Lelovics Zoltán versei

(h.k.é.)

a halál,
közeli élmény.
napra felhőt
kormoló kémény
– így riogatnak kora ősszel.
azért is lopok magvakat,
nyomomban a csősszel

2017. október 3.


(r.i.p.)

nyugodj ég békében
önmagad szomorú kékjében,
hol tebenned a villám,
sápadt szárnyú csillám-
színnel ragyog.
s utoljára egy fa lombjára rogy.

2017. február 22.


(a kipréselt levegő)

évezredek fáradtsága összpontosul egy mag bensejében,
ez lenne a folytonosan születésére váró pillanat,
s miközben álma ittasan ténfereg valahol,
csuklás rántja hátára az éjszaka térdein keresztül ránehezedő
meg nem élt jövő emlékeit.

2017. február 2.


(halovány)

halovány az est.
derengve játszik a hold hiányzó része,
de, rengve vettem észre, látszik ó egésze:
égei-tengerén csónaktenyerére dült,
királynőjét viszi, ki a mélységbe ült.

2016. december 5.


(változás)

öngyilkosságot követ el a nappal,
amit nem követel senki,
érzi, este szeretne lenni.

2016. augusztus 20.


(hazafelé – II.)

a csillagok is fáradnak.
vánszorgó esti égről
tűzesőként áradnak,
s gyertyatartóoszlopokra
függőágyuk kötik,
csigavonal-zárt-álmukat
gúzsvágyukba költik:
elálmodják lelkük,
felszakad a test,
eltűnik a tömeg a vonzás,
elköszön az est.

2016. január 17.


(aratás előtt)

napisten szülötteként köszöntelek téged,
ó gabonák tetején lépkedő,
ó démétér, ó ceres,
kérlek szeress
éles sarlóddal,
érintsd meg szár testem
s rajtuk keménykedő magjaim ontsd elébük,
őrölj lisztet az éhezőknek,
s fonj dicső koszorút a „halálba” érkezőknek.

2015. július 13.


(gombolyag)

felhőgombolyaggal játszanak a macskák,
hátukra ülnek: gyí! lovacskák!
szélvész ügetnek,
s nyomukban vihar kereked,
esőt fial, gyorsan csepered
szálfolyóvá,
csomóceánná válóriás tóvá
tengeredik,
ó, már fárad! a játék alábbhagy,
s domborodó gombolyaggá
szenderedik.

2015. október 27.


(fának lenni)

a kukoricaszárak fejemig érnek,
fülemen madárfészek lóg,
hátamon még puha a kéreg,
a dús-zöld fű bokán karol,
egy aprócska fa vagyok az erdő szélén,
gabonatábla peremvidékén,
évről-évre gyűrűzök a kornak,
várom a fejszét, lombhullatok a pornak.

2015. július 9.


(szőtt)

abban a csendben, amikor már az éjszaka sem lopódzik,
csillagnyi lábú pókok fonják az álmokról vett szőttest;
és abban a csendben megéled, az a rólad mintázott
szőtt test.

2016. április 21.