Az 1983-ban alakult The Jesus & Mary Chain hat album után - ezek közül több korszakalkotó korongnak számít - nem várta meg az ezredfordulót. A Reid fivérek között elviselhetetlenné áporodott levegő sűrűsödött és robbant, úgy tűnt akkor, végleg hátat fordítanak egymásnak. Az 1999-es feloszlás után bő másfél évtizednyi pauzát követően azonban március 24-én megjelent az új stúdiólemez, a Damage and joy. Újra együtt tehát kamaszkorom legsötétebb nyarainak kulcsfigurái, a Darklands és Psychocandy megálmodói.
Jelen sorok írója egyetlen meghallgatás után vázolja "in medias res" rövid ajánlóját, kezdeti benyomások csupán a tarsolyban.
Az Amputation (az új lemez felvezető nótája) a tavalyi év végén nem sejtetett rossz irányt, bár a mérleg nyelve inkább az "Automatikus" felé dőlt, mintsem a vágyaim szerinti "Sötétfölde" bugyraiba kalauzolt volna. De lássuk a felhozatalt. Erősnek mondható az első három nóta, az All Things Pass (láttátok a 2008-as Heroes szériát?) talán az album leghúzósabb dala, számomra a csúcspont, mindezt még a Presidici hozza - bár nem akkora svunggal. Száműzésre semmiképpen nem ítélhető - mint például a "Depecsmód lelke" -, érlelni való 14 szerzemény sorakozik néhol bizsergető zajfüggönybe csomagolva.
Felrémlenek remek utazások Budapest-Sopron viszonylatban a 90-es évek elején, az Automatic egyik kedvenc útitársként szegődött akkor mellém. A börzsönyi kisvasúthoz a "káröröm" sem lehet rosszabb. Az igazi érvagdalós hangulat azonban elmaradt, az ördögbe is - mi lenne pedig aktuálisabb negyvenen túl? Az első behatások szintjén a Damage and joy tisztességes visszakanyarodás az Automatic sikeréhez, de nem sajdul bele a szívem, nem is amputál. Sebaj, legfeljebb felszállok Királyrét felé az erdei vasútra, maximum sebbesség 15 km/h, kihajolni nem veszélyes - de szép.
