Capricornuss versei

Hazám

Hogy tép, sikít az ezer csend ködje
és hogy feszűl, láncot húsba ölve
Mi erő szunnyad e messzi tájban
sötét senkikföldjén, a hazámban

Szél sem hozza itt
szerelmes virágok vágyait
S folyó sem mossa
bő vízivel mi főnek gondja

Nem terem a föld itt életet
nem, ó festői tájképeket
Nem zöldell meződ szép füveket
csak kopár, sivár s dühöt etet

Fákat sem ölel át dús moha
menekülj vad, bár nincsen hova
Csak perzselt hamunak otthona
sírhalom s sosem volt fénykora

Mégis oly közel van hozzám e hely
arra, merre vad lány csókot lehel
Ott dúlja gyászdühös viharait
és nem ment tőle pénz, se naiv hit

Mert magány ez, hatalmas, végtelen,
bús, komor, fáradt és istentelen
Mert sors ez íme, Atlaszi teher
mit e gyásznemzet büszkén visel el
2009.02.09.

- De nincs

Halva halad
Bősz nappal alatt
Kegyelemből
Szerelemből

Harcos kéz
Vadat néz
Les könyörtelen
Fáradt, meztelen

S ha végre már
Álmában éri halál
Mert míg éber teste
Nem támad a beste

Gyáva az és buja nagyon
És én nem bánom, hagyom
Öleltes szerelmedet
Éjszaka fehér testedet

Hogy játsza játékát
Gyertyalángi árnytáncát
Míg zihálok s szívem heves
Tudatom racionalitást keres
2008.01.10.

Tavaszhoz

szemed az éjben
fekete egészen
S a világ is szűk
e éjégen szállón
mily vigasztaló
Nekem lennem bennük

fekete éjszakán
halk madár szaván
Együtt elrepülnünk
bársony-selyem ágyon
két szemed vágyom
Mi tér együtt lennünk

idegen hollóként
csak ajkad gyümölcsén
Élek éltesen
puha bőrű testeden
az izzón, hevesen
Félve lépdesem

hajad tengerén
sötét fürtök rejtekén
Siklik végig kezem
macskás nézéssel
csókkal az édessel
Vetted el eszem

szegve szült gólya
az égre vágyódva
Olyan vagyok éppen
Szodoma, Gomorra
Bűne torkomra
Angyalt nézek képen

a Tavasz te vagy
menekülj bú és fagy
Édesen ravasz
bársonybőrű ágyam
eleven vágyam
Ó, kedvesem, Tavasz
2008.01.28.

Vég e tér

Mindenkivel összejövő
Hirtelen eljövő
Hiper tér-időtlenség
Az egész testem remeg, ég

Aludj csak holt míg
Szép álmod szárnya repít
Mindaddig szemeket őrző
Te haláltalan, gyáva, önző

Borzalma, gigászi
Szerelem hiányi
Mit súlyként kötsz nyakadba
Földre húz, lassan haladva

A totális megalázottság felé
Kezét torzó arcára tevé
És halkan sikít, nyöszörög
Istentelen istenekhez könyörög

Nem várt remény, kegyelem
Utolsó kenet, vaj a kenyeren
Álmokba illő magzati pózban
Halálra vár jászólban

Temetik az időt, múlt gyászol
Jelenben élsz, jövőddel játszol
Igen, már leáldozott e tér
Mindez együtt remegve véget ér
2009.01.11.

A sötét csendje

- Nézd, a csend! - Mondotta
gyönyörök vándora.
Itt suttog szüntelen
csodás képzeletem.

Suttogva serényen,
gondolva erényen
zengi már a szépet,
hogy hallhasd a képet.

- Hallgasd a sötétséget,
ha annyi láng éget! -
Sötétben fénylik ma
elmém örök hangja!

Lobog csendben, vágyva:
valaki használja!
Pendül fény húrokon,
zavart hangárnyakon.

Sötétség dallamon,
komorszép szólamon,
gyönyörködtet, táplál
lángot, szót mit láttál.

És ordít már a csend,
lángokban áll minden rend!
A húr is vadul cseng.
- Csak bánattal mereng

Az ősifjú szellem. -
Csendbe bújva fényem,
halk hangom sötétben,
- Mi van? Nem értem!
2008.03.10.

Hold világ

Kecses holdsugár hív táncba
Hajlongó, üde nászba
Örök éji fényre vágyva
Kék testek izzó szája

Csókot lehel ablakomra
Arcomra, fájt karomra
Kedvére festve engem is
Most éjvirágos kertbe visz

Úszni holdfényt remélve
Mindjárt leérek mélyére
Megfüröszt dalnak végére
S rajta ég szerelem cégére

Kékre festett testeken
Holdvilági gyönyörtetteken
Kecses holdsugár hív táncba
Hajlott, emléki gyászba
2009.03.28.

Újra éjre várva...

Újra éjre várva
Köhintett az árva
- Ez lesz az az éjszaka
Mi gyermeknek gyászdala

Majd ezen reggelen
Mindenki megretten
De nem ejt könnyet senki
- Ilyen lesz holtnak lenni

Sebesre marta már
A hideg szél-madár
Apró gyermekkezeit
Könny gyöngyözte szemeit

Fáradt szomjúságban
Vagy talán kínjában
A friss havat majszolta
S testét belérajzolta

Lassan kúszott testén
Azt szürkére festvén
A kegyetlen-gyengéd fagy
- Csak ölel s ölelni hagy
2008. szeptember

Nem kelletek

Nem kelletek már ti múzsák
Szopjam ihlet-adó melletek
Kik marjátok költők húsát
Nem kelletek, nem kelletek!

Nem kelletek ti sem cafkák
Hisz meg sosem ismerhettek
Téptek mint millió hangyák
Nem kelletek, nem kelletek!

Nem kelletek nagy fároszok
S magamra így átkot vetek:
Ti ős, sötét művész pásztorok
Nem kelletek, nem kelletek!

Nem kelletek ó, istenek
S minden egyest én megvetek
Szülöttjei gyengeségnek
Nem kelletek, nem kelletek!

Nem kelletek szép angyalok
Csókkal eszem veszejtitek
S el nem érlek, nyújtózhatok
Hát nekem nem, nem kelletek...

Kell csak nekem a bú s magány
Bennem lévő mély tengerek
Szárnyalnom képzelet szárnyán
Nélkületek, nélkületek.

2007.10.29.

Így, mocskosan

Az első hópelyhek hullottak
Elborítva szürke városunkat
Hogy mutassák az évek mocskának
Egyetemes tisztaságukat

Én egy érintetlen tisztásban
Melyet már rég elborított a hó
Fehéren, fázva, égve, sápadtan
Remegve, mint egy nyírfa karó

Várok, meztelen és szőrtelen
Egyedül a hótisztás közepén
Betegen, egészen elveszetten:
Arany napsugarak tengerén

A testem hófehéren ragyog
Megszűnik minden földi fájdalom
Fény elhal, Boreász fúj rám fagyot
Kétség fut át dermedt arcomon

A legutolsó fénysugár még
Megcsillan a rámfagyott könnycseppen
Majd lassan elborít a sötétség
Hópihe világít testemen

Szürke vagyok, mocskosan szürke
Tudatja velem a kis hópehely
Romlottságom így vésik majd eszükbe:
Az kit a tisztaság temetett el

És bár tisztább voltam nálatok
S egyé lettem a gyönyörű fénnyel
Békét adott az ős sötétség-burok
Így történt, így haltam meg tegnap éjjel
2007.09.11.

Csókolj ajkamon

Vár csak a szép halál,
hív örök lustasággal,
hogy menjek, menjek már,
el szívem bánatával.

Várj még rám halál,
hívj, legyen hova mennem,
virrad, ez nem álom,
te szeretni fogsz engem.

Addig még elmegyek,
vad, gyönyörű tájakra,
száz rózsán átlépek,
csókot tépek ajkakra.

De végül érj el,
ragadj meg gyöngén halál,
mert sosem múlik el,
csak szép karjaidban már.

Minden kínok kínja,
gyötrő örök fájdalom.
Hallom, mintha hívna.
Gyere, csókolj ajkamon!
2007.11.22.

A kutya

Kutyává tettél
Szégyelhetnéd magad
És most ellöktél
De a hűség marad

Csak kutya voltam
Melletted pórázon
Vadul csaholtam
Valóravált álom

Kutyává lettem
Vonyítva szüntelen
Hold tested vágytam
S nem maradt büntetlen

Kutyául bántál
Velem vágyaim miatt
Repülni vágytál
Én eltörni szárnyadat

Kutya maradtam
Pórázra kötve rég
Csak nyüszíthettem
Kérlek ne menj el még

Kutya szememmel
Rád könyörgőn néztem
Szemben a ténnyel
Elhagysz ettől féltem

Kutyád ellökted
De itt áll előtted
Sokszor elküldted
De nem megy mellőled

A kutyád vagyok
Örök hűségesed
Míg meg nem halok
Őrzöm emlékedet
2007.05.14.

Alkony vidék

Alkony vidéken éltem én,
Mindig nyugvó nap,
Fáradt nyugalom a világ végén.
Nem volt ellen és nem volt pap.

Csak a nagy, sárga, kedves nap,
Mit mindig nyugodni véltünk.
Ölelés, búcsúból mindenki kap.
Mellette sohase féltünk.

Öröm a lelkekben, lágy vér az erekben,
Csillogó, táncoló könnycsepp csordul,
Csak néztük, ott volt a szemekben.
Hittük, soha tőlünk el nem fordul.

Mindig ott lesz velünk a nagy, sárga,
Kedves teste és ontja a boldogságot.
Csukott szemünk nyitásra vágyva,
Hogy láthassa csak az örömlángot.

Aztán lehunytuk könnyektől ázott
Harmadik szemünk,
Fájdalom, hideg, bőrünk fázott
Pedig csak megszülettünk.

Szívem lángja főnixként

Te égből jövő gyönyör,
Hajnala szívem lángjának,
Mely hamvából főnixként kitör.
Had válasszalak bálványnak!

Csak gyúlna már,
Csak égne már!

Te álomszép jelenés
Kínozz örökkön, gyötörj!
Belőled a végtelen kevés,
Túl mindenen velem repülj

Csak fájna már,
Csak szállna már!

Ereidben had folyjak én,
Áradhassak szét benned!
Szerelem forró tengerén
Testemet ölelje tested!

Csak lennél már,
Csak jönnél már!
2007.07.06.

Használj

Merülj el bennem
Mert tenger vagyok
Síró hullámsír
Forró könnycsepp
De megfagyok

Őrizd éjente
Táncoló testem
Tűz vagyok kecses
Oltalmazlak
Táplálj engem

Hemperegj belém
Mert testemből kel
Minden homokszem
Mi rád tapad
És átölel

Szállj velem szembe
Repülj velem el
Mert szél vagyok én
Mely simogat
Majd felemel

Én vagyok a csók
Borítom ajkad
Sötétség vagyok
Szerelmes éj
Lepel rajtad

Nézz körül engem
Én vagyok a fény
Utat mutató
Rideg való
Egy élőlény
2008. 02. 21.

Táncolj ma énvelem

Irgalmazz ma nekem, az istenért kérlek
Ne érjek ily szörnyű és unalmas véget
Vess nekem mély ágyat, már mindjárt elérlek
A kezemmel rajzolj, a nyakadra éket

Fojtsalak meg éjjel, álmodj halált velem
Szúrj szíven, tépj ketté, fájjon mint az élet
És fájjak neked én, ahogy te fájsz nekem
Őrült táncot járjunk, felejtsük a létet

Táncoljunk kecsesen, lassú haláltáncot
Táncoljunk hevesen, piruljon ki arcod
Táncolj csak kedvesem, tépd a zsarnok láncot
Táncolom veled én, eme nyüzsgő harcot

Fuldokolj nélkülem, szenvedj hiányomtól
Reszkess közelemtől, bénítson félelem
Félj sápadt testemtől, izzó haragomtól
Kegyelem, kegyelem, táncolj ma énvelem!
2007. November 25.