BORGES UTÁN - SZABADON
Bár a kék tigrisek hazatértek,
én kóborlok
(élet-ízzel számban)
keresve e világban:
mást is, mint a misztikátlan valót.
S ha tűz gyullad fent:
(újra az idegen hegyen),
már megálmodtam én is
- veled -,
amit eddig nem lehetett.
MÁS JÓNÁSOK
Mindig volt egy,
aki feleselt.
Földeken járt,
egekbe írt,
ha bele is halt,
mert alvó Istent szóra bírt:
mindig volt egy,
akit nevén neveztek az angyalok,
mert szárnyak nélkül is elbukott.
MIT LÁTSZ BENNEM?
Először a fehér bot a széken,
Az összetört poharak,
Majd a soha többé ki nem nyitott könyvek,
Az el nem húzható függönyök,
Nos azok voltak,
Melyek szembetűntek,
Először,
És csak utánna láttam meg:
Ott kuporogsz a sarokban,
Szemeid helyén két mély és könnytelen gödörrel,
De így is láttam,
Szenvedsz,
Hát kölcsönadtam a jobb szemem,
Az egyiket, amellyel néztelek.
MÚZSÁMNAK
Tanítottál megtalálni:
Téged,
angyalul szeretni és halni meg,
mert az idő siet,
nem néz elveket,
Istent is öl
- már tudom -,
ha a szív mégis emberül szeret:
szárnyak nélkül ördöggé lehet.
PECSÉT
... És mikor délnek fordult a had,
- meztelen pengéinket játszadozott a nap -.
Fáradtak voltunk már mind,
S halottak szeretőink
- kik gyalázattá tették a bűnt -,
pedig minket is csak "oly" anya szült.
Gaztetteinket zengték cserepes ajkaink,
S közöttünk papjaink haladtak,
Kik az áldozati vérből,
Ha lankadtunk: hát inni adtak.
És seregünk éke:
Az őrült szívek vezére
Súlyos sebből vérzett,
Egek és poklok közt lebegve:
ékszereit kérte.
S díszítették menetközben,
Mert indulóban volt már "odaátra":
A halál nyomott pecsétet forró homlokára.
S mi tudtuk: visszafordulunk az éjjel,
Ha a túlpartot Ő már elérte.
Győztes harcaink emlékként megmaradnak,
Fiaink Hősként gondolnak ránk,
Míg mi fogatlanul ücsörgünk,
S bárgyún hunyorgunk a napba.
S az eljövendő korokban nem érti senki majd,
Miért köröz otthonunk felett keselyű-csapat,
Mely örök társunkká szegődött
a gonosz Hold alatt.
SZÉP VAGY KEDVES
Szép vagy kedves,
páncél-bőröd alatt simul páncél-lelked.
Ha rajtad csillan meg a nap,
Félreverik a harangot ijedten a férfiak.
Úgy jársz a világban,
akár egy hadsereg.
Győztes lobogódon: elvesztett fejek.
Váradban
- mit régóta ismerek -,
mosolyoddal dolgoznak a kínzókamra-mesterek.
De te azért szép vagy kedves,
páncél-bőröd alatt simul páncél-lelked.
Hát taníts meg ellened
hogyan kell abroncsot készítenem.
Mert ha nem teszed,
imádkozni érted Istent hívom
(magam helyett).
SZÓRA-SZÓ
Gondolat-fonal,
Ariadné remegő keze,
aztán Te:
évezredekből szőve,
ahogy keresed helyed.
Minotaurusz képe a világnak
- kit érdekel -,
ha csak álom az egész
és felébredek.
VÉR ÉS FÉLELEM
Vér és félelem,
szent háborúk,
rég átlépett dimenzió-kapuk.
Vágyam volt a harc,
hosszú vágtatás...
- most gyötrelem,
vad kiáltozás -
A szörny szabad,
a húr megfeszül,
bűvös széllel a világban elmerül.
Győztes voltam szennyes csaták mámorában,
harcoltam a sűrű homályban,
tudom életem rövid,
az ember kora jő,
de addig is ki ellenem tör:
torkát átdöföm.
Legyőzöm ha kell: varázzsal,
karddal, ravaszsággal,
hittel, lánggal,
bűvös pálcákkal,
az élet hatalmával,
mig sírba nem tántorít a szágulgó idő.
VÉGÜL
Fogd könnyeim két kezedbe,
rejts el újra ős-öledbe.
Hagyd, hogy félni tudjak benned,
akkor is, ha nem teszed meg.
VILÁG
Színfalak,
tarka leplek,
maszkot húzott rám is a Rendező,
s míg a közönség ásít és szendereg:
észre sem veszed,
mindez előre elrendeltetett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
