fehér homokágyban fekszem
rozsdavérben, ősmagányban
szemek néznek, százezer szem
míg fekszem a homokágyban
lesik egyre kis emberek
ahogy haldoklom az ágyban
sebemből homokszem pereg
sorsom alvadt alkonyában
amit szerelemért lehet
elkövettem, nem is bánom
daccal éltem az életet
daccal teli haldoklásom
ha nyári éj csillagport hint
a remegő olajfákra
ágyam fölé lágy baldachint
sző a telihold sugára
ha zeng a csalfa tengernek
vidám dalától a távol
szeretőmről elmerengek
aki ellökött magától
lázálmomban átölel szent
hullámkarjaival lágyan
rozsdavérben égve fekszem
ősmagányban, fehér ágyban
(Kárpáti Tibor: A hajóroncs)
A fővárostól nem túl messze, Esztergom és Visegrád között félúton találhatunk rá a Dunakanyar egyik öblében a Pilismaróthoz tartozó hajótemetőre. A félig elsüllyedt vagy méltóságteljesen nyikorgó hajómaradványok és uszályok a magyar hajózás sajátos kortünetei, még holtukban is óriási értéket képviselnek - jelenleg kagylók ezreinek lakhelyei. Nem élettelen a környék; horgászok és katasztrófaturisták látogatják. A hajókra felmászni tilos, a magántulajdont biztonsági őrök vigyázzák.
