Burgenaechte Rosslau 2005.

Újra fesztivál! Este 10-kor már sikerült is elindulni mikrobuszunkkal, ami most sokkal kényelmesebbnek bizonyult 5 fő számára, mint amikor tele volt a Treffenre indulva…kalandos viszontagságokkal teli út és sok bosszúság után megérkeztünk Rosslau-ba. Egy kedves kis városba, az egésznek nyugodt, csendes jellege volt, tele zölddel aranyos kis házakkal. Maga a vár egy kissé csalódás volt számunkra. Bár tényleg szép helyen volt, de a torony és a vár belső területe nem volt valami nagy. Családias hangulata volt és persze így, is nagy élményt nyújtott.

Mikor megérkeztünk még csak akkor építették a pavilonokat és akkor szállingózott a személyzet. Igazából még útbaigazítást sem tudtak adni, amit azért furcsállottunk, de mindegy, egy „elsőfesztiválos” rendezvénynél ez is belefér. Jövőre biztos szervezettebben fog megrendezésre kerülni. Az emberek viszont nagyon kedvesek, készségesek, segítőkészek voltak, bár alig tudtak angolul, kézzel-lábbal elkommunikáltunk és mindenben segítettek nekünk. Szeretettel fogadtak minket, és egész fesztivál alatt barátságosan álltak hozzánk, az árusok is engedményeket adtak nekünk anélkül, hogy alkudtunk volna. Nyakunkba vettük a várost elindultunk szállást keresni. A kézzel-lábbal mutogatásnak az lett az eredménye, hogy egy fogadóhoz érve az ott dolgozók egyike - rendkívüli segítőkészséget tanúsítva - elvitt minket kocsival egy-két panzióba, a nyakatekert magyarázkodások helyett.
Nagyon meglepődtünk, ilyet még sosem tapasztaltam. Nem győztünk hálálkodni. Sajnos viszont szállást nem sikerült kerítenünk. Így maradt az a koncepció, hogy ketten sátorba, hárman a buszba alszanak. A sátorhely is elég kicsinek bizonyult viszont pont elég volt a szeptemberben esedékes sátorozási kedvhez. Nem sok német vert sátrat ott. Gyönyörű napsütés fogadott minket úgy dél körül. Csak szívtuk magunkba a napfényt, sétálgattunk, nézelődtünk, és még egy finom gulyáslevest is sikerült kerítenünk Az elején kihalt volt minden alig lézengett pár ember. Lassacskán elkezdtek szállingózni az emberek, nem voltak teljes harci díszben, de azért akadt köztük egy-két goth klisés szerelés.

Elsőként a német Formfleisch lépett színre. Kellemes női hang, érdekes zene, goth-wave-nek definiálják leginkább magukat, szintetizátorral, enyhén gitárral tarkítva. Kicsit talán a Switchblade Symphonyhoz vagy Siouxsiehoz tudnám hasonlítani, bár ez sem igaz így önmagában. Első koncertélménynek mindenképp szórakoztató volt. Dorain, az énekes nő, kellemes arcú, kicsit rideg tekintetű, fehéringben, nyakkendőben és rakott rövid szoknyában lépett fel, sajnos igen kis létszámú közönség előtt, ahogy azt egy először megrendezésre kerülő fesztivál első napján késő délután tapasztalni lehet. Érdemes tőlük beszerezni a 2002-ben megjelent Grip című EP-jüket. Utánuk következett a Scarecrow, melyen már láthatóan elkezdett szaporodni a közönség. Az énekes, MH Scary, vicces, morbid ábrázatával elképesztő fejeket tudott vágni. Hallgatható kellemes zene, amely klubkeretek között is megállná a helyét. Modern elektronikus zene, populárisabb dark-wave elemekkel, de közelebb áll az EBM-hez mint a goth zenéhez. A színpadon lila kezes-lábasban pompázó énekest később elég sűrűn láttuk a fesztiválon civilbe. Nem messze parkoltak tőlünk és végigcsinálták becsülettel az egész fesztivált. Még az afterpartyn is volt alkalmunk táncolni vele egy-egy industrial nótára. Egy kis késéssel ugyan de elkezdődött végre a Down Below. Stílusa goth-metal, a metal, a gothic, a rock és a dark pop keveréke. Silent Wings: Eternity 2003-as albumukat az egyiptomi mitológiának dedikálták. Beágyaztak a koncepciójukba olyan csodálatos elemeket, mint az ősi egyiptomi nyelvű jegyzetek, szimbólumok. Az angol nyelvű lemez intróján hallható is egy rövid egyiptomi bevezető szöveg. A melódikus, misztikus dalaikhoz nyitott szem és fül kell, hogy megértsük. Modern himnuszok elektronikus elemekkel, gitárral.. Neo-Scope, az énekes most nem egyiptomi öltözetbe jött ki a színpadra, hanem öltönyben, ami alatt azért a zakó levétel után kivillantak egyiptomi ékszerei, magabiztosan állt ki a színpadra, igen meggyőző volt számomra is. Remek kis hangulatot csinált a kora esti órákban gyülekező nézőseregnek. Voltak akik egyenesen Spanyolországból érkeztek, hogy láthassák őket. Saját számaikon kívül elhangzott egy zseniális Entre dos Tierras a Heroes del Silencio-tól és egy kicsit gyengébbre sikeredett de mégis meglepetést okozó Question of Time a Depeche Mode-tól. Dara Pain, a dekorativ énekesnő is egy szám erejéig vendég volt a színpadon. A besötétedés eljövetelével minden varázslatossá vált. A középkori piactéren tűznyelők szórakoztatták a nagyérdeműt az árusok standjairól középkori zene vagy éppen Corvus Corax szólt, emelve a hangulatot. Később igazi tűz-shownak lehettünk részesei. Gyönyörű volt a sok fényes tűzkarika, ahogy ott pörögtek a levegőbe, az egész olyan meseszerű volt. Gyorsan el is kezdtünk kattintgatni, hogy megörökítsük a felejthetetlen élményeket és ekkor következett be az, amire még álmainkban sem gondoltunk volna, a fényképezőgép felmondta a szolgálatot. Innentől kezdve el kellett fogadnunk azt a tényt, hogy sajnálatos módon több képet nem fogunk tudni készíteni a fesztiválról. (A további zenekari fotók az Internetről származnak) Ez persze teljesen rányomta a bélyegét a hangulatunkra. Mikor felcsendültek a Garden of Delight feat. Lutherion első taktusai, észveszetten rohantuk be a közönség soraiba. Hihetetlen energia sugárzott belőle, szinte csalogatott minket közelebb és közelebb…
Erőteljes kemény gitárhangzás, okkult jelképek, zászlók (melyek hátulról meg voltak világítva, fokozva a show misztikus jellegét) a színpadon, karizmatikus, sötét erőt sugárzó énekes, Artaud és Jew Seth, a női gitáros..lenyűgöző volt. Az egyik legemlékezetesebb koncert volt ezen a fesztiválon. Érdemes megnézni tetszetős oldalukat (http://www.garden-of-delight.com/lut1.htm), koncepciójukat a pogány hitvallás,a misztikum, és az okkultizmusról. Kooperációja a Garden of Delight-al, melyben korábban még Adrian Hates a Diary of Dreams énekese is játszott sikeresnek bizonyult.
2005-ös dupla CD-s albumuk a Lutherion remek darab, melegen ajánlom mindenkinek. Persze ők is játszottak feldolgozást, egy bájos kis Alice-t a Sisters of Mercy-től. A koncert után már éreztük a csípős hideget, ami egy jó nagy adag fáradtsággal keveredve azt eredményezte, hogy türelmetlenül és nyűgösen vártuk már az utolsó zenekart ami a Cinema Strange volt. Davina kifejezetten rájuk volt kiváncsi leginkább és bevallom én is sokkal többet vártam tőlük, mint amit végül is kaptunk. Nagyon hosszú beállás után késő éjjel kezdett neki a zenekar. Az énekes kínainak öltözve érkezett a színpadra. Ami ezután jött a katasztrófába fulladt. Egyszerűen elviselhetetlen volt. Nem is bírtuk végignézni a koncertet a felénél elmentünk nyugovóra térni. Erőtlen prüntyögés, lassú vontatott számok, élvezhetetlen, érezhető volt a dob hiánya, még az eredetileg ütemesebb, gyorsabb számokat is lassú kaotikus előadássá változtatták, az egész olyan volt, mintha valami bolondok házába keveredtünk volna…Közel sem nyújtott akkora élményt, mint mondjuk a Wave Gothik Treffenen. Nem hittük el, hogy ez amit most látunk és hallunk az a Cinema Strange amire oly nagy várakozással tekintettünk. Nem is érdemes továbbragozni, nem volt jó sajnos ez tény.

Másnap reggel felébredtünk a mikrobuszba és ismét ragyogóan sütött a nap…sokáig nem is voltunk hajlandóak kimozdulni a nyitott buszból amibe csak úgy áradt be a napfény és a nyugalom. Nagyon kellemes érzés volt. Végre egyszer nem zuhogó esőre, hidegben vacogva ébredünk az egésznek egy csodálatos tavaszi érzete volt.
Jól esett és ezután újult erővel vágtunk neki a fesztivál második napjának.

Kicsit ellustultunk, épp ezért a sok szöszölés végett az első pár zenekarról jól le is maradtunk. Amit nagyon sajnálok, mert például a kora délután fellépett Dryland tehetséges zenekar szerintem. Aki szereti a „régi” sisters-es feelinget annak mindenképp ajánlom a Gothic Tales albumukat. Mire odaértünk a színpadhoz már a ljubljanai Silence játszott. Szomorú szép zene, ahogy mondani szoktam. A kopasz énekes, Boris Benko akár az REM-be is énekelhetett volna, megbeszéltük, hogy bár nagyon szép, melódikus zenét játszanak azért ez akár egy populárisabb műfajba is simán beleférne. Saját meghatározásuk szerint is bizarr popzenét játszanak. Nem hallottam róluk előtte. Azt ugyan láttam, hogy a Diary of Dreams tagok – akik addigra már megérkeztek- bőszen figyelték a koncertet. Nem véletlen, hiszen a mostani mini turnéjukon a Silence is szerepel vendégzenekarként. Elandalogtunk, megpihentünk egy kicsit az érzelmes nótákon. A Thanateros – már a neve is hangzatos – igen ígéretesnek tűnt. A honlapjuk is (http://www.thanateros.net/) nagyon tetszett, valamint a fesztivál előtt meghallgatott két albuma is felkeltetette az érdeklődésemet. Nem is csalódtunk benne. Jenne Riediger a basszusgitárosuk például a Dreadfull Shadows zenekarban is játszott amikor is nagy benyomást tett rá az énekes Ben Richter demója és elszegődött a zenekarba. Ben eredetileg az Evereve nevű formációba játszott ahonnan a sikeres Thanateros projekt miatt jött el. Együtt turnéztak az In Extremo-val is. Energikus, lendületes. A modern rock/metalt ötvözik a tradicionális kelta folkzenével.
Az énekes abszolút színpadra termett. Színesítve a showt „tűznyelő” mestereket is felvonultattak a színpadon. Érdemes volt megnézni. Pozitív töltést adott nekünk.
Az NFD-t (http://www.nfd.web.com/) bár sokszor felléptek fesztiválokon, eddig egyszer sem tudtam teljes koncentrációval végignézni. Végre volt rá alkalmam, zseniális volt. Nem véletlen, hiszen Tony Pettitt, a basszusgitáros régen a Fields of the Nephilimben, Simon Rippin a dobos pedig a The Nephilimben játszott. Az énekes Bob White szintén egy másik gothic-rock bandában a Sensoriumban zenélt. A szépnek éppen nem mondható énekes nagyon barátságos jó kedélyű, egyfolytában kommunikál a közönséggel a koncerten és a fesztiválon egyaránt. Talán ők élvezték a legjobban a fesztivált, már előző nap megérkeztek és együtt mulattak a fesztivállátogatókkal. És ami végképp megdobogtatta a szívem, utolsó nótaként eljátszották a Moonchild-ot.

A zúzós goth-metal után egy kissé lágyabb dallamok következtek a Chamber előadásában. Sokkal komolyabb klasszikusabb hangvétel, vonósokkal. Cselló, hegedű, gitár,zongora, azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Kicsit furcsa volt ez az éles váltás de nem volt elhanyagolható ez a koncert sem. És egy meglepő feldolgozással kedveskedtek koncert végén a zenészek. Eljátszották a Rammstein Engel című számát saját előadásmódjukban. Nagyon érdekes volt. Nem bírtuk ki Davinával hogy ne menjünk be táncolni rá az első sorba.

Mindegyikünk feszült figyelemmel nézte a színpadot, hiszen egy igazi kuriózum következett. Az év egyetlen koncertjét adta itt az Ordo Rosarius Equilibrio. A színpadot sejtelmes fényjátékok borították, s egyszercsak megjelentek a szinpadon.
Abban a pillanatban ahogy elkezdődött döbbenten álltunk és teljesen megbabonázott minket az első perctől kezdve. Bevallom őszintén nem igazán tudtam magamról. Belekerültem egy hihetetlenül eufórikus állapotba, mintha a lelkem kiszállt volna a testemből, és csak imbolyogtam áhítattal, a többiek szintúgy. Elvarázsolt minket tudat alatt, mindegyikünk csak is a zenére koncentrált.
Mondhatni, hogy talán ez volt az a koncert, ami a leginkább megfogott bennünket, megszállta a tudatalattinkat és nem eresztett. Nagyon sok jó koncertet láttunk, de ez majdnem minden érzést felülmúlt.

Az áhítat után újabb ámulat következett a Seelenfunken nevű „tűzmester” csapat frenetikus „tűzvarázslatokat” adott elő. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtuk megörökíteni a pillanatokat. Gyönyörű szép volt. Az emberek körbe állták a színpad előtt a mestereket és nagy lelkesedéssel üdvözöltek minden egyes produkciót. Eljött a várva várt pillanat, a fesztivál záró zenekara, az én személyes kedvencem, a Diary of Dreams volt a színpadon. Adrian Hates az énekes már jelenlétével kiváltotta az ünneplő tömeg lelkesedését. Nem látszott rajtuk a fáradtság jele, pedig hihetetlen gőzerővel fogtak neki a 2005-ös Nigredo turnéjuknak. Szinte minden nap volt fellépésük szeptemberben is. Az összes nagy fesztiválon játszottak és a világ számos táján adtak egy-egy koncertet. Párhuzamosan készítették Alive című új live albumukat, és vállalkoztak egy akkusztikus projektre is.. Emocionális, mélyenszántó zenéjük most is meghatott, mint minden egyes alkalommal. Árad belőle a keserédes melankólia. Adrian teljes átéléssel énekelte a dalokat. A közönség ujjongott minden egyes szám után. Németországban iszonyatosan népszerűek és népes fanclubbal rendelkeznek világszerte. Előzetest kaphattunk az akkusztikus projektjükből, mégpedig az AMOK c. dalukkal. Csodálatos, tiszta énekhang…felejthetetlen volt.

Koncert után felcsendült a Japaneese Bodies a Leather Strip-től. Utána kellett járnunk. Be is mentünk az aferpartyra. Az elején közkedvelt industrial számokat játszottak, amikkel nagy előszeretettel táncoltunk mi is, aztán egy másik Dj következett, ami már nem tetszett nekünk annyira, így nem sokáig időztünk ott, eltettük magunkat másnapra. Másnap még egy utolsó séta a várba és a vár körül, utolsó souvenir nézegetés, pizza-zás, aztán irány haza Magyarország. Végezetül sikeresen bevásároltunk „értékes” souvenireket, mint a Sopor Aeternus box collection, amely nemcsak CD-ket, DVD-t, kazettát hanem egyéb promociós dolgokat (poló, felvarró,stb.) is tartalmazott, megvettük Davina vágyát a Skinny Puppy Greater Wrong DVD-t .és nekem a NIN kalózkiadású 1989-1998 tulajdonképpen „Closure” DVD-t. Mindezeket persze jóval olcsóban, mint kishazánkban tudtuk volna megvenni. Első fesztiválhoz képest és a negatív körülményeket leszámítva összességében nagyon jól éreztem magam. Érdemes volt elnézni erre a fesztiválra. Reméljük jövőre még jobb lesz és még több honi útitársunk lesz.

fotók: Davina