Odonis Odonis (CAN), Choke Chain (US), Living Totem (HU) // A38 Hajó
Egy már majdnem hétvégi napon – sajnos csak majdnem – összegyűlt szép számmal a közeg, hogy az A38 kis termében meghallgassunk három velősen ütős előadót. A bemelegítésért a Living Totem zajhullámai feleltek, ami kellőképpen beindította a táncoslábúakat. A fények cikáztak és a hétköznapi munkamorált egy szempillantás alatt oszlatta el. A leírtak szerint a „ritual-cyberpunk-dystopia formai és nyelvi határokon átívelő kötött improvizatív zenei stílusgyakorlat, a törzsi ritmusoknak és az ipari ütemeknek a sötét keveréke” belengte a teret, majd szinte szünetmentes tápként követte Kraakot a Choke Chain.
A Wisconsin állambeli Milwaukee-ban élő zenész, Mark Trueman gyötrelmes, sötét és zsigeri ipari felvételeket sző az EBM, a sötét elektro, a goth és a punk közé, hogy valami egyedülállóan intenzív... és büntető szülessen. Átható, őrjöngő vokálokkal operál, baljós, kakofonikus hangzásvilággal, amely duzzad az energiától és az agressziótól. Összeroppantja az unalmat - és táncolhatóvá teszi. A közönség pedig szó nélkül követi. Az előadónak igen jól áll a színpad, pedig 2018 és 2020 között összesen 4 koncertet adott, elmondása szerint olyan dalokkal, amik meg sem fognak jelenni, mert nem voltak túl jók. Az első lemezét 2020-ban rögzítette és az első „igazi” koncertjét 2021-ben a Chicago-i Cold Waves festivalon adta.
Egy röpke szünet után folytatta a zúzdát az Odonis Odonis duója. Az Odonis Odonis-t Dean Tzenos alapította, miután elhagyta a Ten Kens-t. A banda tagjai voltak még Jarod Gibson és Denholm Whale. 2009-ben a trió felvett egy adagnyi számot, amelyből a Hard Boiled Soft Boiled című albumuk lett, de aztán 2011-ben egy másik anyagot adtak ki Hollandaze címmel debütáló albumukként. Ez az album 2012 januárjában felkerült a !earshot Campus and Community National Top 50 Albums chartjára. A banda a shoegaze, a surf, a garage és a punk zajos fúziójaként indult, mielőtt átalakult egy kőkemény ipari előadássá. Olyan előadók széles skálájával osztották már meg a színpadot, mint a Daughters, Front 242, Boy Harsher, Killer Mike, Chelsea Wolfe, Deafheaven és Oneohtrix Point Never. 2017-es No Pop című albumukat a Pitchfork úgy jellemezte: "klausztrofób elektronikus zene, amely úgy hangzik, mintha eljött volna a világvége", miközben olyan befolyásos forrásokból is dicséretet kaptak, mint az NPR, a FADER, a Stereogum és a The Needle Drop.
„Friss ötleteket akartunk felfedezni - például a transzhumánitás fogalmát -, mivel ezeket érdekesebbnek találtuk, mint az általános posztapokaliptikus túlélési módot. Érdekes volt elképzelni egy nem túl távoli jövőt, ami a dolgokat a földön tartja, és egy kicsit reálisabbá teszi.”
A koncert célja hasonló lehetett. Míg a nagyteremből érkező, hajót ringató erő szinte remekül kiegészítette a zenéből érkező lüktetést, először felszabadítottak, kiszakítottak, majd biztos lábakkal fogtunk talajt, frissre mosott aggyal.
