Szinesztézia. Az oldschool és modern underground zenék ezerféle irányzatához kapcsolódó Faith and The Muse amolyan igazi szinesztézia: zene, irodalom és a vizuális művészetek sajátos egyvelege. Két alapítója és állandó tagja, Monica Richards és William Faith a nyolcvanas évek elejétől ikonikus figurái a szubkultúrának, mégsem horgonyoztak le egyetlen műfaj vagy stílus mellett sem. A megszokás, ahogy ők mondták, egyáltalán nem szerepel a szótárukban. 
A Faith and The Muse első budapesti koncertje után Monica és William abszolút elérhető: segítenek a zenekarnak lepakolni a színpadról, beszélgetnek a rajongókkal, aláírnak minden apró kis fecnit és türelmesen pózolnak a közös fotókhoz. A Dürer kert egykori német szakának legszűkebb sarkában vásárolok egy zenekari pólót a kedves arcú merchandise-lánytól, aztán valaki megbök, hogy a két zenész vár rám. Sietve fizetek, Monica és William pedig mosolyogva köszöni meg mögöttem a pólóvásárlást. Kedvesek és szerények, ugyanakkor szenvedélyes beszélgetőtársak és nagyon-nagyon igaziak.
NÉVJEGY
William Faith: zenész, énekes, dalszerző, producer, hangmérnök, aktivista. Régi és új zenei projektek 1989-től napjainkig: Mephisto Waltz, Christian Death, Shadow Project, Sex Gang Children, Frankenstein, Anima Mundi, FATM.
Monica Richards: zenész, énekes, dalszerző, multimédia-művész, grafikus, író, organikus kertész és állatgondozó. Régi és új zenei projektek 1982-től napjainkig: Hate From Ignorance, Madhouse Strange Boutique, Anima Mundi, FATM.
Új album, új turné, új identitás
Barok Eszter: Néhány nap, és megjelenik az : ankoku butoh :, a Faith and the Muse hatodik stúdióalbuma. Hogyan viszonyultok az új anyaghoz?
William Faith: - Amikor új album születik, mindannyian borzalmasan megszenvedünk a szüléssel. Ott van egy egészen új sztori, aminek az apró kis részleteiben annyira elvesztünk hónapokig, hogy a végén már azt se tudjuk, hogy néz ki az egész cucc. Van benne goth, death rock, punk, new wave, folk, nagyon sok alternatív, elektronikus, experimentális hatás... Huszonnégy per hét dolgozunk, az éjszaka közepén, az autópályán, álmunkban is... aztán egyszer csak kész az album, jön a sok macera a kiadóval, a terjesztővel, a turnékkal... Komolyan mondom, általában hónapokkal később esik csak le, hogy mit is írtunk.
Monica Richards: - Igen, muszáj eltávolodni ilyenkor az album anyagától, kikapcsolni és megfeledkezni róla, aztán előbb-utóbb helyükre kerülnek a mozaikdarabok. A turné segít, mert a sok új élmény és új arc egyfajta szűrő a léleknek.
Barok Eszter: - Szoktatok veszekedni dalíráskor?
Monica Richards: - Hajaj! Sokan hiszik azt, hogy mi valami szent család vagyunk, hiszen már a találkozásunk is olyan sorsszerű volt, hogy már az első pillanattól együtt dolgoztunk és együtt éltünk... tehát, gondolják sokan, akkor bizonyára nem is veszekszünk.
William Faith: - Haha, pedig szoktunk, méghozzá sokat és szenvedélyesen. Mindketten makacs, ösztönös emberek vagyunk, a dalszerzés-hangszerelés meg amolyan tisztítótűz, összecsapnak néha a lángok a fejünk felett. De mindig valami pozitív születik ebből a végén. Az van, hogy jól kiegészítjük egymást.
Barok Eszter: - Így utólag, az eddigi munkáitok tükrében, mi a kedvenc Faith and the Muse-albumotok? Tudom, ilyenkor minden művész azt mondja, hogy az új...
William Faith: - Hát, utálom kimondani, tényleg baromira klisésen hangzik, de nekem tényleg az új, mert itt kísérleteztünk a legtöbbet és a hangzás is bika lett. Meg imádtunk mindenkit, akivel együtt dolgoztunk.
Monica Richards: - Egyetértek. Meg az album turnéja is csodálatos: Steve, Marzia és Geoff, a Christ vs Warhol zenekar háromnegyede az élő zenekarunk ezen a turnén, és csodálatos zenészek, fantasztikus emberek!
"Az organikus kertészet forradalom"
Barok Eszter: - A neten találkoztam már a William által alapított Ars Terra céggel, ami a permakultúrát igyekszik megismertetni az emberekkel. Ha jól tudom, ti is fenntartható környezetet teremtő rendszer szerint éltek.
William Faith: - Gyerekkorunktól fogva mindketten egy farmon szerettünk volna élni, de akkor még elképzelésünk sem volt, ez az életforma hogyan valósítható meg. A permakultúráról először mexikói punkoktól hallottam, 2005-ben pedig alkalmunk nyílt közelebbről is megismerkedni a rendszerrel. Egyértelmű, hogy ha az ember továbbra is folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor előbb-utóbb elpusztul az élővilág. A permakultúra megoldásként a természetben zajló ökológiai folyamatok átvételét javasolja az ember élőhelyén és szükségletei megtermelése során.
Monica Richards: - Négy évvel ezelőtt fogtunk bele Antelope Valley-beli otthonunk teljes átalakításába. Előtte is környezettudatosan éltünk, de négy év alatt rengeteg munkával saját vízrendszert és lápot alakítottunk ki, amely a szennyvizet megtisztítja és a tavunkat táplálja, ezenkívül persze rengeteg gyümölcsöt és zöldséget termesztünk. Van három kutyánk, nyolc macskánk és kacsáink is vannak. Mindent mi csinálunk ketten, és persze segítenek az Ars Terrában résztvevő alapító barátaink is, főleg most, hogy a turnéval járjuk a világot.
William Faith: - Az organikus kertészet egyfajta forradalom, lázadás az ember önpusztító önzése ellen! Sok munka, de közben azt érezzük, tényleg teszünk valamit a környezetért.
Barok Eszter: - Hogyan telik egy napotok, amikor otthon vagytok?
Monica Richards: - Ébredés után megetetjük az állatokat, foglalkozunk a kerttel, aztán jönnek a munkával kapcsolatos dolgok. Szabadkézi és számítógépes grafika, aztán ha marad idő, foglalkozom egy kicsit a saját dolgaimmal, zene, írás, festés, ilyesmi...
William Faith: - A kerttel és az állatokkal való foglalatoskodásokon túl hangmérnök és producer vagyok, főként pedig a cégemmel kapcsolatos munka teszi ki az időm nagy részét, megbeszélésekre járok, előadásokat tartok, konferenciát szervezek...
Barok Eszter: - ... szóval igazi üzletember vagy, egy cégvezető. Tarajjal.
William Faith: - Nálunk mindenki vezető, kicsit, mint egy punk kommunában: én inkább csak az egyik alapító vagyok. Azért előfordul, hogy nem marad idő belőni a sérómat, olyankor nincs taraj... de nem is ez a lényeg. Egyébként szeretem a hajamat, pedig sokan szóltak most be a rajongók közül a hidrogénszőke tarajra. Ki se bírnám, ha nem változtatnék évente a frizurámon!
Művészet versus kompromisszumok és a bulvárközpont
Barok Eszter: - Ti többé-kevésbé kompromisszummentesen éltek, a magatok urai vagytok és a művészet tart el benneteket. Milyen tanácsot adnátok a fiatal művészeknek és a még fiatalabb lázadóknak, akik rengeteget szenvednek, ha be kell állniuk a sorba és konszolidált külsővel egy hivatalban kell robotolni a betevőért?
Monica Richards: - Teljesen átérzem, amit mondasz, kezdetben még a legjobbak számára is csupa kompromisszumból áll az élet. Én azt mondom minden művésznek, hogy ha kell, vállald el a vacak melót, csináld meg a legjobb tudásod szerint, de aztán irány haza és dolgozz a képeiden, a zenéden, a verseiden... Nem szégyen „hétvégi művésznek” lenni, pláne nem azokban az életszakaszokban, amikor az ember még keresi a stílusát, a helyét a világban, közben pedig élnie is kell valamiből.
William Faith: - De aztán, ha elég kitartó vagy, előbb-utóbb nevet szerzel magadnak, és egyre több felkérést kapsz, onnantól pedig maguktól mennek a dolgok, munkák és megrendelések.
Barok Eszter: - Azért tegyétek a szívetekre a kezeteket: a ti életetekben is voltak és vannak művészi, emberi kompromisszumok?
Monica Richards: - Én mindenképpen külön választanám a megélhetési munkákat és az alkotómunkát. Másféle mentális megközelítést, habitust igényel mindkettő. Tervezőként, grafikusként természetesen sok „megélhetési munkám” van, de boldogan csinálom meg őket, mert tudom, hogy az így szerzett pénz és tapasztalat a hasznunkra válik, és lehetővé teszi, hogy alkothassak. Így fogom fel a dolgokat.
Barok Eszter: - Ott éltek a világ legnagyobb bulvárközpontjának szomszédságában. Ha Britney Spears vagy egy most menő popsztár menedzsmentje arra kérne, jó pénzért tervezd meg a sztár albumborítóját, imidzskönyvét és ruháit, megtennéd?
Monica Richards: - Igen! Örülnék a felkérésnek. Nem csak a pénz miatt, hanem azért, mert mindenképpen beletennék valamit a személyiségemből, művészetemből, gondolataimból...
William Faith: - De nem hagynák...
Monica Richards: - Hát... ez lehet... de másképp úgyse tudnám megcsinálni, és van már annyi gyakorlatom, hogy észrevétlenül is keresztül vigyek egy üzenetet. Ráadásul a felkérés elismerése lenne annak, hogy amit csinálok, az jó.
William Faith: - Abban egyetértek, hogy a kompromisszummentes elitizmus sehova sem vezet: okos döntéseket kell hozni és tudatosan fejleszteni magunkat.
"A tudatosság az alkotómunka bizonyos pontján megszűnik, és helyét az ösztön veszi át"
Barok Eszter: - Mindketten rengeteg művészeti formának és kreatív tevékenységnek hódoltok. Festészet, grafika, írás, webdesign... hogy lehet egyszerre ennyi királyt szolgálni?
Monica Richards: - Ó, hát én abszolút nem vagyok monogám ilyen téren: felkelek reggel, és előre sosem tudom, melyik szeretőmhöz lesz kedvem este: festéshez, íráshoz, grafikához... Ez amolyan szenvedély dolog, nincs benne logika, és nincsenek elvárások sem. Jön, aminek jönnie kell.
Barok Eszter: - Bármilyen művészi alkotásról is van szó, Monica munkáiban állandó téma a női lét. Az Anafae könyv azt mutatja, be hogy az Anyatermészet mit látna, ha egy jövőbéli disztópikus világban a Földre érkezne, az InfraWarrior album szintén a női energiák mitológiai megtestesüléseihez kapcsolódik. Érdekelne, hogyan élitek meg a nagy könyvben megírt férfi-női princípiumok kettősségét...
Monica Richards: - Milyen nagy könyv? Mi semmit nem csinálunk a nagy könyvben megírtak szerint, vallástól és spirituális iskoláktól függetlenek vagyunk, még a saját családunk is furának tartja az életmódunkat...a megszokás szó nem létezik a szótárunkban.
Barok Eszter: - Nem csak azokra a férfi és női szerepekre gondolok, amit a patriarchális társadalom tart életben, inkább azokra az asszociációkra, amit a különféle vallási és ezoterikus irányzatok kapcsolnak a férfi és női energiákhoz.
Monica Richards: - Értem a kérdést, tényleg sokat tanulmányoztam ezt a témakört és valóban foglalkoztat, de az a bajom ezzel, hogy a különféle irányzatok minimalizálják a lehetőségeket és megfeledkeznek arról, hogy egy személyiségben mennyire erősen keverednek a női és férfi princípiumok. Amikor női energiáról írok, nem feltétlenül nőben testesül meg mindez, inkább fogalmakban: a halál és a természet például egyértelműen nő, de egy férfitestben élő személyiség is ugyanúgy lehet nőies alapjaiban. Ez rettenetesen személyfüggő, és éppen ezért érzékeny terület.
William Faith: - Sok tekintetben én is nő vagyok. Komolyan.
Monica Richards: - Igen! Én meg nagyon pasi vagyok sok szempontból: harcos, határozott, szenvedélyes, kíváncsi... de a természet lényege nem is a női-férfi harc, hanem az együttműködés képessége. A feminizmus is itt téved el: harcol, ahelyett, hogy elfogadná a természetes adottságokat és az emberi lélek sokszínűségét.
Barok Eszter: - A Faith and The Muse zenéjében és Monica szólómunkáiban pont a lélekábrázolás természetessége és mélysége az, ami a leginkább megfogott.
Monica Richards: - A szólóalbumom egészen érdekes történet. Nem tudatosan vállaltam fel egy intimitásig személyes hangot, egyszerűen muszáj voltam kiírni magamból a gyerekkoromat, az életemet. A gyökerekig kellett elmennem, bármennyire is fájt. A legszemélyesebb dal, amit valaha írtam, az A Good Thing volt, az utolsó szám az albumon. Sírtam, amikor írtam, és sírtam, amikor felvettem. A gyerekkoromat jelenti az dal. Kisgyerek voltam még, amikor anyám meghalt, nagyon egyedül voltam kislányként... különös dolog, hiszen anyám fiatalabb volt a halálakor, mint én most, aztán elhunyt a nővérem is... és azóta úgy érzem, mindhármunkért élek. Olyan erős ez a kapocs, hogy többször álmodtam már erős képekben róluk, erről szól a The Turnaway is...
Barok Eszter: - ...és nem metaforákban, hanem végtelenül egyenes, konkrét módon. Amikor mélyen személyes témáról írsz elképesztően közvetlen hangnemben, nem félsz attól, hogy kiadod magad és sebezhetővé válsz?
Monica Richards: - Soha nem érzem magam sebezhetőnek, amikor írok: azért teszem, mert létszükséglet számomra. Persze előfordul, hogy a folyamat elején nem tudom, jó irányba megyek-e, de ezek a kétségek csak gondolati szinten jelennek meg, amikor viszont már magukat írják a fejemben a képek és a hangok, semmi nincs, ami meg tudna állítani. A tudatosság az alkotómunka bizonyos pontján megszűnik, és helyét az ösztön veszi át.
Barok Eszter: - A külvilág nem létezik.
William Faith: - Pontosan. Nagyon érdekes egyébként, hogy minden egyes dalszöveg mást és mást jelent minden embernek. Mintha nem is egy konkrét dalról lenne szó, hanem annyiról, ahány ember azt valaha is hallotta. Néha olyan verziókkal jönnek emberek, amikre azt mondom, basszus, ilyesmi eszembe se jutott, amikor írtam...és mégis létező opció, mert benne létezik. A koncerteken aztán az alkotás, a dallam, a szöveg és a vizuális körítés találkozik a befogadóval.
Monica Richards: - A külvilág reakcióját az alkotás folyamatában soha nem látom, nem is foglalkoztat. A bizonytalanság és a félelem sokszor mondatja velünk, hogy bizonyos dolgok nem decensek vagy vállalhatóak, de az alkotómunkában feloldódnak ezek a kételyek. A külvilág pedig akkor tér vissza, amikor a végén azt mondom: ez az én szívem, és tudom, hogy az én szívem a tiéd is. Emberek vagyunk, és semmi sem szégyellnivaló, ami emberi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
