlőjét harapó majom (?); Autun St. Lazare – nyugati portál és hosszházban; (Skulptur des Mittelalters. Funktion und Gestalt. 1987. Weimar.) Formista (Palencia) San Martin -reliefek (1066 – 1090 k.)
(9) önállóan sohasem, általában kontextusspecifikusan elhelyezve láthatóak. ; (A Janua Inferni – ből előtörnek és harcolnak az élettel ellentétes erők, de alul maradnak.) – T. Burckhardt: A szakrális művészet lényegéről. Arcticus Kiadó. 2000.
(10) A két-halfarkú szirén tulajdonképpen egy lábait széttáró nő; ”[A szirének] akikben találkozik a két, egymással szoros rokonságban álló elferdült természet, a nőé meg a mocsarak iszapjában hemzsegő, csúszó-mászó, tisztátalan állatoké.” – in Georges Duby: A katedrálisok kora – Művészet és társadalom 980 – 1420. Corvina. Egyetemi könyvtár 1998. (236. o.); (pl.: Gerona, San Pedro de Galligans egy oszlopfője XII. sz.; pécsi szirén oszlopfő 1110 k.)
(11) A középkori ember megszentelt világban élt. Ezért minden, ami ezzel ellentétes, az bűn volt számára.
(12) A bűnei rabságában élő ember is lehet a majom, amennyiben egyedül áll; Frankfurt – Paradicsomkert 1410. Stadelsches Kunstinstitut.
(13) Hénok könyvének arámi töredékeiből 3QEna I. iii – 1. Hen. 6, 4 – 8, 1. in Ikonológia és Műértelmezés 5. – Ezoterikus látásmód és művészi megismerés szöveggyűjtemény. Szeged 1995. (45. o ); 1546-tól az apokrif könyveket hivatalosan a Biblia részeként ismerik el.
(14) ”…láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket (…) az Isten fiai bemenének az emberek leányaihoz …”. Mózes I. könyve 6. rész.
(15) Szent Bernát – Evezz a mélyre. Mécses Könyvkiadó 1993. (9. o.)
(16) Kurt Seligmann: Mágia és Okkultizmus az európai gondolkodásban. Kairosz Kiadó 1997. (147. o.)
(17) Prudentius (348-410) művében (Psychomachia) a szüzesség, mint keresztény erény, legyőzi a kéjvágyat.
(18) A szellemi fejlődés (felemelkedés) metafizikailag vertikális. A szellemi elsötétülés, az alászállás szintén ezen a tengelyen történik, csak az ellentétes pólus irányába.
(19) T. Burckhardt: A szakrális művészet lényegéről – a világvallások tükrében. Arcticus Kiadó 2000. (87. o.)
(20) A katedrálisok és skolasztikus filozófia kapcsolatáról bővebben: Erwin Panofsky: Gótikus építészet és skolasztikus filozófia.
(21) Henri Focillon: A formák élete – A nyugati művészet. Gondolat Kiadó 1982. (172. o.)
(22) Például a párizsi Notre Dame vízköpői (gargoyles) – habár a XIX. századi restaurációkor készültek.
(23) T. Burckhardt: A szakrális művészet lényegéről – a világvallások tükrében. Arcticus Kiadó 2000.
(24) Id. Pieter Bruegel: Flamand közmondások. 1559. (117x163cm) Berlin. Staatliche Museen.
(25) ”Az ördögnek gyújt gyertyát”; ”Az asszonyok legjobbika vánkosra kötözte az ördögöt.”
Kapcsolódó anyagok:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
