Bánd 10 km-re fekszik nyugati irányban Veszprémtől. Első okleveles említése 1233-ból származik, amikor az Igmánd nembeli András megvásárolta a birtokot az Atyusz nembeli Bándtól, akirõl feltehetőleg a település a nevét kapta. A vár alapjait Igmándi András vethette meg birtoka védelmére. Később kegyvesztett lett, birtokait elkobozták, azokat csak V. István királytól kapta vissza fia, Miklós. Az Igmándi családtól a Lőrinte nemzetség szerezte meg.
Az Árpád-ház kihalását követõ hatalmi harcokban a vár ura, Lőrinte veszprémi ispán Károly Róbert pártjára állt. Az erősödő királyi hatalommal szembeszálló Kőszegi Henrik ostrommal foglalta el a várat, a neki ellenálló Lőrintét lófarkon hurcoltatva végeztette ki.
A Lőrinte-família jelentős szerepet töltött be az Anjouk, fõleg I. Nagy Lajos udvarában, tagjai várukról Essegvárinak kezdték nevezni magukat. A család kihalása után a vár és az uradalom királyi birtok lett.
A XV. században gyakran változtak tulajdonosai. 1440-ben az Essegváriakkal rokonságban álló rablófamília, a Himfyek ostrommal jutottak birtokába. Pereskedések, birtokviszályok, ostromok révén több család, így a Rozgonyiak, Essegváriak és Újlakyak is magukénak tudhatták. Utolsó ismert tulajdonosa Kinizsi Pál és felesége volt.
A mohácsi csata utáni hatalmi harcban még szerepel, 1531-ben Habsburg Ferdinánd zsoldosai dúlták fel, de a XVI. századi török harcok idején nem hallunk róla. Valószínűleg Veszprém elfoglalása (1552) után pusztult el annyira, hogy használhatatlan lett. Ezután csak 1641-ben történik említés a várról, amikor Dömölki András az ellen tiltakozik, hogy őt Gorop Ferenc nagyprépost eltiltotta a romos Essegvár használatától. Ezután többé már nem szerepel.
Az állandóan pusztuló várból csak egy négyszögletes torony látható, míg az egykori épületek megmaradt alapfalai a föld alatt vannak.
