Két ízben szalasztottam el, hogy a Joy Division örökséggel turnézó Peter Hook koncertjét megnézzem, kényelmetlenül éreztem magam a dologtól. Harmadszorra tettem egy próbát: a Substance-vel talán utoljára indul neki az egykori bőgős, féltem, én leszek a "kimarad-lemarad" játékos.
Egy vastag zárójelben megjegyezném, hogy ilyen gyilkos kedd kevés akadt az elmúlt időben, a szervezők igazi rémálma az ilyen. Míg a hajón Anna Calvi, a Robotban a remek Soft Kill, az Aurórában a posztpánk-goth The Guest, az Akváriumban pedig az igazán különös izgalmakat tartogató gospel/black metál Zeal & Ardor duplázott. Na ilyenkor szoktam otthon maradni, hogy teljes legyen a csőd.
Ki tudja, nem tettem volna-e jobban? Annyira féltem én ettől a Peter Hook koncerttől már korábban is, köszönhetően a Joy Division iránti tiszteletnek! Ian Curtis a szellemvilágban bolyong, lehet idézni lemezek hallgatásával, de vajon korrekt dolog zenésztársként több ízben végigturnézni a világot egy halott árnyékában? Szemmel láthatóan Peter Hooknak ez nem okoz álmatlan éjszakákat (gitárok, bőrkabát és egykori JD relikviák pont most kerültek ki aukcióra). Mint ahogy az sem, hogy a többiek egyeztetését mellőzve oszlassa fel anno a New Ordert, majd tíz esztendővel később önállóan folytassa. Nem az én dolgom pálcát törni, jogom van távol maradni.
Mint ahogyan ez történt ezen az estén is, hiszen két blokkban - kivétel ebben a harmadik nótaként elhangzó 1981-es Ceremony - először a New Order klasszikusokat játszotta el a 'the Light kíséretében, majd a Joy Division klasszikusainak javát felsorakoztató Substance került terítékre. Az 1988-ban a Factory által kiadott lemez single-compilation, így az a sűrű, tömény "curtisi hangulat" már nem jön át rajta, amolyan bestof-szerűség.
De nézzük hát, mi történt a koncerten. Végül nem tudom ki járt a legrosszabbul, de a Dürer kert biztosan nem, mert a nagyteremben bő kétharmad ház várta a Peter Hook & the Light színpadra lépését. Öszintén megvallva a New Order rám igazán nagy hatással sosem volt, inkább tetszett a a 2001-es Get Ready album és az utána lévők, mint a Joy Division hangzását dance elemekkel fogyaszthatóvá tévő első éra dalai. Azért nem egy hatás nélküli zenekarról beszélünk, mégha új rendet nem is vágott, mindenképpen kíváncsi voltam, hogyan csapatja. Az All the Way és a Procession teljesen felejthető nekilódulásnak bizonyult, viszont a Ceremony mindenképpen jól eltalált beillesztésként hatott; felfelé ívelt szemmel láthatóan a közönség hangulata is. A tisztesség kedvéért álljon itt, hogy a Temptation, Blue Monday, Subculture természetesen szólt, a True Faith zárta a New Order blokkot. Úgy tapasztaltam, a negyérdemű igazán élvezi azt, amit hall, véleményem szerint azonban Bernard Summer-t nem tudta kellőképpen pótolni Hook énekesi tehetsége - döntse el mindenki saját maga.
A koncert fényesebb oldala után egy rövid pauzát követően állt a zenekar a Joy Division nótákkal a színpadra. Ami elvitathatatlan, hogy a JD zenei hangzása abban is úttörő volt, hogy a dob és a bőgő került előtérbe a kor zenei szellemétől eltérő módon - és ebben Peter Hook erénye elvitathatatlan. Talán ez a tény vonzott leginkább ezen az estén a Dürerbe, meg olyan nosztalgikus ábrándok, hogy valamit elcsíphetek a múltból, egy gesztust, érzést, valami érzelmi foszlányt, amivel gazdagabban mehetek haza, mint ahogyan érkeztem. Az elhangzó tizenhárom szerzemény - megjegyzem a két és fél óra koncertidő tisztes iparosmunka - nyitányaként a No Love Lost és Colony szólt, tulajdonképpen az egyetlen instrumentális Incubation-on kívűl végig borzasztó erős tételek követték egymást: Transmission, She'Lost Control, Dead Souls, Atmosphere, Love Will Tear Us Apart - hogy csak az utolsó hatot soroljam. Erős tételek gyenge előadásban, a Gyönyör Hadtest esszenciája. Nyilván Peter ha fejre áll sem tudja Ian-t pótolni, de én vártam valami apró kis csodára, mint egy laikus kisgyerek, ehelyett eljátszott nótákat kaptam, amiben a zenei hangzással nem, az énekkel azonban itt is problémák adódtak. Nem különösebben zavart volna ez, ha az a bizonyos szikra átjön, amit egy lassan évtizede turnézó zenésztől elvárni talán luxus. Hooky tette a dolgát ezen az estén is, mindenkinek saját ízlése, mennyire tudta elragadtatni magát. Meg-meg dobbant nekem is szívem, különösen talán az Atmosphere az, ami mellett elmenni sosem tudtam meghatottság nélkül, de a katarzis élménye elmaradt. Úgy jártam, mint az egyszeri ember, aki a sötétséget vágyta, de mindenhol csak a vakító fénybe ütközött.
Valami széttörik most
- nem enyém az életem
Valami törni fog
- az idejét lesem
Valaminek törnie kell
(Something Must Break / Valaminek törnie kell)
fotók: Valovics Tímea
