Tizennyolc év, kilenc kiadvány, s szinte a kezdetektől változatlan felállás – az interneten önmagát „gothic-new wave-alternatív” zenekarként aposztrofáló belga formáció május első hetében látogatott Budapestre. A csapat szóvivője ezúttal Isabelle Dekeyser énekesnő volt, míg a többiek a koncerthez készítették elő a terepet. Mérhetetlen nyugalom, kedvesség és sok-sok energia – kellemesen elbeszélgettünk.
Barok Eszter /Louise/: - Élethez és a halálhoz kapcsolódó szavak gyakran szerepelnek e műfaj képviselőinek nevében. Dead Can Dance, Christian Death, Sopor Aeternus... a halállal szemben itt az élet lehelletéről van szó – honnan az elnevezés?
Isabelle: - Tizenöt éves voltam, mikor egy meglehetősen depresszív, negatív időszakomban énekelni kezdtem. És tudod... még most is beleborzongok, ha eszembe jut, de engem a zene mentett meg. Ösztönből énekeltem, mai fejjel azt mondom, elég pocsékul, de lassanként képessé váltam önnön spirituális energiáimat konkrét, kézzelfogható dologba – zenébe – transzformálni. Éreztem, hogy ez az az univerzális nyelv, melyen ki tudom fejezni magamat, így elkezdtem énekelni tanulni – onnantól fogva szinte már adott volt, hogy zenekarban is kipróbálom magamat.
- Univerzális nyelv – Lisa Gerrard is pontosan így fogalmazta meg ars poeticáját: hagyd, hogy a szavak önálló életre keljenek, teremtsd meg a saját nyelvedet, a zene pedig mélyen legbelülről fakadva valós energiákat hoz mozgásba.
- Teljesen egyet is értek vele, a zene az egyik legfontosabb csatorna az ember – és egyben az emberiség – számára. Egyébként kezdetettől fogva éltem-haltam a Dead Can Dance-ért... meg a Cocteau Twins-ért... meg a The Sound-ért. Mind nagy kedvenc ma is
- Érdekes, hogy a 90-es években alakult bandát nem említettél. Egyes vélemények szerint a dark-goth műfaj ma már halott. A friss előadók közül kiket hallgattok szívesen?
- Hmmm, nem is olyan egyszerű a kérdés. Kortárs bandák... Kilencven után... Hát, azt hiszem, mindannyian nagyon szeretjük a Cinema Strange-et... Nick Cave is aktív még, bár nem tegnap kezdte a szakmát. Az az igazság, hogy azért is nehéz a kérdés, mert ma már sok más műfajt is hallgatunk. Több kortárs kedvenc – köztük a Garbage, a Massive Attack vagy Portishead – egyáltalán nem kapcsolódik a gothhoz, bár kétségkívül sötét muzsikák.
- Miként álltok a dark-goth színtér és az electro-industrial vonal közti egyre bensőségesebb házasságához?
- Nos, ez nem új dolog, kisebb flörtök mindig is előfordultak a műfajok között. Abszolút semmi gondom nincs például az ebm-mel, bár nem nagyon hallgatok ilyen zenét otthon. Azt hiszem, nem is tudok okosat mondani a témában, tapasztalat híján, ugye.
- Persze, de azért fesztiválokon bizonyára előfordul, hogy vokóderrel előadott, agyonsamplerezett gépzenét produkáló fiatal csapattal osztjátok meg a színpadot. Sokan a hagyományosabb, élő hangzást kedvelő, énekközpontú csapatok közül nincsenek jó véleménnyel az elektronika elkötelezett híveiről, s a rajongók is hajlamosak a vitára.
- Nem hinném, hogy a műfaj vagy a hangszerelés önmagában véve sokat árul el egy zeneműről. Én ezt szeretem, ők azt; attól még mindkettőnek lehet – és van is – létjogosultsága. Fesztiválokon pedig nem nagyon tesznek minket full-elektronikus csapat mellé, így annyira ezt a közönséget sem ismerjük.
- Belgium is kis ország, kis színtérrel. Ezek szerint nem is „ölik egymást” az ortodox gótok, a deathrockerek, a neofolk kedvelői és a cyberarcok, rivetheadek, electro-techno fanok... hogy a metálosokról, dark rockerekről ne is beszéljünk?
- Szélsőges rajongók biztosan vannak, de nem jellemző. Békében megférünk egymás mellett.
- Tudod, azért kérdezem, mert Magyarországon állandóak a kisebb-nagyobb intellektuális maszturbációk arról, melyik dark műfajnak van létjogosultsága a klubokban, mit bír még el a szcéna. Nemrég a Crüxshadows és a Katatonia játszott nálunk egy este leforgása alatt, és sokan azért nem jöttek el a buliba, mert csak az egyik bandára voltak kíváncsiak, a két stílust pedig egymással összeegyeztethetetlennek tartották. Akik pedig eljöttek, az esemény után hetekig arról vitáztak a neten, hogy melyik csapat a jobb, darkabb, igazibb.
- Aha, akkor már értem a kérdésfeltevést! Ilyen esettel még nem találkoztam, a két zenekar tényleg nagyon más megközelítésben tolmácsolja mondanivalóját. Persze lehet szeretni mindkettőt, de azokat is megértem valahol, akik csak az egyik felfogást érzik magukénak. Merész húzás volt a szervezőktől egy ilyeb párosítás, de a vita, veszekedés meg kimondottan ostoba dolog.
- Ha már koncertekről van szó... Kicsit kellemesebb vizekre evezve... elég sokat turnéztok mostanában. Mesélj erről egy kicsit!
- Szívesen, imádok koncertezni, utazni! Igaz, a városnézésre általában nem marad idő, napi 700 kilométert szárazföldön megtenni – sokszor pihenés nélkül – pedig nem mindig élvezetes. De színpadra állni és átadni a zenét... ez az érzés mindenért kárpótol. Érdekes látni, hol miként buliznak az emberek. Izraelben, Amerikában, a WGT-n... Képzeld el, Varsóban aludni sem tudtunk, koncert után azonnal indultunk Litvániába... ahol nagy döbbenetünkre csak ülőhelyek voltak a teremben, ahol játszottunk... meg is ijedtünk először, hogy mi lesz itt velünk, elvégre nem lehet egy ilyen koncertet végigülni. Aztán, amikor jött a Nasty Could, mindenki felugrott, előre rohantak táncolni... majd, mint aki jól végezte dolgát, szépen leült a tömeg és fegyelmezetten folytatták az álmodozást. Egyébként az olasz koncerten is székek voltak kitéve, érdekes volt. Gyönyörű, középkori város Cremona, az egyik legintenzívebb koncertélményünk ehhez a helyhez kötődik.
- Úgy hallottam, a zenekar tagjai turnén kívül is szívesen töltik együtt az időt.
- Igen, mi mind régóta, közeli barátok vagyunk. Közös kerti partik, kirándulások, sörözések... Azt hiszem, az alkotás folyamata annyira intim dolog, hogy csak olyannal tudod hosszútávon megosztani, akit nem csak szakmailag tisztelsz, de emberileg is képes vagy ráhangolódni. Szerencsére ez nálunk megvan, másképp nem is tudnám elképzelni a Breath of Life-ot. Mi egy nagy család vagyunk. Azért persze hazatérni is jó, a családhoz, barátokhoz, a macskámhoz, meg ugye dolgozni is kell néha...
- Apropó munka. Mindannyiótoknak van polgári foglalkozása a zene mellett?
- Igen, mindannyian dolgozunk. Muszáj.
- Elárulod, mivel foglalkozol?
- De nincs köze a zenéhez...
- Éppen azért lehet érdekes...
- A humán erőforrásban dolgozom.
- Ott is emberekkel kell foglalkozni, méghozzá sokszor elég mély pszichológiai, lelki szinten.
- Igen, ez teljesen így van! Tulajdonképpen zenélni is ezért kezdtem... Kifejezni azt, ami bennem van, mások számára is felfogható élménnyé alakítani a belső félelmeket és az örömöt... azt hiszem, valahol ez is zene lényege... és talán az életé is. Igen, az élet lehellete.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
