Múlt hétvégén utoljára tombolhattuk ki magunkat az osztrák barátaink által idén már Bécsbe (5 alkalommal a szomszédos településen, Schwechat-ban volt megrendezve) szervezett Schattenwelt fesztiválon. A pénzszűke miatt ebben az évben nem kettő, hanem csak egynapos volt a rendezvény, vagy ha úgy vesszük, akkor másfél és két színpad helyett csak egy teremben léptek fel a bandák. Péntek este volt az előparti, ahol 3 kisebb együttes volt a porondon, majd hajnalig 2 dj szolgáltatta a legjobb dark-elektró dalokat.
Szombat késő délután kezdett a Szene nevezetű szórakozóhely színpadán a 2005-ben alakult Plastic Autumn. A magdeburgi darkwave zenekar a mély, intenzív hangzás és a kritikus szövegek kellemes kombinációját használta. A frontember, Falk Pitschk korábban játszott a Kirlian Camera-ban is és a zenélés mellett fodrászszalont is vezet. A kreatívitását a színpadon is kiélte, a „Psychopath” premiere alatt a dalnokot orvosok/ápolók akarták a pszichiátriára bevinni, de ellenállt, így lelőtték és holtan esett össze. Az összetéveszthetetlenül popos hangzás enyhén technoid és trance alapokon nyugszik, Falk kellően kifejező hangja pedig többnyire szabadon szólalt meg, néha vokódertől torzítva. A megrendítő német és angol dalszövegekre a klasszikus angol romantikusok, Lord Byron és Edgar Allan Poe voltak hatással. A háromtagú banda (két gitáros és az énekes, aki néha basszusgitározott) felpörgette a közönséget, nagyon jó nyitása volt a napnak.
Kisebb fejtörést okozhatott a szervezőknek péntek délután az, hogy melyik bandát hozzák el a betegség (az énekes Dennis vesekővel küzdött) miatt lemondott In Strict Confidence helyett, ami felborította az egész szombati tervet. Sajnos leginkább pénzhiány miatt nem tudtak Németországból másik főzenekart elhozni, így a tiroli Warteraum ugrott be következő fellépőként. A 2015-ben alakult, női vokállal rendelkező darkwave/szintipunkot játszó formáció énekesnője korábban több metál együttesben is játszott, de rájött, hogy a csapatjáték nem az ő stílusa, így magánzó lett. A szintetizátoron is játszó, cseh gyökerekkel rendelkező Misha eredetileg képzőművész, elmondása szerint a dalokat a skandináv nyári éjszakák, a cigaretta és a brutalista építészet ihlette. Az elektropop sötét aspektusait kutatta, hozzáadva egy csipetnyi melankóliát és 80-as évekbeli punkosabb hangzást.
A svéd Sturm Café 2001-ben alakult, amikor két gyermekkori barát úgy döntött, hogy hardverszintetizátorokból, dobgépekből és Akai samplerekből származó hangokkal fognak zenélni, amelyeket egy 1986-os Atari 1040ST számítógéppel szekvenáltak. Sajátos hangzást alkottak, amikor a 2000-es évek elejének elektronikus hangzását ötvözték a korai EBM/indusztriál szcéna inspirációjával. Zenéjüket leginkább úgy lehet leírni, hogy egyik lábuk a basszusokban gazdag EBM-ben van, a másik pedig fülbemászó dallamokban, egy kis adag Neue Deutsche Welle-vel. A banda szembeszállt a zeneiparban uralkodó angol nyelvvel és minden dalukat németül készítették el („Stiefelfabrik”, „Koka Kola Freiheit”, „Sonne”, „Scheissnormal”). A svéd EBMerek energikusan dobták a táncgépezetet, lendületes ütemekkel és az absztrakt dalszövegekkel felpörgették a hangulatot és a rajongóikat hangos ünneplésre bírták.
Hazánk fiának és lányának már harmadszorra sikerült fellépnie ezen a fesztiválon, úgy vettem észre, hogy sokan ismerték már őket és énekelték Emkével az angol nyelvű szövegeket. A színpadra most piros-feketébe fellépő Black Nail Cabaret egy magyar synth noir/sötét pop duó, lüktetésük valahol az elektró, a new wave és a pop közt van. A modern elektró szekvenciák találkozása a 80-as évek jellegzetes hangulatával, tele sötét kaotikus energiával. Csordultig vannak szexuális motívumokkal és művészi komorsággal, ötvözték a zenét és a művészetet a költészettel, jelmezekkel és BDSM erotikával (a koncert közepénél Emese levette piros kabátkáját, ami alatt csak egy láncokkal borított melltartó volt, a lábáról folyamatosan lecsúszó harisnyahámot pedig bedobta a közönség közé). Az énekesnő színésznőként kezdett egy budapesti fétis horror színházi csoportban, de hamarosan megtalálta zenei párját a billentyűzet és a keverő mögött álló Krisztián személyében, aki egyúttal élete párja is lett.
Zeneileg kicsit más vizekre evezett minket a 2007-ben alakult stuttgarti Schwarzer Engel. Az énekes Dave elmondása szerint a névválasztásban az ihlette meg, hogy álmában látott egy "hatalmas és fenyegető angyalt, aki egy elhagyatott csatatér felett repült". 2010-ben az Orkus Magazin az együttest a hónap újoncának, majd 2016-ban a Titania albumot a hónap albumának választották. Saját bevallásuk szerint a dark metál modern formáját játsszák, a Neue Deutsche Härte és a gothic metál kölcsönzésével. A hatások a dallamos death metáltól a szimfonikus metálon át a klasszikus zenéig terjedtek, ami többek között a zenekari passzusokban is megmutatkozott. Az énekes a Cradle of Filth-et és a Dimmu Borgirt nevezte meg hatásként, de az olyan bandák, mint a Rammstein és az ASP is egyértelműen felismerhetőek zenéjükben. Legnagyobb tombolás a két híres számra („Königin der Nacht”, „Krähen an die Macht”) volt. A szövegek társadalomkritikai, vallási és metafizikai témákkal, legendákkal és természeti jelenségekkel foglalkoztak, közös szálként a világvége témája fut át a textusokon. Az énekes a koncert vége felé felhozott egy ostort is a színpadra és jól eltángálta vele a két gitárost, majd fogott két puskát és fekete szerpentineket lőtt ki közénk. A metál zenéhez hűen a gitárok széles falai, az epikus zenekari futamok és a mély, németül beszélő ének uralta a hangzást, amitől minden sötét gótikus és fémszív gyorsabban dobogott.
Az estét a gelsenkircheni Rotersand zárta, ami nem csak egy híres világítótorony az Északi-tengeren, hanem egy jól ismert német banda is. Az együttes már 20 éves zenekari múltra tekinthet vissza, így bőven rendelkezett megfelelő repertoárral, a legjobb elektronikus dalaikat („Merging Oceans”, „Waiting To Be Born”, „Exterminate Annihilate Destroy”, „Torn Realities”, „Electronic World Transmission”) adták elő. Stílusuk összetett, a számok tartalmaztak futurepop, elektró, technó és trance elemeket is. Míg Krischan Wesenberg állt a dobogó mögött, a fehér puma cipőben és fekete napszemüvegben lévő Rascal Nikov énekes vette át a színpad többi részét. A közönség már nagyon vágyott rájuk és azonnal készen állt arra, hogy kövesse a duót ezen az elektromos zivataron keresztül. Felforrósítottak és magukkal ragadtak mindenkit, újra és újra táncra buzdították a nagyérdeműt. Rasc többször is megkérdezte, hogy jól érzi-e magát mindenki, illetve ki az, aki igazán szeret itt lenni? Ó igen, elég sokan voltak. Az énekes lemászott a fotósárokba is és onnan nyújtotta be a mikrofont és énekeltette a rajongókat. A koncert végén még kaptak egy kis időt, így ráadásként játszottak még két számot. Szuper volt a hangulat!
Éjfélkor kialudtak a fények, vártuk, hogy a szervező ugyanúgy, mint minden évben felmenjen a színpadra, de nem ment. Ezúttal túl fájdalmas lett volna neki, valószínűleg elsírta volna magát (többször láttuk, hogy a koncertek közben is könnybe borult a szeme), hogy ez volt az utolsó Schattenwelt.
Mijk, köszönjük, hogy eddig kitartottál! Örülök, hogy részese lehettem ennek a csodának 6 éven keresztül. Sajnálatos, hogy Németországban 2-3 hetente van valami dark-gót-elektró fesztivál és több ezren/tízezren látogatják, nálunk és az osztrákoknál pedig arra az évi egy alkalomra is lasszóval kell összefogdosni a közönséget. Az a száz-százötven ember pedig eddig sem tudta kitermelni a helyet és a zenekarokat, a mostani megnövekedett árak mellett pedig ez lehetetlen küldetés lenne.
Afterparti hiányában mi is elindultunk hazafelé és örökre búcsút mondtunk ennek a kedves kis családias fesztiválnak. Ha esetleg pár év múlva mégis újra megrendezésre kerülne, mi biztosan ott leszünk és remélem Ti is magyar barátaim!
Zámbó Zorán fotói
