Sol Invictus / Tony Wakeford: oldal2 of 2

Egy ismeretlen zenei univerzum kapuja nyílt meg előttem 1994 közepe táján, amikor a Sol Invictus-t, Tony Wakeford zenéjét először hallottam. Az élmény meghatározó volt, az ösztöneim megsúgták e találkozás horderejét. A Joy Division megismeréséhez volt hasonlatos. Egy zenén túli mélységbe fülelés, botorkálás a sötétben, majd zuhanás, zuhanás…

De az azóta eltelt évek még mindig a tapogatózás, és az óvatos búvármunka jelzőivel bírnak. Ez köszönhető a hazai érdeklődésnek megfelelő információáramlásnak, de mindenek előtt annak a csodálattal vegyes félelemnek, melyet azóta is iránta érzek. Szomorú, melankolikus, sztoikus hangvétel. E szavakkal jellemezhetném Wakeford líráját. Ám egy örök belső küzdelem, a bele nem nyugvó szellem harcos hangja is érződik a felvételeken. Egy, a fogyasztói társadalomtól megcsömörlött, alkotni vágyó, a valódi értékekre rácsodálkozó szellemé. A világ rohan, de mi ne tegyük, álljunk Wakeford mellé a Legyőzhetetlen Nap alá, s hallgassuk a Sol Invictus-t.

Az alábbiakban két interjúfordítás részletei olvashatók. Az egyiket 1994 tavaszán készítette Per Nostrom és Johann Birgander. Ez valamivel később jelent meg a Flux magazin oldalain./Flux/ A másik interjú az A.A.I.K. (Asatrú Rokonságok Független Szövetsége) 1996 végén készített beszélgetése, melyet az amerikai "Vor trú” közölt le. Tony Wakeford múltról-jövőről, Európáról, vallásról, zenéről, és önmagáról…

T.Wakeford:- Anglia különös, egyáltalán nem érzem Európa részének. Sokkal inkább Európa az olyan országok, mint Franciaország, Németország, Belgium. Nagyon sok barátom él ott. Európa alakított engem a kultúrájával -jónak és rossznak- amilyen vagyok. Ennek következtében természetes, hogy őket tekintem őseimnek.

Vor trú:- Mégis gyakran fejezed ki csalódottságodat a jelenlegi Európával szemben.

T.Wakeford:-Igen, de ami Európában egyesül: egy igen erős amerikai befolyás és a gazdaságok és nagyhatalmak erkölcsi világképe, mellőzve a kulturális és spirituális szempontokat. Az ok: egy európai verzió Amerika mintáján az Egyesült Európai Államok létrehozására. Ez nem az én elképzelésem az ideális Európára.

Vor trú:- Látsz valami lehetőséget /reményt/ ezzel kapcsolatban a jövőben?

T.Wakeford:- Nem vagyok benne biztos, hogy van. Még ha rengeteg fiatal is van, aki érdeklődik a múlt iránt, az európai kultúrák és művészetek után. Más jó jel a Francia filmipar Hollywood ellenes irányzatai.

Vor trú:- Az európai érdekeltséghez kötődik a pogány vallás témája, mely fellelhető a lemezeken. Például a Sol Invictus név egy dél-Európai pogány kultuszból ered, a Legyőzhetetlen Nap kultuszából. Érdeklődsz az ősi hiedelmek iránt, melyek viszont főleg az ősi északi vallásokon alapulnak. Mi vonz téged a rúnák és az északi mitológiában leginkább?

T.Wakeford:- Minden elbizakodottság nélkül, mikor rájuk találtam, semmi különlegeset nem láttam bennük. Olyan volt, mintha mindig is ismertem volna őket, csak nem tudtam róla. Szóval igen könnyen elfogadtam őket. Évekig kutattam a rúnákat, viszont nem igényelem, hogy szakértő legyek benne. Nem akarok prédikálni sem, hogy mi mit, vagy mit nem jelent. Teljesen egyéniek az értelmezések.

Vor trú:- Hogyan látod a kereszténység szerepét mostanában?

T.Wakeford:- Kaptam pár levelet olyan emberektől, akik azt írták, hogy a Sol Invictus a kedvenc sátánista zenekaruk. Ennek oka az olyan számok szövegei lehetnek, mint a "Kneel to the Cross" /Kereszthez térdelni/ és a "Black Easter" /Fekete Húsvét/. De ezek valójában rejtett gúnnyal íródtak. A Hammer horrorfilmek inspirálták a 70-es évekből, mint pl.a "The Devil Rides Out" /Az ördög kilovagol/. Ezekben a filmekben a sátánisták nagyon gazdagok és sikeresek voltak. A valóságban viszont a legtöbb sátánista csak szomorú, mocskos fajta, akik még 40 éves korukban is az anyjukkal laknak. Szóval kicsit gúnyosan írtam, de aztán egyszer kapok egy levelet, egy olyan embertől, aki rosszindulatú antikrisztusnak hisz, ami nem vagyok. Szerintem egy csomó effekt épül keresztény motívumokra, bár a szervezett kereszténység eléggé ártalmas volt régen. Viszont nagyon szeretem a régi keresztény zenéket, építészetet és művészetet. Azt mondják, az jó, hogy a szervezett kereszténység haldoklik, de ha ezt csak a vásárlás fogja felváltani, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ez igazán jó dolog lenne.

Vor trú:- Mi a véleményed a szervezett vallás többi fajtájáról?

T.Wakeford:- Szerintem a zsidó, iszlám és keresztény vallások alapja káros. Ezek a hitek, az egyistenhit a természet ellen vannak. Nem ismerve el a női és férfi oldalt, és eképpen kíméletlenek és természetellenesek. A katolicizmus az a vallás, mely egy kellemesebb terület, amióta sok pogányság van benne. Például Szűz Mária az anyaföld szimbólumán alapszik, és egy katolikus templomban legalább annyit imádkoznak a Madonnához, mint Jézushoz. Nagyon tetszenek a latin misék is a csodálatos rituál-mágiájukkal. A vallások közül a buddhizmus tűnik a legkevésbé károsnak, ugyanis ők nem járkálnak szerte zaklatva az embereket, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Vor trú:- Mit takar a "Lex Talionis", milyen gondolatokat rejt?

T.Wakeford:- A "Lex Talionis" jelentése: "A hatalom törvénye", vagy szó szerint fordítva: "A karom törvénye". Ez egy Crowley idézetből ered: "A hatalom törvénye, ez a mi törvényünk, és a világ öröme." Ez az az idézet ami nagyon tetszett nekem, de utána rögtön fasiszta vádakat kap az ember. Valahogy az én elképzelésem nem az a néhány macho-típusú figura, hanem aki törekszik felülemelkedni a tömegen és alkot.

Vor trú:- Más emberek, mint Friedrich Nietzsche és Anton LaVey, ugyanilyen véleményen vannak. Hogyan vélekedsz róluk?

T.Wakeford:- Nietzsche a kedvenc filozófusom. Sajnos ő teljesen félreértelmezhető. Csak említem a nevét, és az emberek rögtön elutasítják mint nácit. Az igazság az, hogy ő kevésbé lenne náci, mint például kommunista. Anton LaVey elég szomorú lenne, ha fontossá válna. Szerintem ő valójában rejtett gúnnyal írt.

Vor trú:- Az olyan filozófusoknak, mint Nietzsche, az a problémája, hogy a munkái sokféleképpen értelmezhetők.

T.Wakeford:- Igen, de ha valaki csak az emberi hülyeséget követi, senki sem fog tenni semmit. Vegyük például a "Killing Tide"-ot /Gyilkos Irányzat/. Mi van akkor, ha valaki rosszul értelmezi a szöveget, és kimegy az utcára, és elkezd kislányokat gyilkolni. Ez megtörténhetne elég sok elmebeteggel a világon, de ez azt jelentené, hogy nem lenne szabad zenét írnom? Ehhez senki sem alkalmazkodhat.

Vor trú:- Mik inspirálnak legfőképpen?

T.Wakeford:- Könyvek, filmek, zene, vagy csak kinézni az ablakon.

Vor trú:- Kik a kedvenc szerzőid?

T.Wakeford:- Thomas Harris, P.D.James, J.G.Ballard, James Ellroy, csak néhányat megnevezve.

Vor trú:- A művészi témák közül előnyben részesíted a korai egyházi művészetet?

T.Wakeford: -Nos, nagyon tetszik a tradicionális művészet, másrészt szeretem még a futurizmust, szürrealizmust, és a kubizmust. Az absztrakt művészetért viszont nem túlzottan lelkesedem. Néhány kedvenc festőm: Edward Munch, Francis Bacon, és persze Tor Lundvall.

Vor trú:- Milyen zenéket hallgatsz?

T.Wakeford:- Rengeteg középkori, klasszikus és ambient zenét, mint Brian Eno, Arvo Part és Michael Nyman.

Vor trú:- Szóval nem lelkesedsz túlzottan napjaink modern zenéiért.

T.Wakeford:- Egyszerűen csak nem hallgatom őket. Valószínűleg van közöttük egy pár jó együttes, de engem valahogy nem tud érdekelni.

Vor trú:- Hogyan tartod meg az együttes összképét /image-ját/? Németországban például titeket a goth bandákkal hoznak kapcsolatba.

T.Wakeford:- Igen. A Death In June-t, a Current 93-t, és minket. Németországban a közönség egy része sok mindent túlértelmez. Nem igazán értem a dolgot, ugyanis én sohasem tartottam magamat a legcsekélyebb mértékben sem gothic-nak. Úgy értem, nézz meg minket. Az a korszak egyszer volt, és belebonyolítják a fiatal kultuszokba. Nem akarom kritizálni őket, de mégiscsak furcsának találom ezt. A legtöbb német goth együttes szörnyű, és nincs semmi kapcsolatunk velük. Mi nem nézünk úgy ki, s nem is zenélünk úgy, mint ők. Általánosságban sokkal inkább szimpatizálok a francia közönséggel. Jobban átérzik, amit ki akarunk fejezni, és amiről szól a dolog. Egy gondolkodó hallgatóság, ami azért elmondható sok német fiatalról is ugyanígy. Nem igazán érdekel, hogy az emberek hogyan értelmezik a Sol Invictus-t, amíg az nem támadó.

Vor trú:- Hogyan készült a "The Revenge Of The Selfish Shellfish" /Az Önző Kagyló Bosszúja/ album?

T.Wakeford:- Mi, (Tony Wakeford és Steven Stapleton a Nurse With Wound -ból) Yorkshire-ben voltunk a Current 93 "Crosses For The Nodding God" stúdiófelvételén. Egy nap Steve és én ittunk egy italt egy kocsmában, és azon tűnődtünk, mi történne, ha minket bezárnának egy stúdióba egy hétre, ami meg is történt. Semmi ötletünk sem volt, hogyan kezdjük az egészet, de egy hetes munka után elkészültünk ezzel az albummal. Steve nagyon Avant-garde, én sokkal inkább tradicionális, talán túlságosan is tradicionális!

Vor trú:- Vonakodtál megcsinálni ezt a tervezetet, gondolok itt arra, hogy talán az emberek összehasonlítják a Sol Invictus-sal?

T.Wakeford:- Nem. Soha nem gondolkoztam ezen. Például ha érdekelne a német közönség véleménye, kifesteném magamat, és nevetséges parókát hordanék, több kazettát is adnék el. Én pontosan úgy csinálom, ahogy nekem tetszik, ha ez jó az embereknek, akkor nagyszerű, de ha nem, akkor is így lesz.

Flux:- Hogyan változott a világnézeted a Crisis és a Death In June közti időszakban?

T.Wakeford:- A cinizmus érzelmi hulláma vezetett a Crisis-ből a sziklaszilárd Death In June-ba, úgy is mondhatnám, hogy “ki a sütőből, és bele a tűzbe” típusú élmény volt. Kétség kívül a Crisis bal oldali szemléletű volt, és mindketten, Douglas és én bekapcsolódtunk különböző marxista csoportokba. Egészen biztos nem lett volna ilyen a D.I.J. anélkül a tapasztalat nélkül, melyet a Crisis adott nekünk, még ha ez csak egy tudat alatti megnyilvánulás is volt, a D.I.J. egy erőteljes kinyilatkoztatás volt az egész periódus és ideológiája ellen.

Flux:- A Sol Invictus-t megelőző időszakban tagja voltál az Above The Ruins-nak (Romok felett) is.

T.Wakeford:- Ez a régmúlt időszaka, nem szeretném túlságosan részletezni. Néhány felvétel nem rossz, de a feltételem volt, hogy én ellenőriztem a számokat, nem engedtem, hogy kicsússzon a kezem közül. Egy csomó anyag összegyűlt azokon kívül, amik rákerültek az albumra és a borítóra. Az A.T.R. egy kicsit olyan, mint egy régi foto. Ez vagyok/voltam én akkor.

Flux:- Sokakat megőrzött a Sol Invictus a Death In June kezdeti rajongótáborából, vagy szerinted másfajta közönséget ragad magával?

T.Wakeford:- Hazugság lenne azt mondani, hogy a D.I.J. nem segített ebben. Vannak olyanok, akik szeretik a D.I.J.-t de minket nem, és fordítva, de legtöbben úgy látnak minket, mint egy-egy darabja annak a típusú zenének, amit hallgatnak.

Flux:- Miben különböztök?

T.Wakeford:- Mi talán többet használunk fel a klasszikus irányzatokból, ami azt jelenti, hogy több embert használok fel a lemezeken, és koncerten. Úgy gondolom, hogy Douglas bizonyos értelemben sokkal inkább tisztább (vegyítetlenebb), finomabb zenei hangzásokat használ, én jobban hajlok a kompromisszumra, és több zenészre van szükségem egyszerre. Az ő érdeklődése egy sajátságos történelmi periódus esztétikuma és ábrázolása iránt, különbözik az enyémtől.

Flux:- Zavar, hogy az emberek politikai szempontból is értelmezik a zenédet?

T.Wakeford:- Hogy hogyan értelmeznek, az rajtuk múlik. Annak nincs a zenében jelentősége, hogy én politikailag hova tartozom – legkevésbé a politikai pártok értelmében. Ha politikailag elkötelezett zenét akar hallgatni valaki, jobban tenné, ha mást hallgatna. Szerintem a művészet ne legyen alárendeltje semmilyen politikai vonalnak – működjön tőle függetlenül. Másrészt meg hülyeség lenne nem beismerni, hogy az emberek egy biztos politikai dimenziót látnak abban, amit csinálok. Személyes vonatkozásban én elutasítom az egyenlőséget és a liberalizmust, ez elkerülhetetlen, hogy előjöjjön, még ha nem is nyíltan. Mindazonáltal ellenük vagyok esztétikai és szellemi szempontból is, jobban, mint politikai vonatkozásban.

Flux:- Az új albumok tűnnek különösen melankolikusnak.

T.Wakeford:- Nos, nem vagyok benne biztos, hogy a melankóliát negatív érzelemnek tekinthetnénk. Nekem sok amerikai /turista/ tűnik olthatatlanul gyerekesen optimistának, ami totálisan ellentmond a realitásnak. Belátom, egyre inkább cinikussá válok, ahogy halad az idő – az egyetlen igazán boldog ember a falu bolondja. Azt mondtam, az embergyűlöletem nem teljes. Még mindig van pár ember, akikkel törődöm, de sokkal inkább aggaszt a világ pusztulása, és hogy egyre inkább elborítja a középszerűség és a brutalitás, egyre inkább kirajzolódik, hova vezet ez. A sötétebb ég, fényesebb csillagok! Én ösztönös vagyok, és próbálok lenni, amennyire lehetséges, és nem csak a zenében. A mai erkölcsi világképek úgy tűnik mindent megtesznek,hogy belénk súlykolják: minél messzebb, el az ösztönöktől, annyira amennyire csak lehet. Azok, akik tudnak gondolkozni és érezni, tegyék mindkettőt! Ismerjék el, hogy van valami rossz a világgal, ami ott van felettünk és köztünk. Csak egy érzés a csontokban, vérben, ami csak rohad a dolgok szívében. Ez a lehúzó érzés a lényege annak, amit én csinálok.

Kiss Zsófia


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 24. - 17:33 | © szerzőség: Gelka