Az új NIN album arhitektúráját tekintve egyformán építkezik eddig már megszokott, és eleddig abszolút nem tapasztaltalt elemekből. A Year Zero a nagy ős Downward Spiral, vagy a Fragile dupla LP hagyományait követve szintén konceptalbumnak készült. Olyannyira, hogy az album története alapján feltehetőleg film is fog készülni, de egy konzolos játék már biztosan itt van a kanyarban. És ha már itt tartok, ejtenék egy pár szót az alaptörténetről is.
Lényegében a világvége a központi téma. De mielőtt bárki legyintene egyet, hogy ez már lerágott csont, sőt a csontot is már elkoptatták, megjegyezném hogy nem ilyen formában. Jelen esetben nem aszteroida becsapódásáról van szó. De nem is atomháborúról, vagy a szokásos Antikrisztusos kliséről. Ja, és a vallási fanatikusok által favorizált utolsó ítéletről sincs szó. Tehát nem lesz végső megmérettetés. Douglas Adams fanoknak pedig rossz hír: nem bontanak le minket a vogonok.
Szabad a gazda? Egyszerű, mint a pofon, csak nézzünk körül. Nem egyik pillanatról a másikra ér véget sivár létünk, hanem szépen lassan megy tönkre, rothad el, omlik össze az ember által kreált világ. Mint egy rákos daganat, ami kezelés hiányában szépen felzabálja az egészséges szervezetet. Ennek a rákfenének pedig a legjobb kezelése az lenne, ha mindenki békében hagyná a másikat. Kezdve a kisemberek egymásnak való beszólogatásaitól kezdve az államok által egymáson elkövetett fegyveres agresszíókig. Talán ez lehet az egyik legcélratörőbb megoldás, mert a jelenlegi állapotok fenntartása a biztos összeomláshoz vezet. A fentebb felsorolt világvége-dogmák azért terjedhettek el, mert viszonylagosan gyors, és fájdalommentes véget vetítenek elénk. Pedig ennek a lehetősége meglehetősen alacsony. Jól nézzük meg a Dél-Amerikai bádogvárosokat. Ugyanis e szerint az album szerint az a jövőnk, és nem a csili-vili plázavilág. Pontosabban az a helyzet, hogy az úgynevezett „polgári demokráciák” hogyan alakulnak át öntörvényű rendőrállammá. Amelyek az állampolgárok védelme helyett, csakis a vezető nomenklatura hatalmának mindenáron való megőrzését tekintik célnak, akár fizetett provokátorok bevetésével is. Természetesen mindez Mr. Reznor állítása, mely állításra egy valóságosnak ható, látomás-szerű álma után jutott.
Az album zenei részének csontváza a With Teeth turnéja közben született, a turnébuszon. Mindössze egy nagyteljesítményű laptop, és a legkorszerűbb zeneszerkesztő, és mixerprogramok segítségével. Erről a szerzői fázisról nyilatkozta Trentünk, hogy ilyenkor mégcsak a ködben tapogatózik, és keresi a vezérfonalat. És egy másik fontos dolog; Reznor mester az előző albumnál figyelembe vette a kiadó, és a management kívánságait. Ezt utóbb ő is elismerte, hogy nem volt igazán jó ötlet. Ezen a hanghordozón igyekezett a saját művészi elképzeléseit realizálni, a bankszámla ezúttal másodlagos volt. (Legalábbis ezt mondják)
Természetesen, ha összehasonlítjuk a mostani albumot a With Teeth-szel, arra a megállapításra juthatunk, hogy egy kevésbé egyszerű, jóval borultabb anyag látott napvilágot. Itt van a Spiral örlő pusztítása, a Fragile himnikus, vonulós, borult emelkedettsége. Az arányok pedig ezúttal a gépek javára tolódtak el, az organikus dolgokat inkább a dobok képviselik. Természetesen vannak gitárok is, de inkább hogy súlyt, és betonbiztos alapot nyújtsanak az elektronikus instrumentumok által keltett effektekhez, ritmusokhoz. Tizenhat komplex szerzeményt sikerült összeállítani, amelyeknek a szövegeit is érdemes elolvasni, és megérteni. A jövő embere ugyanis a Year Zero szerint, ahogyan a bookletben is látható, a fals erkölcsi prédikációk, és a nyers fegyveres erőszak útvesztőjébe lesz zárva. Ezt az állapotot szemlélteti direkt formában az első négy track. A Hyperpower! mintha a hatalom erődemonstrációját lenne hivatott szimbolizálni. Erősen a Pilgrimage-ra hajaz a leginkább díszszemléket idéző dobtémájával, a track vezérmotívuma is egyben. A The Beginning Of The End a társadalmi hanyatlás, az államstruktúra és a rend felbomlásának kezdetét vetíti elénk. A Survivalism pedig a szürreális harcról szól a túlélésért, csakhogy szemtanúi lehessünk önmagunk, és túlélőtársaink bukásának. Mert van öklünk, van tervünk, és túlélési ösztönünk!
A Good Soldier pedig az állandó amerikai jelenlétről szól a közel-keleten. Sivatagi hadviselés felsőfokon, mindennemű értelem és magyarázat híján. A Capital G pedig azt mutatja be, hogy mindezt végig is nézhetjük a televízióban. Lényegében az album többi része is ezt a hipermodernizált Orwell-i rémlátomást hivatott bemutatni a szövegek segítségével. Csakhogy, amíg Orwellnél a háború, mint távoli lidércnyomás szerepel, itt nagyrészt a katonák és a politikai ellenzék szemszögéből mutatják be a sztorit. Akik között nincs sok különbség; mindkettő harcol valami ellen. Az első a folyamatosan elérakott ellenségekkel hadakozik, ez az egyszerűbb módi, mert állami jóváhagyással történik. A második a rendszert fúrja, nem sok sikerrel, mert a rendszer ezt tudja, és egy bizonyos határon túl senkit nem enged. Viszont ellenzékre szüksége van, hogy a demokrácia látszatát fenn tudja tartani.
De megint elkalandoztam magának a Zenének a bemutatásától.
Annak ellenére, hogy egy zajos, karcos, a múltban kiadottaknál minden eddiginél elektronikusabb albumról van szó, mégis sikerült kellemesen hallgatható dalokat komponálni. A már említett, tömegrohamot idéző Hyperpower!, a Peter Gabrielesen művészi Great Destroyer vagy a kissé elanyátlanodott hangulatú, de cseppet sem depresszív Zero-Sum, mind azt hivatottak bemutatni, hogy mennyi arca is lehet a zenének. A finoman adagolt effektek, néha embertelen torzításokkal megfejelve, mind-mind azt hivatottak igazolni, hogy zörejekkel is lehet úgy improvizálni, mint mondjuk egy szaxofonnal. A szintetizátor és a számítógép nem csak az aláfestést hivatott megteremteni, hanem teljes értékű (néha a többiek fölé helyezett) negyedik instrumentumként szerepel. Összefoglalva a fentieket, ez egy minden elektronizáltsága és futurizmusa ellenére is egy szerves, és lélegző album lett. Talán a témaválasztásnak köszönhetően egy kissé jobban elvont, mint azt a NIN korábbi munkáitól megszokhattuk, de ez szinte alig észrevehető.
Újabb album, újabb mérföldkő a Nine Inch Nails munkásságában, és ez a mérföldkő a még megteendő utat hivatott jelképezni. Azt hiszem, Trent Reznor munkásságának újabb szakasza kezdődött el. Üdvözlök mindenkit a nulladik évben!
Dorn írása
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
