Hol kél a nap, ott a tartalom formát ölt; s ez kelet bölcsessége. Hol pediglen nyugszik, a forma feloldódik, s varázs uralkodik; ez nyugat szenvedélye. Az ellentétes pólusok egysége az oszthatatlan, az egy, melyet a feszültség választ el, és tart egyben. A szubtilis erők világában, ahol az oszthatatlan lakozék, megszűnik az idő és tér rabsága, az anyag vonzása. Hol viszont az idő uralkodik – ahol felüti fejét az elmúlás – ott igen nagy úr; terjengő vízfolyam, mely körbeölel, s mindent elborít. Az üres lét éhezés, rabság és álom, szellem nélküli anyag, melyet az idő „vasfoga” marcangol.
Az idő vasfoga a ciklus vas volta, hol a rabság abszolút.
– Hol az út, merre keressem? – hangzik a kétségbeesett sóhaj. És a válasz: a pillanatokban, az idő hatalmas egységét kitöltő szemrebbenésekben. Mert a gondolatok gyorsak, és az érzelmek még gyorsabbak. S ha nem veszed észre a pillanat nagyságát, eltűnik, tovaszáll és nincs varázs. Ha hagyod átfutni magadon, többé vissza már nem idézheted, az már csak egy torz tükör, melyből önmagadat szemléled. De van úgy, hogy a pillanat örök. Van úgy, hogy a teljesség tárul fel bennük, s ezáltal lerázva az idő rabláncát kinyilatkozik a végtelen.
Mikor eljő a hajnal, és te nézed, nézed a habos felhők játékos pajkosságát, vagy éppen borús fenségét, mikor felbukik a Nap, és arannyal áldja meg a világot, a pillanat örök; és te ülsz csendesen az erők hűvös harmóniájában. És megszűnik az idő, csakúgy, mint a végtelen fekete égbolt mélységeiben, ezernyi csillagaiban és ezüsttojás fényében.
Olyan ez, mint egy hangjegy, mely ott kószál a komponista agyában, s mikor megnyilatkozik, megtalálja a helyet a nagy műben, egy és oszthatatlan lesz vele, részesévé és teremtőjévé válik.
Hol a pillanat örökké válása beteljesül, ott a lélek ébredezik. Hol a lélek ébredezik, úton van a szellem felé, mert ezek a pillanatok időtlenekké válnak, s mindig rendelkeznek töltéssel.
Egy ilyen pillanat Lisa Gerrard is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
