Azok számára, akiket vonz az elmúlásról való elmélkedés, ideális hely az elfeledett, hányattatott sorsú épületegyüttes az Őrjárat, illetve Adria utca által határolt területen, Pestújhely szívében. A legnagyobb üresen álló, közel 20000m2-es kórháznak szánt tömb még 1985-ben épült, elsősorban az akkor még itt állomásozó orosz katonák és családtagjaik ellátására. De a 7 hektáros telek története jóval előbb, még az 1900-as évek elején kezdődött.
A mai napig álló, valaha volt szépségű, 1902-03-ban átadott szecessziós épületeket eleinte szanatóriumnak, később munkásokat ellátó gyógyászati központnak szánták. Az első világháború tette szükségessé új épületek létrehozását, és gyógyászati szakterületük bővítését, amik nagyjából a 20-as évek végére meg is történtek.
A harmincas évek végén kezdeményezett további bővítések eredményeképpen a második világháború idejére viszonylag modern, jól felszerelt kórházzá vált.
A háború után, 1945-ben az orosz hadsereg azonnal rátette a kezét, és természetesen szovjet katonai kórházzá változtatta a területet........További pavilonszerű épületeket húztak fel , ezzel végleg szétbombázva az amúgy is vegyes építészeti arculatot. Költséget , időt nem sajnálva folyamatosan korszerűsítették a telepet, és használták is 40 éven át.
Talán a sors iróniája, hogy a moszkvai megrendelésre, a legújabb (akkori) követelményeknek megfelelő, sebészeti beavatkozásokra is felszerelt komplexum már nem sokáig szolgálta építtetőiket, és 1991-ben a hadsereg tényleges kivonulásával a kórházi terület újra a főváros tulajdonába került. Az önkormányzat viszont a rendszerváltás utáni fejetlen években, valószínűleg anyagi forrás, illetve szakemberek hiányában magára hagyta az épület együttes 50-60%-át, többek közt az új, alig használt épületet is. Az azóta eltelt években a legtöbb építmény lényegében kihasználatlanul áll, egyre csupaszabb termeivel szellemkórházként kísért, napjainkban pedig a megszállott fotósok és az alkalmi paintball meccsek csalnak némi életet a leamortizált falak közé. (Nem legálisan, de nem is tiltva. Mi legalábbis egyetlen idegeneknek bemenni tilos táblával nem találkoztunk, és csak egyetlen őrkutya, valamint az udvaron kőrbefutó mozgásérzékelős automata világítás jelezte, hogy azért nem a senki-földje a terület.)
Bár az elmúlt 20 évben a berendezést szinte maradéktalanul eltávolították, nekünk még így is tartogatott meglepetéseket a helyszín. Az Őrjárat utcai főbejáraton besétálva, (néhány épületben mai napig folyik rendelés) az első ami szembeötlött, az az egyik valaha volt csodás szecessziós épülettömb "megerőszakolása" volt. A vasbeton elemekből épített toldalékszárny diszharmónikusan kapcsolódott össze az egy emelettel még meg is toldott régi téglaépülethez. Ebben az épületben egy mumifikálódott macska teteme ébresztett minket rá a soha be nem fejeződött építkezés hiábavalóságára. A pincében néhány műanyagflakon tanúskodott arról, hogy időnként nem meglepő módon hajléktalanok tanyáznak benne. Találtunk néhány orosz mesefigurát ábrázoló "falfestményt", melyeket még a szovjet "megszállás" alatti időkben készíthettek az ott dolgozók. Néhány ágytál, és berendezési tárgy maradvány pedig arra utalt, hogy közben használták is az átalakítás alatt álló épületeket. A felső szinteken a nyílászárók hiánya lényegében beengedte a természet erejét, növekvő bokrok, facsemeték és mohaágy alakított ki titkos kertet a téglából épült régi szárny falai közt.
Az épület átvizsgálása után a másik hatalmas monstrum felé vettük az irányt, amely előtt kupacokban hevertek a kidobált mosdótálak, székek, irodai berendezések romjai.
Az előcsarnok sötétsége, a padlón álló víz, az ajtón fellelhető piros festékkel felkent cirill-betűs felirat egy másik dimenzióba kalauzolt minket. A 60-as évek szocializmusa vetekedett a 80-as évek modernizációjával, mindezt megfejelve az elhagyott épületek horrorba illő pusztulásával.
Az alsó szint sötét termei 2 ottfelejtett széket leszámítva üresen tátongtak, csak találgatni tudtuk, milyen célokat szolgálhattak. Az emeleteken viszont már néhány érdekesség fogadott minket: szintenként változó panoráma-poszterek hivatottak hangulatossá tenni a rideg sárgakorlátos komplexumot. Az üvegtető szerencsére elég fényt engedett be az épületbe ahhoz, hogy alaposabban szemügyre vegyük a kórtermeket, a gyógyszeres szobákat, az egyéni kezelőket.
Néhol meglepően egyben maradt mosdóhelyiségbe, falakon csempékbe, üvegezett gyógyszeres szekrénybe ütköztünk, ami homlokegyenest ellentétben állt a folyosókon véghezvitt pusztítással.
A kórtermek falain telefonos nővérhívók, ottfelejtett cipők, szappantartók, lázlap-tartók, arcszeszes-gyógyszeres üvegek árulkodtak az egykori betegellátás színvonaláról.
A teljes sötétségbe borult műtőket a felső szinten találtuk meg, sajnos már csak a csempe, és a műtő-lámpákat tartó konzol "mesélt" arról, hogy itt embereket gyógyítottak valaha.
Találtunk továbbá étkezdére utaló jeleket az üvegajtókra festve, de a berendezést maradéktalanul eltávolították, érdekességet csak az egyik szobában az ottfelejtett tárgyakból kialakított hamis csendélet biztosított. Ennek ellenére a túránk nem bizonyult hiábavalónak, a hely hangulata így is bőven szolgáltatott kellemes borzongást, ihletet esetleges további fotókoncepciókhoz.
Oldalak
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
