Einstürzende Neubauten | Lament - DR Koncerthuset 2015. 09. 19.
Hála az internet tökéletes időzítésének koncertre menet egyetlen használható mondatként hozzám vágta: Az intelligencia szexi. Majdnem Silence is Sexy! Majdnem... A fém különböző zajongásra felhasználhatóságát művészi szintre emelő Einstürzende Neubautent hallgatók újra összegyűltek a Lament túra dán állomásán.
A kultikus zenekarhoz csatlakozott a vonós hangszereken jászó dán Messer Kvartetten. A vonósnégyesről tudni érdemes, hogy speciális elektronikus vonóshangszereket használnak valamint előszeretettel játszanak Deep Purple és Aphex Twin átiratokat. A budapesti idézőjeles "Best of" koncert dalait mellőzve az est folyamát a Lament album teljes egésze képezte.
A lemezt személy szerint kerek egészében nem kedvelem, mégis az élőben előadott dalok működtek. A vonósok élettel telítik a dalokat, időnként disszonáns hatást kiváltva, ám mégis tökéletes harmóniát festve a hideg fém zaklatott csengésére és tökéletes fúziót alkotva az utánozhatatlan dísztópikus költészettel. Minden igyekezet ellenére magával rántanak és beleveszünk a zaj és a vonók párharca keltette hullámokba. Szerencsére majdnem minden dal között Blixa a maga maniros fanyar stílusában mond valami szellemeset, ami visszahoz minket a valóságba. Mosolyt csal az arcokra. Ebből adódóan kontrasztként a következő dal még mélyebbre ránt minket a kaotikus zaj trippbe. Kakaofonikus avantgárd industriál viharként jellemezték valahol a koncertet.
Jelentsen ez bármit is, igaz. Sohasem gondoltam, hogy annyira ambivalens lehet egy koncert, ha figyel az ember amennyire felzaklatja annyira fel is tölti a hangulatok váltakozása. Ahogy körbenézek az arcokra ugyanezt látom kiülni. Nálam a koncert csúcspontja pont ezen váltás miatt a Lament 3. Pater Peccavi volt. A rengeteg színpadra vitt zajkeltésre alkalmas eszköz ellenére a mellettem ülő hiányolja a légkalapácsot és a régen használt kellékeket. B...a meg! Amikor 15 évesen azt hittem én vagyok a földön a legelvontabb dolog, egy barátom a kezembe nyomott egy kazettát: ezt hallgatják az ő idősebb barátai. Egyből megtanultam mi az igazi művészet, amint megszólalt a Neubauten. Közben eltelt sok év és most is ugyanolyan csillogó szemmel nézem a színpadot. Gondolom mára ingerküszöb alatt marad a kimért monoton kattogás közepette előadott öltönyös mezítlábas frontember és a színházi performansz. Tudom sokak szerint a zenekar mára nem más, mint vitriolos öregurak avíttas gyülekezete.
Lehet igazuk van, de a szarkazmus és Blixa hercegnő, bocs inkább ripacs úr élőben még ma is üt, ugyan több értelemben is kevesebb a vas és a tűz a színpadon. Azt mégis elég kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy megélt 35 évet. Ez nagy dolog. Talán már nem olyan hírhedt, mint régen, de megmaradt egy élő legendának. A Neubauten mindig is egy művészkedős, saját utat járó avantgárd valami volt. A zenekar korával előrehaladva változott, így mára sokkal inkább letisztult művészkedés, ahol a tagok talán nem is akarnak mást mint a színpadon kulturáltan köpködni. Az est és a majd két óra játékidő ha nem is az év, de a legjobb koncert élményei közé helyezi nálam a fellépést. Talán az egyetlen csalódása ill. Illúziórombolás az a Blixa által használt súgógép.
Igy a végére egy kis kitérő. Roppant szórakoztató volt a hazai oldalakon olvasni az Akváriumos Neubauten koncert előtti beharangozókban, hogy "olyan zenekarokra volt hatással, mint a Nine Inch Nails". Kedves tanult, nálam sokkal nagyobb szókinccsel megáldott újságírók, ez a tény vitathatatlan! Viszont az is, aki egy ilyen koncertre megy, azoknak nyugodtan mondhattok más zenekarneveket is... Ők tudni fogják, miről írtok. Nem kell mindenhol a NIN-el dobálózni. Ennél közhelyesebb talán más német nyelvű zenekarral való példálózás lett volna csak.
Ámen
fotók: Jdt Wizz
