Ádám almái

A neonáci Adamot közmunkára ítélik, és Ivan, a hitbuzgó pap közösségébe kerül. Ivan nagyon lelkes, és Adam nincs egyedül: az alkoholista, nőket erőszakoló Gunnar és a kútrabló Khalid ugyancsak azért vannak itt, hogy Ivan segítségével a jó útra térjenek. Ivan hisz Istenben, hisz a Jó győzelmében, és nem vesz tudomást arról, hogy agydaganata van, a gyermeke halmozottan fogyatékos, és a felesége pedig az öngyilkosságba menekült. Adam kételkedik, makacsul ellenáll. Ivan azt a feladatot adja Adamnak, hogy süssön egy almás pitét. Ám mit lehet tenni akkor, ha a kezdetben bő termést hozó almafa egyre inkább a varjak és a kukacok martalékává válik, mi több, a végén még a villám is belecsap? Ivan és Adam, azaz a Jó és a Rossz párharcának példázata e skandináv stílusú fekete-komédia, tele abszurd helyzetekkel, komikus, keserű és megindító pillanatokkal.

Az Ádám almái színpadi változata Anders Thomas Jensen azonos című dán-német filmje alapján készült, amit 2005-ben nagy sikerrel játszottak a magyar mozik, 2006-ban pedig az Európai Filmakadémia díjára jelölték. Anders Thomas Jensen a forgatókönyv írásakor a Bibliából ismert Jób könyvéből indult ki, annak témáit járta körül. A bibliai történetben Jób igaz és istenfélő emberként él, majd egy napon Isten - a Sátánnak demonstrálandó - próbára teszi őt, és csapásokkal sújtja: Jób elveszti a vagyonát, gyermekeit, testét pedig betegségek pusztítják. Ő viszont kitart a bajban is: "Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!" (Jób 1,21)

Az előadást durva szavak és erős hanghatások miatt 16 éven aluliak számára nem ajánljuk.
A(z) Radnóti Színház előadása

2018. 01. 26. - 06:16 | © szerzőség: Gothic.hu