Monica Richards és William Faith különválása egyben a Faith & the Muse végét is jelentette, ami nemcsak személy szerint engem, de a gothic szcénát is érzékenyen érintette - egy alappillérével lettünk szegényebbek. Míg William újra kamaszévei felé kacsint azóta deathrock formációjával, addig Monica ráerősített szólókarrierjére, és harmadik soralbumával jelentkezett az év végén.
A Kindred szépen illeszkedik a természettel ápolt kapcsolatának világába. Amint már illusztrált könyvei, verseskötete vagy az Anafae képregények is a természet védelmének és szeretetének ("Mother Earth") égisze alatt fogantak, úgyanígy szóban forgó lemeze is, talán eddigi legszemélyesebb formájában. Monica Richards az organikus kertészet elkötelezettje, gazdálkodó és állattartó (interjúnk itt) Antelope Valley-beli farmján. Nemcsak a közelben élő hatalmas denevér-kolónia mindennapjait, de kabócák, békák, teknősök hangjait is rögzítette kertjében, valamint macskája Penelopé is szerephez jut a lemezen instrumentumként.
Ahogy az Infrawarrior, úgy ez a lemez sem mutat fel számomra szerzeményeivel és dallamvilágával egyedülálló értékeket (elsősorban az anyazenekarhoz viszonyítva). A mérleg másik oldalán azonban ott az "Under the Bridge", "Speak", "Undulatos Asperatus" és több kellemes szerzemény - ábrándozó esőáztatta és széljárta hangulattal -, más dalokban a személyesség és a környezet érinthető jelenléte ragadja meg a hallgatót, nem utolsó sorban pedig Monica vitathatalan hitelessége nyom a latban.
Mindezek miatt ajánlom hallgatásra a Kindred lemezt, ami talán legszebben nem szobánk négy fala közt, hanem egy párolgó domboldalon az éjszakai eső után, egy őszi meleg reggelen tud megszólítani.
Kapcsolódó cikkek: Infrawarriror, Faith & the Muse I., Faith & the Muse II.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
