"Angyalok jöhetnek és angyalok mehetnek, de a mennyország a földön van mikor megfogod a kezem és az öröm kertjébe vezetsz..."
(The Mission: Garden of Delight)
Wayne Hussey együttese a The Mission a 80-as évek második felének egyik megatározó goth-rock formációja volt, a Sisters Of Mercy, a Fields Of the Nephilim és társaik mellett. Az együttes fénykorában olyan népszerű előadókkal is koncertezett mint a The Cure, a U2 vagy Robert Plant. Az egész világon mostanra a lemezeladások száma eléri a 3 milliót. Habár a 90-es évek nem a Mission évtizede volt,egy hosszabb leállás után a zenekar újra a nemzetközi színtér aktív részese lett. Rengeteg banda merített a terjedelmes Hussey-örökségből a klasszikus dark-wave Love Like Blood-on,vagy Garden Of Delighton (a nevük is egy Mission-klasszikus alapján született) át egészen a napjainkban népszerű Love Metal irányzatig( HIM,The 69eyes,Entwine...) A hazai klasszikus F.O.System is rengeteget köszönhet ennek a legendás zenekarnak.
Az alapító-énekes Wayne Hussey Bristolban született, Mormon családban. 17-évesen Liverpoolba került, ahol különböző helyi zenekarokban játszott míg be nem lépett a Dead or Alive-ba. Itt eltöltött 2 évet majd az éppen gitárost kereső Sisters Of Mercy-hez csatlakozott. A Mercy klasszikus albumának a "First and Last and Always"-nek megszületésében komoly szerepet vállalt, de a nézeteltérések miatt hamarosan innen is távozni kényszerült Andrew Eldritch-el a zenekar frontemberével támadt vitái miatt. Innentől folyamatos a rivalizálás kettejük között. Hussey magával vitte az együttes basszusgitárosát Craig Adams-et is. Wayne vállalta az éneket, egyszerűen mert"Craig nem akarta". A gitáros Simon Hinkler lesz (egykori Pulp és Artery) a dobos pedig Mick Brown(Red Lory Yello Lory)
God's own medicine - 1986
Először a "The sisterhood"-nak akarták nevezni az együttest, de ez Eldritch jogi fenyegetőzési - szerinte ugyanis túlságosan hasonlított a Sisters of Mercy nevéhez - miatt elvetették az ötletet. Amikor Wayne Husseyt az új névről - "The Mission" - kérdezték csak ennyit felelt: - "Elég rövid az újságíróknak..." Az első két single a "Serpents kiss" és a "Garden of delight/Like a hurricane" azonnal vezetni kezdték az angol listákat, majd hamarosan megszületett a "God's own Medicine" - a Mission talán legjobb munkája.
"I still believe in god,but god but god no longer believes in me..." - (Még mindíg hiszek istenben de Isten már nem hisz bennem) - hangzik a "God's own Medicine" elhíresült nyitómondata, majd felhangzik a "Wasteland"; talán a legnagnagyobb dal amit valaha az együttes írt. Az ezt követő közel egy órában Hussey és társai mindent megtesznek, hogy teljesen elvarázsolják a hallgatót. Ahogy egy Sisters of Mercy-utód esetében várható, marad a komor hangulat, de ez kevésbé hat nyomasztóan, talán könnyebben emészthető, befogadható zene ez, de nem kommersz vagy felszínes. Talán csak a korai The Cult- hoz lehetne hasonlítani, amivel első turnéjukat is lebonyolították. Éppúgy merít a 70-es évek dallamos hard rock alapjaiból (Led Zeppelin,Deep Purple), mint a 80-as évek eleji new wave- ből. Wayne érzékenysége a sötét romantikus szólamokra, a szövegvilág túlfűtött erotikája és nem utólsósorban a remekül megírt és hangszerelt számok jelentik az album fő vonzerejét... A hangsúlyos basszus és a "wave"-es, elszállós gitáralapokra Wayne Hussey erőteljes, szenvedélyes éneket hoz. Az említett "Wasteland" mellett a gyönyörű, lírai "Garden Of delight"-ot ("angyalok jöhetnek és angyalok mehetnek de a mennyország a földön van mikor megfogod a kezem és az öröm kertjébe vezetsz..."), a kemény basszussal induló,sodró lendületű "Sacrilege"-t, a melankolikus "Dance on Glass"-t a "Seveina"-t és a "Love me to death"-t emelném ki de minden egyes szám pozitív értelemben vett sláger. A Lemez rendkívül sok színt, hangulatot és érzést felvonultat, de ezt mindvégig olyan egységben és csak a The Missionra jellemző stílusban teszi,amit Hussey-ék számos utánzójának sohasem sikerült elérnie.
First Chapter - 1987
A következő év a siker jegyében telt. Wayne Hussey-t goth-ikonná és szexistenné avatták a rajongók, a kislemezek mind előkelő helyet foglalnak el a nemzetközi és angol slágerlistákon. A "Wasteland" egészen a 11.-helyig kúszott fel. A zenei szaklapok is elismerően nyilatkoztak a "God's own medicine"-ről. A Mission turné Európában, Angliában és Amerikában 10 hétig tartott 41 koncertdátummal. Jellemzőek Hussey-ék akkori életfelfogására a következő adatok: 5 l vodka, 3 l bacardy, 5 l baileys, 72 kanna red Stripe,10 l Blue Nun,5 l olasz vörösbor,2 üveg vermuth,20 l édes almabor, 1 nagy üveg Ribena, 400 db cigaretta és 12 szál vörös rózsa fogyott el a turnén. Ráadásul minden éjjel kiadós mennyiségű kokaint és speedet nyomtak a fiúk... Május 15-én Craig Adams idegösszeomlást kapott Los Angelesben.
Közben megjelenik a First Chapter, mely korai Single-ökből és b- oldalas szerzeményekből áll, így túl nagy változást ne várjuk az előző lemezhez képest. Az anyag összességében nagyon rendben van, Hussey megint nagyokat énekel, a hangulat pedig az első albumhoz közelít. Rajta van az első maxi (Serpent's Kiss/Like a hurricane), a "Garden Of Delight" egy másik változata, a mélységesen szomorú "Crhistal Ocean" a pszhiedelikus "Wake"... Összességében a First Chapter megerősítette a The Mission helyzetét a kialakult mezőnyben és megmutatta,hogy nem egy "egyszeri csodával" állunk szemben.
Children - 1988
Az új album, a "Children" 1988-ra készült el, mikor a banda Amerikában turnézott Robert Planttel(Ex-Led Zeppelin) az album producere pedig John Paul Johns (szintén egy Zeppelin tag) volt. A "Children" ismét rengeteg slágeresélyes kompozíciót tartalmaz. Talán egy kicsit rockosabb az elődjénél (A "Fabienne" elejére még egy metal-riff is belefér) de tökéletesen illeszkedve az eredeti stílusba. A Mission megtartja ugyanazt a romantikus-misztikus, túlfűtötten érzelmes légkört, melyet mindenütt átsző a melankolia. Az olyan sikerszámok mint a "Beyond the Pale", "Wind and a Prayer" vagy a "Tower of Strenght", amihez klip is készül (Wayne mai napig erre a számára az egyik legbüszkébb) garantálják a "Children" sikerét. A többi szám is megállja a helyét, a "Heaven on Earth"-ben szépen cseng az akusztikus gitár, a sejtelmes "Black Mountain Mist" vagy a záró, pörgősebb "Hymn (for America)". Még egy Aerosmith feldolgozás is rákerül - "Dream on" - ami viszont nem nagyon tetszett a rajongóknak, kisebbfajta szentségtörésnek tartották...
A banda mindenkit lesöpört a zenei magazinok év végi szavazásain.
Carved in Sand - 1990
Az 1989-es év folyamán nem jelent meg új lemez, a banda játszott a hillsborough-i segélykoncerten, és számos fesztiválon európában. Az év nagyrészében Tim Palmerrel csináltak felvételeket, Surreyben, aki a God's own Medicine producere is volt. 20 számot vettek fel, amiből kb. 10 került föl az új albumra. Az év vége felé kiválasztottak néhány rajongót, akinek megmutatták az új felvételeket. A "Carved in Sand" az együttes legnagyobb példányszámban eladott albuma lett. A nyilvánvaló siker ellenére az új lemez már néhány kevésbé jó szám is felkerült, az egész anyag, bár még mindíg tele van remek ötletekkel és számokkal már nem tudja az előző színvonalat hozni. ("...szerintem sokkal jobb is lehetett volna. Egyrészt az volt a baj, hogy a kiadó kérésére illetve a management bevonásával, beleszólásával állítottuk össze a dalokat és azért lett ilyen... úgy gondolom, hiba volt és sokkal jobb album lehetett volna, ha az első megérzésemre hallgatok és úgy válogatom ki a dalokat".)- nyilatkozik Hussey.
A nyitó erőteljes "Amelia" és az "Into the Blue" megállnák a helyüket bármelyik korábbi Mission- lemezen is, akárcsak a nagy koncertsláger "Deliverance". A "Butterfly on a wheel" szintén egy jó dal, a Mission egyik legismertebb száma ami populárisabb az eddigi számoknál, és ez az egész albumra igaz. Sajnos néhány szám túl hosszú, vagy kevés ötletet vonultat fel("Sea Of Love","Grapes Of wrath","Paradise") így a végére kissé ellaposodik a Carved in Sand. A lemezen nem szereplő, de vele egy időben felvett és az album-verzióktól különböző számokkal még ebben az évben megjelenik a "Grains Of sand". Áprilisban Simon Hinkler elhagyja az együttest az USA-turé kezdetekor - ez majdnem feloszlást okozott.
Masque - 1992
Az 1991-es év csendes volt a banda számára. Wayne házasságot kötött Kelly-vel akivel az 1990-es amerikai turnén találkoztak. A Vertigo Records-hoz szerződnek, és megkezdődnek az új album felvételei. A "Masque" eredetileg Hussey szóló projectje lett volna, így ismét jelentős a változás a Mission eredeti stílusához képest. Sok számot nem élő basszussal és dobbal vettek fel, előtérbe kerülnek az elektronikus és pop hatások. A "Masque" nagy csalódás volt a rajongók számára akik közül sokan elpártoltak az együttestől. A "Masque" már messze van a "God's Own Medicine által képviselt hangulatvilágtól, Wayne kalandozása a zenei stílusok között és a túlzott popularitásra való törekvés sajnos ezúttal a minőség rovására ment. Vagy talán a fiúk egyszerűen kifogytak az ötletekből. A lemez első oldala még nagyjából rendben van a "Never again", a "Shades of Green", a "Spider and Fly" nem rossz dalok, de a második fele sajnos nehezen tudja a hallgató érdeklődését felkelteni.V an itt minden a bárzenétől a rockig csak éppen a megvalósítás nem az igazi. Az év végére Hussey drasztikus lépésre szánja el magát és kirúgja az alapító Craig Adams-t.
Neverland - 1995
A következő album a "Neverland" közel 2 évig készül. Az ezt megelőző években válogatás és koncertalbum jelenik meg ("Sum and substance", "Salad Daze"). A "Neverland"-on ismét a rockos elemek kerülnek előtérbe, a zene érezhetően keményedett az eddigi munkákhoz képest, nagyrészt elvesztette a korai albumok dark-wave jellegét. A kiégés jelei sajnos ezen az albumon is jelentkeznek. Meglátszik, hogy sokáig készült, miközben a banda tagcserékkel és személyes problémákkal küszködött, így az egész album valahogy nem áll össze rendesen, a koncepció széteső. A nyitó "Raising Cain" ugyan megidézi a Mission korai nagyságát de megint túl sok a gyenge, töltelék szám. Csak néha kapjuk fel a fejünket az olyan daloknál mint pl.az "Afterglow" ami maxiként is kikerült az albumról. Hussey-ék becsületére legyen mondva, hogy legalább hangulatos befejezést csináltak ennek az igencsak ellentmondásos lemeznek, a "Neverland" és a "Daddy Going to Heaven Now" című darabokra legalább nem lehet panasz.
Blue - 1996
A "Blue" album minden bizonnyal a Mission legrosszabb lemeze. Hussey eredeti stílusát szinte teljesen félreteszi, a lemez kissé jellegtelen, melankolikus rockzenét tartalmaz túl sok invenció és egyéniség nélkül. A nyitó "Coming Home" egy durva rockriffel kezdődik bármiféle csak a Missionra jellemző íz, megoldás nélkül. Sajnos ez a tendencia végigvonul az egész albumon amitől még a legelvakultabb rajongók se várjanak sok jót ettől a lemeztől. A frontember így kommentálta ezt az időszakot: - "...A Blue után a zenekar igencsak leeresztett, egyikünk sem volt már igazán lelkes a Mission iránt. Egyfajta lassú halál volt. Akkor én elhatároztam, hogy OK, ennyi elég volt, igazából már előbb abba szerettem volna hagyni, de nem akartam, hogy én legyek a zenekar halálának az oka hiszen akkor azt pusztítottam volna el amiért évek óta dolgoztam... Aztán jött a Blue album amikor már én is abba a helyzetbe kerültem, hogy azt mondtam,hogy most megyek és kipróbálok valami mást, valami újat...")
Az együttes a Blue-után gyakorlatilag feloszlott, Wayne családjával együtt Amerikába ment. Egy ideig filmzenéket és remixeket írogatott, majd 1999-ben egy Mission válogatásalbumot jelentetett meg "Resurrection" címmel. Az albumot követő világkörüli turné új életet lehelt a csapatba, új dalok íródtak...
Aura - 2001
Az új lemez minden kétséget eloszlatott a zenekar jövőjét illetően. Az "Aura"-val visszatáltak abba a világba, ami a 80-as évek végén volt jellemző rájuk. Látszik, hogy Wayne Hussey igazán ebben a légkörben érzi otthon magát. Az "Aura" hangzásvilága a "God's own Medicine" vagy a "Children"-éhez közelít és nem utolsósorban tele van jó dalokkal. Habár nem lehet nem észrevenni, hogy az "Evangeline" az album egyik legnagyobb slágere szinte teljesen megegyezik a Sisters of Mercy "First and Last and Always"-ének címadó tételével, a "Dragonfly" pedig a "Butterfly on a Wheel" újrakevert változata, az album összességében méltó a Mission nevéhez. Van néhány túl hosszú, vagy kevésbé sikerült szám, de a sok hangulatos dal pl.a sötét,hidegrázós "Slave to Lust", vagy a gyönyörű "It Never Rains"; ami az igazi 80-as évek-Mission feelinget hordozza, bőven kárpótol ezekért. A "Happy" című szám például egy Cure-slágerre emlékeztet a vidámabb fajtából, de akadnak itt rockosabb betétek, szerelmes vagy éppen darkosabb, elszállósabb darabok. Az "Aura"-val Wayne Hussey és csapata bebizonyította, hogy bőven vannak még tartalékaik és a jövőben is tartogathatnak egy-két meglepetést az igényes zene kedvelőinek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
