"Alakok a Krisztusi italban, reccsenés a halvány kék falban, lassan és gyorsan sétálok de mindig elsodródom a földtől..." (The Cure: Piggy In The Mirror)
Sokunk számára jelentett meghatározó élményt a Cure zenejével történő megismerkedés, a zenekar indulásától eltelt, közel 25- évben. Nem véletlen, hogy még mindíg létezik ez a stílusteremtő zenekar és hogy a közvélemény számára még mindíg a Cure "a dark zenekar". Robert Smith, az együttes excentrikus frontembere, máig a könnyűzene legfontosabb alakjai között foglal helyet. Hatásuk rengeteg újabb zenekar munkájában tetten érhető. Másfél évtizedes pályafutásuk során garázszenekarból óriási népszerűségnek örvendő sztárokká váltak. Voltak a punk és a new wave határán ingázó, minimalista rockzenekar, dark, és játékos, brilliáns popegyüttes. Most hogy új album jelenik meg itt az ideje, hogy felfrissítsük ismereteinket:
Az alapító Smith 1959-ben születetik, a London közeli Crawley-ban nő fel. Első zenekara The Obelisk néven alakul, Lol tolhursttal és Michael Dempseyvel, 1972-ben. 76-tól Malice néven játtszanak, ekkor még feldolgozásokat. Az első saját számok megírása után a név Easy Cure-ra módosul, ekkor veszi át Robert az énekes szerepkörét, valamint belép Porl Thompson is de egy év múlva távozik. 1978-ban elhagyják az Easy előtagot és megszületik a The Cure. "Nem voltam elragadtatva a zenekar névválasztásával, és nem látom igazán eredetinek. Ez Laurence ötletel volt. Talán ő arra gondolt, hogy engem meggyógyít. Bár ezt soha nem kérdeztem meg tőle."-nyilatkozta a frontember.
A Hansa kiadóval kötnek szerződést, de nem hajlandóak kiadni a zenekar saját szerzeményeit, ami ennek felbontásához vezet. A demókra felfigyel Chris Parry a Polydortól, aki saját kiadójához a Fictionhoz szerződteti őket. Ebben a korai korszakban a Cure dalszerkezetei a punkot idézik, bár a hangzás nem annyira nyers, a szövegek elvontabbak. "Soha nem volt punk mintaképem mivel nem a punk részei voltunk, bár abból fejlődtünk ki. Soha nem rendelkeztünk annak természetességével, de annak fesztelenségével, könnyedségével igen"- mondja Robert.
1979 - Three Imaginary Boys
Az első kislemez 1978-ban jelenik meg, (Killing an arab/10:15 on saturday night). '79-ben pedig az első lemez, a three imaginary boys. A kompozíció még rendkívül egyszerű, a hangulat könnyed, bár néhány számban (10. 15 on saturday night, Fire in Cairo) megjelenik egy borongósabb atmoszféra, ami majd a későbbi lemezeken teljesedik ki. Csak a Saturday Night lesz sláger, ezek a számok akkoriban nem keltik fel nagyobb közönség figyelmét, úgy látszik maguk a zenekar tagjai sem emlékeznek szívesen erre a korszakra, legalábbis Smith Később a "lélektelen", illetve a "táska szar" jelzőkkel illette a lemezt. Lol rendkívül gyenge dobos teljesítményét külön kiemelte a kritika. Folyamatos turnék következtnek, közben új számok is születnek, a hangzás egyre komorodik. Dempsey hamarosan kilép, helyére Simon Gallup érkezik, valamint Matthieu Harley a szintetizátorok mögé.
1980 - Boys Don't Cry, Seventeen Seconds
A Boys Don't Cry lemezen újra megjelennek az első lemez számai az újakkal vegyítve, majd az év folyamán megjelenik a Cure első meghatározó albuma a Seventeen Seconds. Ezzel új fejezetet nyitottak az akkor kibontakozó Darkwave-mozgalom történetében. Ezeknek a számoknak még ma , 25 évvel a megjelenés után is megdöbbentő erejük és hatásuk van. Az album atmoszféráját Robert bevallása szerint David Bowie akkor megjelenő albuma a "Low" ihlette, de annál jóval komorabb. A szövegek állítólag azután az incidens után születtek, hogy Robertet jól összeverték egy turné során s nyolc óra hosszat ült depressziósan a szobájában.
Mivel a frontembert nagymértékben inspirálta az irodalom, olyan alkotók hatását lehet a műből kiérezni, mint Franz Kafka, vagy Camus, aki egyébként egy korábbi Cure- szám, a "Killing an arab" ihletője volt. A zene lelassul, a hangzás, sűrűbb, a gitárok és a szintetizátor, melankolikus, örvénylő dallamfüggönyt húznak elénk. A sejtelmes, misztikus intro(reflections) után a "play for today" következikl, ez a legtempósabb dal az albumon, némely megoldásával még az előző korszakot idézve. A "Secrets"(titkok) lassú sejtelmes , majd az "In your house" következik, ami az egyik legfigyelemreméltóbb szerzemény. ("Nem hallok hangokat a házadban, csend van az üres szobákban, megfulladtam éjjel a házadban") valóban kafkai atmoszférát sugall, a reménytelenség szépségét.
A nyomasztó, instrumentális "Three" után, újabb atmoszférikus ének nélküli szám jön, majd a "Forest", ami mind zeneileg, mind szövegileg az egyik legérettebb kompozíció , ez jelent meg kislemezen is, még a top 40-be is felkerült. Robert ismét a reménytelenség kérdését feszegeti, egyedül, egy ködös, éjszakai erdőben kóborolva. Az album hasonló hangulattal záródik, nem oldja ezt egyetlen vidámabb hang, momentum sem. Az "at night" (éjjel) fokozza a füllet, éjszakai légkört Franz Kafka azonos című rövid elbeszélése az ihlető, (hallom a sötétség lélegzését, érezve a csendes kétségbeesést, figyelve a csendre, éjjel, valaki van ott valakinek muszály lennie ott...), végül a címadó tétel, remek zárás, álomszerű, összefüggéstelen, de rendkívül szuggesztív képeivel.
1981 - Faith
A lemezcímet akár ironikusan is felfoghatjuk, hiszen a készülő mű még a seventeen secondsnál is borultabb, elkeseredettebb, ugyanakkor a lemeznek tényleg van egyfajta, misztikus, szakrális légköre. Ez az album nagyon nehezen készül, Smith elmerül az alkoholban és a depresszióban, temetőkbe, templomokba jár hogy megihletődjön, az életről és még inkább a halál elkerülhetetlenségéről gondolkozik. A hangzás tisztább, Simon lüktető basszusfutamai minden eddiginél hangsúlyosabbak, a szintetizátor úgy szól mint az orgona a temetési misén. A szövegek egyre elvontabbak, versszerűek, szimbolikusak, néha összefüggéstelen szóképekre esve szét. Csupán két gyorsabb szám lendít valamit a lassú, monoton dallamfolyamokon, amik szinte elragadják a hallgatót. "Tipikusan olyan számok amikre az ember felköti magát"-mondja Lol. A dob még mindíg rendkívül monoton, egyszerű, gépies, ami egy idő után kissé zavaróan hat, főleg hogy a többi hangszer egyre bonyolultabb témákat visz. A korabeli kritika nem értékelte nagyra a "Faith"-et, és érdekes módon a közönség nagyobb részének sem tetszett.
Pedig lemez a "Seventeen seconds" hangzását viszi, fejleszti tovább. Az atmoszféra mindenesetre nem változott jelentősen. A "Holy hour" (szent óra)című nyitószám vészjósló harangütésekkel indul, majd a domináns basszusgitár lép be. Smith kísérteties, "androgün"hangja mintha tényleg a túlvilágról szólna. A "Primary", tempósabb ütemei, enyhítenek ezen a borongós, emelkedett légkörön, hogy az "Other Voices" és az "all cats are grey" teljes kétségbeesésbe taszítson. ("A szövet beborítja a bőröm, a halál-cellában egyetlen hang szól újra meg újra. . . ") hátborzongató hangok vezetnek át a " The Funeral Party" (A halotti tor) című számba ami tényleg úgy hangzik mint egy gyászmise, (Élettelenül kéz a kézben a félelmmel és az árnyakkal, táncolunk a halotti toron). A "Doubt"(kétség)az addigi legagresszívebb szám következik, elkeseredett kitörés a dühöngésről a szöveg gyomorforgató, erőszakos. ("dühöngve dobálom magam vég nélkül és hempergek a véredben") A "drowning man"(a fuldokló ember) - a magány és érzékenység himnusza, fennkölt, a zene elmosódó, mint a lassan szitáló köd. Ahogy azt már megszokhattuk, most is a címadó szám zárja az albumot, a legszimbolikusabb szöveggel ("Szöktess meg mint egy gyereket, ki vérben keresztelkedett, kifestve mint egy ismeretlen szent"), zeneileg az egyik legkomorabb. A záró sorokban van az egyetlen, igaz ironikus, de konkrét utalás a hitre(elmegyek egyedül, semmit nem hagyva magam után, csak a hitet")
1982 - Pornography
Sokan tartják a Pornography-t az együttes legjobb albumának. Kétségtelen, hogy rendkívül mély és sötét, egy remekül megkomponált de végtelenül nyomasztó utazás a tudat mélyére. Robertet az őrület világa izgatja, miközben egyre inkább eltávolodik a valóságtól, alkoholizmusa kritikussá fokozódik, személyisége kezd szétesni. "A Faith turnén kezdtem el könyvekből felolvasni, klinikai elmezavarról, pszihiátriáról, elmegyógyintézetekről... Azon gondolkoztam, hogy milyen élete van annak, akit gondozni kell, ahogyan bánnak az emberrel és úgy láttam, hogyha egyedül lehettem volna ez velem is megtörténhetett volna. Ahelyett, hogy a közönségnek énekelnék nagyon könnyen egy falnak énekelve találhattam volna magam". -mondja.
A Pornography az eddigi életmű összegzése, fontos állomás a Cure pályáján. "Az én ötletem volt az albumot pornography-nak nevezni. Lol és Simon vicceltek ezen. Azt hitték hogy a szexről fog szólni. (...) Egyeseknek egy hájas, meztelen test az újságban pornografikus, számomra azonban az, ahogy az emberek kinyitják a lapot és nevetnek. Nem a téma az ami pornografikus, hanem az, ahogy értelmezik. "(Robert Smith)
Már a mű borítója is egyfajta folytott fenyegetést sugall: a 3 kifestett zenész elmosódott árnya a vörös háttér előtt. Ami először feltűnik, hogy a dobtémák feszesebbek néhol kifejezetten "törzsi" jellegűek, de a ritmusképletek továbbra is elég egyszerűek. A Pornography gazdagon hangszerelt, a basszus továbbra is melankolikus dallamokat hoz, a gitár erőteljes. Smith hangja néhol kemény, támadó jellegő máskor esdeklő, vagy éppen síránkozó. A szövegek között már ne is keressünk összefüggést, félelmetes, néha teljesen értelmetlen mondatok, félszavak, képek kavarognak, amik remekül illenek ehhez a felkavaró, vizionárius zenéhez ("Ambíció egy fekete autó hátuljában... (...) "A fájdalom és a kúszó érzés egy kicsi fekete hajú lány... (...)"Éles és nyitott, hagyj egyedül és minden éjjel kevesebbet alszom..."). Az első szám ("100years") kemény dobokkal és hidegrázós gitártémával kezdődik, majd Robert sírontúli hangja szólal meg:("Nem számít ha mind meghalunk... ")
A Pornography visszatérő témája a halál, több mint a számok felében előfordul ez a szó. Ezután a "Short term effect" a szintetizátorra épül a szövegben szintén a halálra történő utalásokkal, majd a "The hanging garden" az album legkevésbé súlyos tétele után a lassú, elmélkedős "Siamese Twins" mérsékli a tempót. a szöveg rendkívül nyomasztó ("Nyomj egy pengét a kezembe, lassan fel a lépcsőn, be a szobába... (...)"férgek eszik a bőrömet") a csalódás, a szerelem kegyetlenségének hangjai szólalnak meg itt. Az érzéki szépségű "The figurehead" ugyan ezt a sötét romantikus hangulatot viszi tovább, majd a "strange day" szóképei mögött ismét a halál feldolgozhatatlan gondolata bújik meg. A "cold" rezignált, a gyászos szintetizátor uralja "Neved jég a szívemben") végül a "pornography", a teljes elborulás, a zene összekeverdik egy rádióból beszűrődő hangfoszlányokkal, Smith hangja is zavaros, elcsukló, a teljes kétségbeesés határán van. ("még egy ilyen nap mint a mai és megöllek (...)nézni foglak ahogy megfulladsz a zuhany alatt...") ezek már nem egy egészséges ember gondolatai, maga az őrület ölt itt testet. Az záró két sor figyelemreméltó(harcolnom kell ezzel a betegséggel, találni egy gyógyszert...) Smith feltehetőleg az öngyilkosságra gondol, mint "gyógyszerre" (cure) ennek ellenére mégsem teszi meg.
1983 - Japanese Whispers
A Pornography turnén komoly problémákkal néz szembe a zenekar, melyek az időleges felbomláshoz vezet. Robert nagyon durván összekülönbözik Simonnal, a tagok már nem bírják elviselni egymást. A túlzásba vitt részegeskedés, kicsapongás, a stressz, és Smith depressziója, az önpusztító életmód miatt hónapokig nem létezik a Cure. Végül a frontember kirúgja Simont és felveszi a "Let's Go to bed" c. popdalt, amivel megteszi az első lépésekeket hogy eltávolodjon a Cure eddigi stílusától. Az új kislemezek, a feje tetejére állítják a Cure-ról eddig kialakult képet. A single-ök a "Japanese Whispers"című albumon jelennek meg. Smith először "Recure"néven akarta megjelentetni, a dalok annyira elütnek az eddig megszokottaktól. A számok között nincs összefüggés, bármiféle hangulati átmenet, olyan mintha véletlenszerűen lennének kiválasztva. A fájdalmas milliő nagyrészt eltűnik , a zene abszurd, gyerekes, már nem egyértelműen negatív és szomorú, a szöveg sok helyen értelmetlen, vagy minden mondanivalót nélkülöző.
A nyitó "Let's go to bed", a megkönnyebbülés erejével hat az eddigi albumok lassú, depresszív szerzeményei után, felszabadult, nihilista, szemtelen. Mintha Robert kigúnyolná benne eddigi önmagát. Ezzel a számmal sikerült lerombolni a körülöttük kialakul sötét mítoszokat, komolyságról szó sincs. Azért a "Just one Kiss" és a "Lament" című balladák megidézik a régi hangulatot, de az album egésze a "Let's go to bed"által megkezdett hangulatot folytatja. A "The Walk" szintén sláger , keleties dallamok elszállós gitár és elektronika keveréke. A swinges-popos-infantilis "Lovecats" pedig végre az igazi nagyközönség elé kerül, a kereskedelmi rádiókba, tv-kbe, és discokba meghozva az első komolyabb sikert.
A "Japanese Whispers" érezhető minőségi romlás az eddigi művekhez képest, habár a lemezre jellemző "stílusnélküliség", eklektika , zavarodottság szándékos kísérlet eredménye. Nem egy Cure-alapmű.
1984 - The Top
Robert még az előző év folyamán szállt be a Siouxsie and the Banshees-be, egyszerű gitárosként, hogy megszabaduljon frontemberi felelősségétől. Miközben a Siouxsie "Hyeana" c. albumán dolgozik saját számait is írja a következő Cure lemezre. A Banshees-ben nem érzi jól magát, nem tud dönteni a Cure és a Siouxsie között, habozása egyik együttesnek készülő albumának sem válik hasznára. Késve érkezik a stúdiókba, állandóan részeg, drogokat használ. A Siouxsie turné végére teljesen kikészül, és kiszáll a zenekarból. A Cure új nagylemeze a "The Top"készítése közben felröppennek olyan pletykák, hogy Robert vissza akar térni a "Pornography" hangzásához, amit nyilatkozatai is megerősítenek: "Akik az utolsó néhány kislemezen fedeztek fel minket le lesznek döbbenve... "Mindezek ellenére a "The Top"ismét egy széteső, furcsa lemez. Olyan mintha két részből állna, az első felén lendületes, sötét számok sorakoznak melyek valóban szerepelhettek volna akár a "Pornography"-n is, a második viszont ismét a pszihedelia és kísérletezés jegyében íródott, Roberték rengeteg hangzással próbálkoznak, érezhető a változatosságra való törekvés. A szövegekben minden eddiginél több utalás az erőszakra.
A "Shake Dog Shake" Robert őrült nevetésével kezdődik, sodró lendület, ironikus, az iszony és undor képeivel. ("Borotvapengével karcolom a bőrőm(...) Fesd ki magad friss vérrel és kövess oda ahol az igazi móka vár, Ha-Ha-Ha!!!"), a "Bird mad Girl"hasonló hangulatot közvetít, nem derül ki hogy Robert igazán komolyan gondolta-e a szövegét. A "Wailing Wall" (siratófal) a legjobb szám a lemezen, Smith Jeruzsálemi kirándulásából született. Igazi Faith- es hangulat("Keresztülmegyek az összetört utcákon, amik elnyelnek, a kövek összeszabdalják lábam ahogy sétálok az ígéret földjére. . . ") A "Give Me It" rendkívül agresszív, őrült és érthetetelen, az egyik legkeményebb Cure-szám, a szöveg hasonlóan zavaros és kegyetlen (sűrű vér folyik lábad körül, ahogy fuldokolsz a húsos szavakban") a "Dressing up" épp az ellentéte kedves és vidám, utána a "The Catterpillar" az album és a Cure egyik legnagyobb slágere, . Sajnos a "The Top"tartalmaz néhány töltelék számot, mint a "Piggy in the Mirror" vagy az "Empty world" az album utolsó harmada kétségtelenül gyenge. Azért az utolsó, címadó tétel ismét felvillant valamit a régi hangzásból. Az a Porl Thompson, aki 1978-ban vált ki a Cure-ból és az eddigi albumok borítóit készítette, most visszatér az együttesbe. Az év végén kijön az első koncertlemez a nem túl fontáziadús "Concert"címen. . .
1985 - The Head On The Door
Talán Simon Gallup kiválása is oka volt annak, hogy az előző két album gyengébben sikerült, így Robert fokozatosan elcsábítja, új zenekarából, a Fools Dance-ből, és a "Head On The door" felvételeinek már együtt kezdenek hozzá. A munka jó hangulatban zajlik, Smith leáll a drogokkal, egy időre a piával is, a Bibliát tanulmányozza. "Kevésbé hasonlítok magamra, mint azokra akik a koncertjeinkre járnak"-jegyzi meg, és levágatja híres "szénaboglya-frizuráját". A készülő lemez minden eddiginél könnyedebb, már nincsenek igazán sötét számok. A "Head on the door" egy nagyon igényes poplemez, amivel a Cure igazi, stadionokat megtöltő szupersztárrá válik. Talán egy kicsit túlzásba viszik a popularitást, így sajnos előjönnek a felszínesebb dolgok is.
Mind a kritika, mind a közönség igen jól fogadja az új lemezt. A felvételek sokáig tartanak, minden számhoz külön dobhangzást csinálnak, az elképzelhető legváltozatosabb hangzásra és hangulatokra törekednek. Hogy elkerüljék az előző hibákat, az album precízen szerkesztett, jóval összefogottabb. Az "Inbetween days" című nyitószámra is jellemző az a felszabadult, vidám légkör amelyben az egész lemez fogant. A "Kyoto Song"és a "The Blood" kicsit visszatekintenek az előző korszakra, az egyik Marynek Robert barátnőjének egy álmából született, melyben meghalt a medencében, a másik pedig egy portugál bor hatásairól szól, amely rémlátomásokat okozhat. A "Six different ways" és a "Push" c. játékos popslágerek után a "Baby Screams" egy remek, gyors dal sodró gitárhangzással, aztán a vicces "Close to Me" ami a "Caterpillar"-hoz hasonlóan az egyik legismertebb Cure-sikerszám. A "Night like this" még 1976-ban született és most újra felvették. A felejthető "Screw" után a lírai "Sinking" zárja az albumot.
1987 - Kiss Me Kiss Me Kiss Me
1986 az első év, amikor a Cure nem jelentet meg lemezt, igaz a következőben rögtön egy duplát adnak ki. Elég sokat elmond róla Simon nyilatkozata: "Minden szám bomba a lemezen. Mintha a Pornography és a Head on the door keveréke lenne... Egyik pillanatban fellelkesít, a másikban kétségbeejt". A Kiss me valóban a legszélsőségesebb lemez, fekavaró, ambivalens, itt derül ki igazán, hogy mennyiféle érzést, hangulatot képes közvetíteni a Cure. Az egyik leghosszabb és összetettebb lemez. Robert az eddigi munkamódszerektől eltérően ezúttal szabad kezet adott a zenekarnak. Az egészen vidám daloktól a vérfagyasztó "Snake pit"-ig minden megtalálható rajta. A szöveg ezúttal a szerelmet és a párkapcsolatok próblémáját boncolgatja, akárcsak a későbbi "Wish"-en. Összességében elmondható hogy jóval konkrétabb, mint a korábbi lemezeken.
A "Kiss me..."-n a szomorú és vidám számok váltogatják egymást, hogy lehetőleg minél nagyobb zavarba ejtsék a hallgatót. A szöveg néhol morbid és erőszakos ("Szeress, szeress, szeress a padlóhoz szorítasz és kinyomod mind a beleimet... Bárcsak halott lennél")- "The Kiss". Robert csodákat művel a hangjával, rengeteg tónusban használja a suttogástól az üvöltésig. A hatalmas MTV-slágerek(Why can't I be you, Hot Hot Hot, Just Like Heaven) Mellett vannak visszanyúlások a korai lemezek hangzásvilágához, az "If only tonight we could sleep"éteri melankoliája: ("... Aztán jön egy angyal, égő csillagszemekkel és bársonyos karjaiba temet minket... és az eső sír, ahogy arcunk eltűnik..."), a "Like cockatoos" vagy a "Snake pit". A "How Beautiful you are" Robert tisztelgése a Francia dekadens költőgéniusz, Charles Baudelaire előtt, ugyanis a szám Baudelaire "a szegények szeme"c. elbeszéléséből született. . A "Kiss me..."-vel ismét nagyot alkot a zenekar, a közönség imádja a lemezt, a kritika elismerően nyilatkozik.
1989 - Disintegration
Az 1988-as évben megtartják Robert és Mary esküvőjét. Smith szólólemez készítésén töri a fejét, amiből végül semmi nem lesz, de a készülő "Disintegration"-ban sok gondolatot és elemet felhasznál ebből, a legszemélyesebb lemeze. A kezdetektől jelen lévő Lol-t kirúgják a csapatból, mert alkoholizmusa olyan méreteket ölt, hogy képtelen együttdolgozni a többiekkel. A billentyűkhöz Roger O'donel kerül. Ahhoz képest, hogy Robert ekkor 30 éves, az új lemez fő témája a kor, az öregedés, az elvesztegetett idő, ennek megfeleően egyetlen vidám szám sincs. Ez nem egy egyszerű visszatérés a "Seventeen Seconds" a "Faith", vagy a "Pornography" világához, nincsennek olyan rideg számok mint az "At night" vagy a "Doubt" de a hangulat ismét elkomorodik. Lassú tempó, Hömpölygő dallamfolyamok, rendkívüli érzelmesség és persze remek számok jellemzik a "Disintegration"-t. A kezdő "Plainsong", elvont szomorkás hangulatával("Azt hiszem sötét van és mintha esne. . . és a szél úgy fúj, mintha ez lenne a világvége... és olyan hideg van mintha halott lennél. . ") megadja az alaphangot, majd a némileg könnyedebb "Pictures of you" és "Closedown" és egy gyönyörű szerelmi vallomás a "Lovesong" ("akármilyen távol vagyok mindíg szeretni foglak, akármilyen hosszan maradok mindíg szeretni foglak. . ") után a "Last Dance" borús, darkos hangvételével a korai Cure-t idézi. Ahhoz képest, hogy ez sem egy kommersz darab, a "Lullaby" egy óriási sláger, az egyik legismertebb Cure-szám. A "Fascination Street"- ben a lebegő gitár és élénk basszus, különös, varázslatos atmoszférát teremt, aztán a lassú, félelmetes "Prayers for Rain" kezdődik, nyomasztó, sötét zene a szöveg mint egy apokaliptikus látomásban ("Eltörtél, kezeid rajtam... A semmi izzik, de siváran és fáradtan, az eltöltött órák, újra itt a gyilkolás ideje mindannyian várunk az esőre...). A szomorú, ködös és szép "Same deep water as you"-ban Robert teljesen magába fordul. Ez a majdnem 10 perces szám annyira gyönyörű, hogy szinte kimondani is fáj. A "Disintegration"kissé felráz minket erőteljes basszusával őszinte kemény szövegével("Most, hogy tudom, hogy darabjaimra törtem, kirántom a szívem és megetem bárkivel, együttérzésért sírva...")A zongorafutamokkal kezdődő "Homesick" ismét egy elmélázós darab. A záró "Untitled" talán nem a lemez legjobb száma, de ez még bőven belefér. Annak ellenére, hogy milyen mély és nehezen emészthető, ez a lemez érte el a Cure történetének legmagasabb slágerlistás helyezését, a 3. helyet. Az ehhez kapcsolódó "Prayer tour" során jutott el az együttes Magyarországra is.
1992 - Wish
Az első hosszabb szünet alatt a Cure-t rengeteg szakmai elismerésben részesítik, kiadnak egy felejthető Remix-albumot("Mixed up") majd 1992- ben kijön a Wish. Az új album ismét nagyívű és monumentális, bár a hangzás elmozdul a "Disintegration"-tól. Ismét vannak a könnyedebb, kedvesebb számok(High, Friday I'M in love) de inkább a sötétebbik oldal dominál. Az új anyag élénkebb, gitárcentrikusabb az elődjénél, a szöveg pedig elég konkrét, szóképek, utalások helyett inkább történeteket mesél el.
A "Wish" világa a "Kiss me..."-ével rokon, mind a hullámzó hangulatok, mind a szerelmet különböző megvilágításokba helyező, az emberi kapcsolatokra koncentráló szöveg tekintetében. Nem olyan zajos siker mint az ezt megelőző két album, de egy igényes, korrekt lemez. A lendületes "Open" indítja az albumot("Úgy érzek belül, ahogy az eső hull...") A High c. slágert követő földöntúli szépségű "Apart" egy igazi Cure-os ballada olyan szöveggel amitől az embernek sírni támad kedve. Nem sokan tudnak ilyen szívbemarkolóan megfogalmazni egy szakítást. A sodró lendületű, borús "From the edge of a deep green sea"után a Cure kicsit vidámabb vizekre evez, a "Wendy time, a Doing the untstuck" a High-hez hasonlóan slágeres, mindemelett nagyon jó számok.
A "friday I'm in love" a banda történetének legsikeresebb száma, egy ártatlan popdal elég bugyuta szöveggel (Nem érdekel, ha hétfő rosszkedvű, a Kedd és a Szerda is szürke, csütörtökön egyeltalán nem érdekelsz, pénteken szerelmes vagyok. . ") Az utána következő elvont, elmélkedős "Trust" a Disintegration "Lovesong"-jához hasonló érzéseket fogalmaz meg, a lehető legszebben (". . . Jobban szeretlek, mint azt el tudom mondani. . egyeltalán senki nem maradt a világban akiben megkapaszkodhatnék, csak te. . ") A "Letter to Elise" zeneileg a "Pictures of you" rokona szintén a szerelmről és csalódásról szól, a fájdalmas "Cut" ("ha sohasem beszélnél úgy mintha figyelnél egy összetört szívre, leszakadt égre, a tűz kialudt, a barátság meghalt. . . ") után a lassú, lírai, "To wish impossible things" az egyik valaha született legszebb Cure szám("Most a nap hidegen ragyog, az ég szürke a csillagok elhomályosítják a felhőket és könnyeket. . . ") A stílusosan "End" című zárószám sem egy optimista darab ("kérlek ne szeress, semmi vagyok én ehhez")
1996 - Wild Mood Swings
A kilencvenes évek elejétől folyamatosan röppennek fel hírek az együttes feloszlásáról. Robert Smith a készülő albumot, az utolsónak hírdeti meg. Mintha kifogyott volna az ihletből, ebben az évtizedben mindössze két sorlemez lát napvilágot. A hosszú szünetet különböző feldolgozások és koncertlemezek megjelentetésével próbálják kitölteni. Ezek mind elég jól sikerülnek, a "Paris" a 80-as évek eleji számokra koncentrál, a "Show" minden korszakból válogat, míg az "Entreat" a Disintegration koncert verziója.
Az új album egyre csúszik, még sohasem telt el 4 év két megjelenés között. Robert ismét szabad kezet enged az időközben több tagcserén átesett együttesnek, ennek ellenére "Wild Mood Swings" meg sem közelíti a hasonló módszerekkel elkészített "Kiss me. . "-t. Rengeteg hangzást, hangszert és hangulatot felvonultat, de a legkevésbé sem sikerül izgalmasnak lennie. Csak az olyan számok mint a "Want" amely az "open" párja lehetne a vonósokkal megtámogatott "This is a lie" vagy a szomorkás "Numb" mentik meg az albumot attól, hogy a teljes unalomba süllyedjen. Túl sok a semmitmondó, gyengécske popszám, mint a "Strange attraction" a "13th" vagy a "Round and Round" amik nem hozzák a régi számok brilliáns dallamait. Az egyetlen sláger a "Mint Car" bár az sem valami nagy. Az utolsó két dal a "treasure" és a "bare" viszont elég jók, kicsit feloldják az egymás után következő nem túl invenciózus számok keltette elégedetlenséget. Bár a lemez tartalmaz elrejtett kincseket, az egészre jellemző valami megfáradt hangulat, ami egyre inkább azt sugallja, hogy hamarosan tényleg vége, A kritika fanyalog, az eladások sem túl jók, a Cure újabb 4 évre inaktivizálja magát.
2000 - Bloodflowers
Az ezredfordulóra elkészülő új albumot ismét úgy harangozzák be mint az utolsót. Smith egy trilógia befejezéséül szánja amely az új lemezen kívül legszemélyesebb munkáiból a "Pornography"-ból és a "Disintegration"-ból állna. Ebben a hiszemben, mindenki valami rendkívül sötét hangzású korongot vár, ám a "Bloodflowers" mégsem lett depresszív . Talán csak a szövegek emlékeztetnek az említett két albumra, illetve, hogy ismét hiányoznak az igazán vidám dalok. A hangzás teljesen új, a "Bloodflowers" annyira egységes, hogy nem is látták értelmét külön kislemezek megjelentetését. A dalok minden eddiginél gitárcentrikusabbak, a basszus és a szintetizátor háttérbe szorul. Az egészre jellemző valami nyugodt, békés de rezignált hangulat, egy iflyúságán jócskán túl lévő ember érzései ezek. Semmi elborultság vagy támadó jelleg, mint a trilógia másik két albumában, a "Bloodflowers" egyszerűen egy nyugis, szép, elgondolkoztató lemez.
A szövegek megint nagyon komolyak és szimbolikusak semmi móka vagy szertelenség. Megint akadnak gyengébb dalok, talán egy kissé egysíkú, monoton ez a lemez, a finomságok csak sokadszori hallgatásra jönnek elő. Ismét a két zárószám a "39" amelyet Robert a 39. születésnaplára írt és az öregedés, az elvesztett idő, a kiégés gondolatával foglalkozik, és a "Bloodflowers" ami egyértelműen az album legszebb, legmélyebb tétele, (hangulatában az "Apart"-ot vagy a "Same deep water. . . "-t idézi) sikerültek a legjobban. A "There is no if" és a majdnem 11 perces "Watching Me Fall" is figyelemre méltó alkotások. A "Bloodflowers" talán nehezen illeszthető be egy "Pornography" és egy "Disintegration" mögé, mindenesetre sikerült vele helyrehozni a "Wild Mood Swings" csalódásait.
2004 - The Cure
Úgy tűnik Robert és csapata a négy éves periódusra állt rá, hiszen ez évben tervezik a legújabb, az együttes nevét viselő album megjelentetését. A "Bloodflowers" óta eltelt időszakban megjelent egy Best of lemez, egy koncert DVD "Trilogy" címmel, és a "Join the Dots" elnevezésű négy cd-s gyűjtemény, amely érdekességeket, kiadatlan felvételeket, feldolgozásokat tartalmaz. Az előzetesek most tényleg gyökeres változásokat sejtetnek, ezúttal valóban egy sötétebb hangzásvilág köszön vissza. Hogy miért a furcsa lemezcím, még furcsább borító és Ross Robinson producer aki közismert metalcsapatok pályáját egyengette, hamarosan megtudhatjuk...
Források: www.tar.hu/elyse/, Az üvegszendvics, www.tar.hu/cureme/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
