A Párizs alatt húzódó alagútrendszer 300 kilométer hosszú, hivatalos neve l'Ossuaire Municipal. Kialakulása Párizs építésénél a kövek bányászatához köthető. A jelenben látogatható 2000 méteres szakasz első felében erről kiállítás tájékoztatja azt a 4-5000 érdeklődőt, aki naponta a mélybe száll végigsétálni az egyórás látványosságot.
Nagyjából hatmillió ember földi maradványa található lent. Az 1780-as években hónapokon át 800 lovaskocsival érkeztek a hullatranszportok, első körben az Aprószentek temetőjéből. A továbbiakban a városfalon belül közegészségügyre veszélyt jelentő köztemetők felszámolásánál is az algútrendszert töltötték fel, a falak mentén és oszlopos díszítéssel elrendezve. Charles-Axel Guillaumot vezetésével történt az osszáriumrendszer kialakítása, a csontokat összekeverve, ömlesztve "hantolták" újra. Itt található Moliére, Marat, Robespierre vagy Racine maradványa is - de százával pihennek itt hírességek csontjai. Némelyikük emlékét márványtábla őrzi. A katakombák nagy része 1955 óta el van zárva a turisták elől, a nyitott kisebb szakasza is vezető nélkül ugyan, de felügyelt keretek között járható be. A múltban még 1200 kilométeres barlangrendszer kétharmadát közveszélyre hivatkozva az 1900-as évek elején betonnal töltötték fel. A maradék 300 kilométert a gombatermesztések felfüggesztése után befalazták és lezárták.
Titkos lejáratok a sötét szakaszokba azonban mind a mai napig vannak és beszámolók valamint újsághírek szerint a magas büntetés ellenére is különböző szubkulturális, művészi és okkult csoportok látogatják. 2004-ben például bárral ellátott horrormozitermet számoltak fel a folymatosan razziázó rendőregységek.
A legálisan látogatható szakaszhoz a 2018 februári tapasztalatom szerinti tanács:
Mindenképpen érdemes Internetes úton jegyet vásárolni. Mintegy másfél-kétórás kígyózó sort lehet ezzel megúszni. A föld alatt nyáron hűvösnek, télen a kinti időhöz képest melegebbnek érezzük a levegőt - extra öltözetre semmi szükség. A belépő 13 Euró, hétfő kivételével délelőttől egészen 19.30-ig látogatható. A túra végén egy bőséges könyvkínálattal is ellátott boltban vásárolhatunk. Fotózni csak vaku és állvány nélkül engedélyezett.