Irgalmatlan Nővérek

Az Irgalmatlan Nővérek '92 februárjában lépett fel Szentesen az Ápolók és a Kulturális Szemlével közösen. Az alábbi levélinterjú januárban készült az Irgalmatlanokkal.



- Mikor alakult és kik játszanak a zenekarban, illetve ki alapította?
- 1989. november. A Gusztus gitáros-énekese (Borhy András), a Kizárt Dolog egykori dobosa (Borhyné Telekessy Anita), az egri Csele Kálmán és a pesti Kovács Péter alapította. Ez a zenekar baráti körből indult ki, konkrét célok nélkül. Megszületett egy fél órás műsor, ami sok embernek megtetszett az első koncert után (1989. október 29. Eger IH - Más Club megnyitó buli). Ezután fölmerült a gondolat, hogy komolyabban kellene foglalkozni az egésszel. Novemberben Csita is beszállt a zenekarba, így a január 16-i koncertet már 2 basszgitárossal és egy ütőképesebb műsorral nyomták le. Ezután következett a zenekar életében az a pont, ami minden együttesnél - szinte kivétel nélkül - előfordul: a katonaság. Az egy év alatt volt néhány koncert, de sok jelentőséget nem tulajdonítottak neki. 1991 áprilisában tagcsere történt, mivel a gitáros (Kálmán) hozzáállása már nem felelt meg a zenekar elvárásának. Helyette beszállt Szijjártó Zoltán. Egy-két próba után rájöttek arra, hogy hiába kidolgozott a zenéjük, mégis üres. Még ebben a hónapban megjelent Peti az egyik próbán egy szintivel, s ebben a hangszerben megtalálták azt, amit kerestek. Néhány bedurvított próba után szeptemberre megszületett egy új műsor. Ez úgy volt hangszerelve, hogy a zenei összhatás sokkolóan hatott - a jobbik értelemben - még a tagokra is. 1991 decemberében megcsináltak egy stúdiófelvételt, amin végül is ez teljes mértékben tükröződik.

- Demo-téma:
1991 decemberében - mint már említettem - csinálták meg a stúdiót, amit januártól meg lehet rendelni a zenekar címén, továbbá a zenekarral kapcsolatba lépett fanzine-ek kiadóinál, illetve kazetta terjesztő hálózataiknál.

- Fellépési lehetőségeik: (Eger városán kívül)
Nem mondható, hogy túlzottan ismertek lennének (habár 3 éve léteznek), de az első 2 műsoruk után kaptak biztató visszajelzéseket az ország különböző pontjairól, olyan városokból is, ahol még nem is játszottak. (Remélik, hogy a harmadik, már sokkal kidolgozottabb műsorukkal okoznak egy-két jobb pillanatot a kazetta hallgatóinak.)
Fellépési lehetőségeikről csak annyit, hogy nagyon szívesen játszanak bárhol, ahová meghívást kapnak. Igaz, eddig csak saját szervezésű koncertjeik voltak, és lesznek - például januárban - amiben nagyon nagy segítséget nyújtanak a klubok vezetői is adott helyeken. (Január 10-11-Szentes-Orosháza, 18-Békéscsaba, 25-Szolnok)

- Milyen az egri zenei élet?
- Egerben az underground zenével foglalkozó zenekarok fellépési lehetősége csak a Más-klubban van. Itt havonta átlag 2-3 alkalommal szerveznek koncertet. A klubnak megvan a saját törzsközönsége - koncertenként kb. 150-200 fő. Egri zenekaroktól kezdve a külföldi zenekarokig sok banda megfordult már itt, az alternatív zenei irányzatok szinte minden fajtáját képviselve. De - mint mindenhol - itt is döntő szerepet játszik a program összeállításában a pénz. A városban működik 3 fanzine is. A VITAMIN, az OLVASNIVALÓ, és a VISSZHANG. Talán a kazettaterjesztés nincs még eléggé beilleszkedve az országos hálózatba. (Foglalkoznak ugyan páran kazettaterjesztéssel, de ez annyira nem számottevő.)

Életjel fanzine, 1992. gyűjtés: Fieldy

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 29. - 20:31 | © szerzőség: Gelka