Cranes

Ha a zenekar életútját kutatod, nem sok támpont ígérkezik az interneten kívül, legfeljebb néhány régebbi magyar fanzine, és igényesebb külföldi szaklapok. Az alakulásról mindenhol megegyezik az időpont: Portsmouth, 1985. Ekkor tért haza Liverpoolból Alison Shaw (ének), hogy félbeszakított spanyolóráit egy lepukkant garázsban Jim bátyja kísérete mellett énekórákra váltsa. Ama régebbi ‘zine sorai szerint a kellő hatás nem is maradt el: a szomszéd kihívta a rendőrséget, mert komolyan azt hitte, hogy ölnek valakit…

Elmondásuk szerint zenéjükre elsősorban a Swans, a The Birthday Party, Foetus és Ian Curtis gyakorolt hatást. Bár mindannyian munkanélküliek, mégis önerőből készítik el első anyagukat 1986-ban, Fuse címen. Ama garázs deszkáit a Self non Self debütáló albumuk feszíti széjjel, egy csapásra nevesebb kiadók versenyeznek kegyeikért. John Peel a Melody Maker hasábjain dicsérő szavakkal illeti az anyagot. Tompa monoton dobütemek, feszített érvagdalós gitár, melyet Alison gyermeki hangja még borúsabbra fest. A testvérpárhoz ekkor már csatlakozott Mark Francombe (gitárok, billentyűk), így hárman lesznek a Cranes magja. A Dedicated/BMG kiadóhoz szerződnek le ahol négy maxi /Inescapable, Espero, Adoration, Tomorows Tears/ után jelenik meg a „darvak gyöngyszeme”; a Wings of Joy, mely pályafutásuk legsötétebb, legpusztítóbb albuma. Ez még elsősorban a dark-wave körökben sikeres, de megalapozza az együttes nemzetközi hírnevét. 1992-ben bonus számokkal gazdagítva újra kiadják CD-n a Self non Self albumot, majd a The Cure Wish turnéjának előzenekaraként milliók előtt játszanak szerte a világban. Az 1993-as Forever egy remix sorozattal együtt jelenik meg, ezek közül egyet Robert Smith kevert aki a zenekar patrónusa és jó barátja is egyben. Hogy ekkorra milyen a sikerük, azt jól jellemzi a prágai eset, ahol csaknem zavargás tört ki az elfogyott jegyek miatt. /Szomorúan jegyezném itt meg, hogy nem tartom valószínűnek hogy hasonló atrocitástól kellene tartania Budapest rendőreinek./ A Forever bevallottan a The Cure hatása alatt készült, gyönyörű letisztult remekmű, akusztikus és elektromos hangzások érzékeny elegye. A Small Wonder lemezcégnél adják ki a harmadik albumukat Loved címen, és egy kis példányszámban kiadott anyagot Orestes és Electa tragédiája címen 1996-ban. Ez utóbbihoz Alison J.P.Sartre A legyek c. művéből válogatott szövegeket. Ez után több mint fél éves szünet következett a zenekar életében, ekkor távozik a még a Forever-nél csatlakozott Matt Cope. Jim Shaw intenzív gitárórákat vesz, mialatt Alison beutazza egész Amerikát. Az itt szerzett tapasztalatok inspirálják a Population 4 elkészítéséhez, ez az utolsó jelenleg is kapható albumuk.

Alison szerint minden dalt „az utóbbi idők nagyszerű boldogságérzete motivált, miután ugyanolyan nagyszerű kétségek közé esel vissza újra”. Ez a kettősség jól érezhető a Population 4-on, sőt néhol már kicsit kiábrándítóan is hathat. Először engedtek kívülálló producert (Mark Freegard) a stúdiómunkákban segíteni, s meglehetősen rövid idő alatt (pár hét) készült el az anyag. Talán ez is oka lehet, hogy számomra nem annyira meggyőző munka…