Entrópia Architektúra

"önmagában egy kísérlet vagyunk"

Az alábbiakban olvasható az Entrópia Architektúrával készített interjú, mindez a Magna Magazin V. számában is megjelenik. A zenekart legközelebb a Gyárban lehet meghallgatni augusztus-szeptember környékén.

- Még a zenekar hőskorában - évekkel ezelőtti szárnycsapások - él történetetek egy koncertről munkások, nyugdíjasok előtt. Túlgerjesztett gitárok, ütvefúró kakofónia- minden, ami az ipari zene kelléktárából nélkülözhetetlen „színpadra” került. Emlékszem, akkori megfogalmazásod szerint konkrét célként jelölted meg a szenvedést, mint személyes élményt és közönségre ható erőt. Mi változott az irányelveteken azóta, mi a cél, és annak eszköze?

Entrópia Architektúra /EA/:: - Akkoriban egy dolog tartott minket össze: valami olyat tenni, ami még nem volt. Több- kevesebb sikerrel meg is valósítottuk, mert sok más kamasszal ellentétben járatlan úton indultunk el. Nem próbáltunk egy már meglévő stílus formaiságának megfelelve érvényesülni. Nem punkot vagy metált játszottunk, hanem hangot adtunk az érzéseinknek.... Ki-ki azzal, ami a keze ügyében volt, gitárral, dobbal, a torkával, kalapáccsal, fúróval, flexszel. Véletlenül más közönséget kaptunk, mint amire számítottunk s akkor olyat tapasztaltunk, ami sokunk számára örökre meghatározó lett, valamit, ami túlmutat a színpadon, túlmutat az elismerő tapsvihar alatt a gyomrodból áramló eufórián.
Kísérleti zenekar voltunk, meg akartuk mutatni mindenkinek azt a túlcsorduló érzelemgejzírt, ami az ilyen idős „Titánok”-ban dobog. A társadalmi elégedetlenség és erkölcsi kilátástalanság okozta a fájdalmat és a dühöt, hogy amit sejtettem már tudom és amit tudok nem mondhatom ki vagy csak senki nem hallgatja meg...
Ifjúsági találkozóra hívtak, és kíváncsian vártuk mit szól a többi kamasz a mondanivalónkhoz, vajon értékelik-e?
Mikor a színpadra léptünk, óriási pofonként csapódott az arcunkba a felismerés, ami az első perceket sokkolva csendet fagyasztott előadó és közönség torkára egyaránt.
A közönséget nem fiatal ficsúrok, hanem nyugdíjas bácsik és nénik alkották...
Miután megszólaltunk, megszűnt a lámpaláz. Nem próbáltunk megfelelni az idős közönségnek. Elkezdtünk improvizatív módon magunknak, őszintén játszani, a hatás pedig meglepő volt. Kényszeredett műértőnek látszani akaró tapsocska, néhány „Hál Istennek vége” sóhaj, DE AKI NEM MENT KI IDŐBEN, AZT A SZÉKÉHEZ SZÖGEZTE A FELŐLÜNK JÖVŐ HANGORKÁN!!! Hiába morogtak nem tudták otthagyni a zenénket. Én ezt keresem azóta a színpadon szüntelen: a kompromisszumot és esztétikai kliséket nem ismerő véleményt.
Inkább száz „Borzalmas volt még mindig fáj a fejem!” véleményt mint egy „Tök jó volt csak ment a buszom!” vagy ”Amit hallottam az szerintem Ramones-os egy kis Elvis beütéssel” bókot.
A szenvedés vagy öröm személyes megélés. Mi a véleményünket a hangjainkkal közöljük, a többi értelmetlen. Ne vegye senki sértésnek, de ez az írás is az, hiszen az én szavaimat és gondolataimat adja vissza. Az E.A. pedig a SZEG romjaiból született alkotó kollektíva, vele mint entitással lehet kommunikálni, a színpadon keresztül…

- Mit gondolsz a zenei struktúrák tudatos kialakításáról? A pszichére csapást mérve a Coil vagy a Psychic TV munkásságát vizsgálva az undergroundban lehet találkozni kísérletekkel, de az egyszerű disco-nál is követnek primitív szinten törvényszerűségeket. Az E.A. esetében folynak ilyen kísérletek?

EA: - Mi, az Entrópia Architektúra önmagában egy kísérlet vagyunk, a kontrollcsoport mi magunk, a kísérlet alanyai pedig a közönség illetve hallgatóság. Szűken a kérdésre koncentrálva, jómagam a számítógépen keresztül öntöm a többiekre a zajt, ami az elmémben lüktet szüntelen, eközben eszközeim közé számtalan központi idegrendszerre nem csak zenei szempontból ható elemet is illesztek, ez azonban pusztán cikornya, technikai részlet ezért nem is vesztegetek rá több szót.
Csoportunk tagjaival végletes érzelmi illetve tudatállapotok megélésével/elszabadításával folyamatosan privát járatlan ösvényeken barangolunk. Zeneiségünk abból áll, hogy szüntelen egymás tevékenységére reagálunk, fölvéve vagy elszakítva a másik által letett fonalat. Kicsit olyan ez, mint két harcművész küzdelme vagy egy tökéletesen összhangban lévő táncosművész pár tánca, ha leszakítjuk a mindkét például hozott rendszerről a meghatározott formaisággal bíró technikai tudást.
Ne értsd félre, Mi nem a tapasztalat létjogosultságát tagadjuk! Csak úgy véljük, hogy minden alkotó végső célja az abszolút spontaneitás. Az őszinteséget keressük minden szóban, az akciót a mozdulatban. A fejlődés számunkra a hagyományos és modern klisék elpusztítását illetve a romokból egy új és az ősi állapotot közelítő zsigeri rendszer felépítését jelenti újra és újra. Ennek az állapotnak a kollektív megélése rendkívüli energiákat szabadít fel, s ha a színpadon történik mindez, akkor rituálé, ami elkerülhetetlen másodlagos és harmadlagos hatást vált ki a közönségből és az előadóból egyaránt.

- Térjünk ki a vizuális „akcióra” ... Első koncerteteken a háttérvetítést figyelve Tarkovszkij, a korai szamurájfilmek, a kibernetikus anatómia eszköztárából meríttettetek. Ismerve a lepusztult ipari komplexumok vagy az ősi japán iránti tiszteletedet, fel tudnál vázolni egy szellemi-kultúrális fundamentumot mint kiindulási pont?

EA: - Mindenekelőtt meg kell, hogy jegyezzem, az általad említett esetben technikai okokból kénytelenek voltunk egy egyébként más fórumra tervezett filmet vetíteni a koncertünk vizuális arcának hitelesítésére. Ez a kísérlet kudarcot vallott, mert semmiféle módon nem kapcsolódott a színpadon zajló eseményekhez dekorációvá alacsonyítva az önmagában hiteles érzelmek megörökítésére összeállított de egyéb okokból az akciót illetően meghiúsult videókollázst.
A csoportunk mindenek előtt kollektíva s csak ezután zenekar! Tevékenységünk során nem teszünk mást, mint kimutatjuk az érzelmeinket, társadalmi elégedetlenségünket a lehető legegyszerűbb formában megmutatva. Eszközeink mindebben a zene, színház és képzőművészet, illetve a mozgókép elemei. Célunk olyan előadások létrehozása, ahol mindezek együtt érvényesülve jönnek létre, in vivo a színpadon önmagát komplex alkotóművészetté transzformálva. Szerintünk a vetítésnek is akkor van jelentősége, ha sikerül élővé tenni.
Csoportunk a konstruktivizmus forma mögött álló rendszerét kultiváló szemléletén továbblépve, a forma által, minél kevesebb gondolati közvetítő lépcsőn keresztül közölt információt illetve akciót élteti.
Röviden, illetve a kissé elitista definiálgatás helyett kimondom, gyermeki naivitással közelítő abszolút őszinteségre törekszünk.

- Tarkovszkij Sztalkere a XX. századi filmművészet kiemelkedő alkotása, az indrusztriál vizuális himnusza. De említhetnénk Fritz Lang Metropoliszát, vagy a Ruttmann filmeket is. Milyen üzenete van számodra a fent említett alkotásoknak, mire keresitek rajtuk keresztül a választ, válaszokat?

EA: - Az általad felsorolt művek mindegyike egy-egy briliáns elme alkotása. Egy-egy nézőpont mindegyikük saját ablaka a valóságra. Nagyra tartom valamennyi felsorolt művet és alkotót, sőt van személyes kedvencem is közülük, de mindez megint csak ÉN, nem pedig a CSOPORT véleménye! Nem nézünk filmeket, nem hallgatunk zenét, nem olvasunk. Rombolunk és Építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, rombolunk és építünk, ROMBOLUNK, HOGY ÉPÍTSÜNK!
A válaszokat tudjuk, kísérleti úton próbáljuk őket bizonyítani. Szakítottunk a filozófiával a gyakorlat javára....

- ”A kollektíva mint önmeghatározó definíció, az Ego maszkja alatti individuum mint társaságotok alkotórészei...” . Érintettük ezt korábban beszélgetéseink során és egyesületetek honlapján továbbra is ars poétikátok részét képezi ez a meghatározás. A zenekar mennyire él ezzel és igazodik mindehhez, működőképes és zenei nyelvre lefordítható -e mindez?

EA: - A csoportunk azonos a zenekarral! Minden tevékenységünk egy óriási kísérletsorozat része, mely célja a fentebb már említett bizonyítás. Bizonyítani fogjuk, hogy az ars poétikánkban említett szabályrendszer és felállított modell helytálló és a kollektivizmus mint abszolút közösségi megnyilvánulás adja a legnagyobb teret az egyéni önkifejezésnek!

- Egy hangját kereső, stílusát alakító markáns zenekarról van szó az E.A. esetében. A jórészt spontaneitásra építő múlt koncertről-koncertre mára egy tudatosabban improvizáló jelent „teremtett”. Mennyire szándék megragadni a pillanatot továbbra is - a kérdés közhelyes értelmétől eltekintve?

EA: - Abszolút mértékben tartjuk magunkat a legelső torkunkból kiáltást előcsaló gondolathoz. A spontaneitás és a direkt akció színpadi értelmezése szerint szándékozunk fellépni minden szituációban, változatlanul próbáljuk alkotóművészként megerőszakolni az előadó-művészetet, ha ebből a nászból gyermek fogan, na az az Entrópia Architektúra. Folyamatosan jövőbeli hangunkat keressük (talán kissé ellentmondásos e sorok közt), de megtagadjuk a filozófiát, a cselekvést és a megélést helyezve a meddő gondolat elé. Az artikulátlan üvöltést éltetjük, próbálva magunk mögött hagyni a szavak hazug sziszegését. A beszéd eszköztárát minden esetben mélyen determinálja a kurrens társadalmi álerkölcsrendészet és annak kivetülése amit gyermekként Egónak neveztünk, torz vigyorgó maszkba rántva az arcunk. Ha valami üvöltésre sarkall, az általában leplezetlenül kijön. Az üvöltés az őszinteség hangja. Az E.A. pedig az ÜVÖLTÉS korát éli jelen percekben is, természetesen mindezt a tudatosság maximális fokán. Mi előbb ugrani tanulunk meg, majd lépni, hogy járhassunk, később pedig rohanhassunk.... kellett ez a vad időszak - az improvizációnk rendszerré állt össze, de ez a rend, az apró, az üvöltés őszinteségének tapasztalásából merítkező gügyögések alkotta káosz érzékeny kártyavára.

- Az érdeklődők kíváncsiságát kielégítendő: várható -e lemez, komolyabb megnyilvánulás - mik a tervek a jövőt illetően?

EA: - Kísérleti társaság lévén, az Entrópia Architektúra elsődleges célja minél nagyobb egyedszámú és diverzitású tesztcsoport begyűjtése! Komolyra fordítva a szót, a szó egyetemes és modern jelentésében egyaránt játszani szeretnénk minél többet, a közönséget nem próbáljuk szűrni, sőt még ha bizarrul hangzik is (vállalom), a közönség véleménye és összetétele hidegen hagy minket illetve kíváncsivá tesz. Minden visszajelzést szomjasan várunk, legyen az tánc, egy felénk dobott kő, taps vagy felháborodott fütyülés.
Lemezfelvételen is dolgozunk, igyekszünk megtalálni azt a hangot, amit felvételbe fagyasztva is alkalmazhatunk társadalmi elégedetlenségünk kifejezésére. Ez a munka nehéz, és tele van számtalan új kihívással!

Fotók: Szelevényi Gellért, (3-5. kép: gothpunk)