Nem volt véletlen, hogy annak idején nagyobb figyelmet kapott tőlünk King Dude, 2014-ben megjelent Fear című albuma megérdemelten az év egyik korongjaként forgott nálam a lejátszón ki tudja hányszor. Nagyon kellemes meglepetésként érintett, amikor megtudtam, hogy új lemezével a Songs of Flesh and Blood-al az A38-ra érkezik - jól indul ez a tavasz.
Jó választásnak bizonyult a felvezetés is; az egy szál gitárral a színpadra lépő (ülő) Makó Dávid Those Miles We Walk Alone című korongját mutatta be, ami egyenlőre csak online elérhető, a koronggyár még késik, de bakeliten is hamarosan megjelenik.
A hajó gyomrában nagyjából 150-200 ember, mindez bőven elég, a figyelem koncentrált. Az első népdal-feldolgozás azonnal levesz mindenkit a lábáról, méltó honi képviseletet kapott az éjszaka. A Haw és Stereochrist frontember egy csodát művel háromnegyed órában - itt a gitár és bendzsó csak szükséges körítés. Az üzenet az egyszerű dalokban, a hiteles átélésben "jön át", de ott nagyon. Szó sincsen már belső mocsárról, a The Devil's Trade tiszta és intim amerikai folkzene, ugyan még mindig valamely mélabús, száraz sivatagi területről szól, egy sejtelmes árnyékvilágban. Talán az összekötő szövegek maradhattak volna el, éreztem ugyan a kötetlen személyességet, de engem inkább kizökkentettek a "Hello Szabóék, stb" intermezzók, de legyen ez az én bajom.
A trióban színpadra lépő King Dude vélhetően csak otthon maradt varjait hiányolta a budapesti éjszakából. Megtörtént talán minden - a koncert utáni hálószobát fedje nyilván titok - amit ez a fiatalember elképzelt. Pálinka és whisky (ugyan skót, de ez van) bőven jutott a színpadra, főszereplőnk pedig bevallottan sportszerűen alkoholizál. Sikerült egy jó közöset is énekelnie a közönséggel, méghozzás a Lucifer's the Light of the World számot.
Bár számomra a friss anyag visszalépés a 2014-es Félelemhez képest, az elegy kiválóan megkomponált lett élőben, az egyensúly a szólóban és zenekarilag előadott szerzemények között is csak a végére billent el kellemetlenül a hajó egyik felébe. (Valamilyen technikai probléma mélyen lesújtotta King Dude-ot, van, aki a gitáros motyóját, van aki pedig a Hajó technikai felkészültségét okolta ezért). Az tény, hogy a koncert mintegy egyharmada másképpen alakult a koreografálthoz képest, illuminált főszereplőnk azonban nem az a szégyenlős típus, egyedül végignyomta a finist. TJ Cowgill aka King Dude sikerét nem metálos múltjának, vélhetően Luciferiánus nézeteinek sem, inkább pallérozatlan őszinteségének és elképesztő hangjának köszönheti.
A remek dallamok is kellenek persze, ebben is tízpontos az előadó, akit a dark folk, alt country, death blues egyik fontos képviselőjének is nevezhetünk nyugodtan.
Fontos este volt ez, kiváló muzsikával és hangulatban. Van egy olyan érzésem, a nyughatatlan Dude csak hazaugrik megetetni a varjait, és útra kel ismét - aki kihagyta, ne kövessen el ilyen hibát, ha újra Budapest felé veszi az irányt.
fotók: Valovics Tímea
