A STURMPERCHT 2009-ben megjelent aktuális albuma egyértelműen az árnyékból tekint a fény felé. Az Alpesi Folk Hadosztály újabb támadása ellenvetést nem tűrve ingerli táncra, nevetésre, gondűző, felhőtlen mulatozásra(vagy éppen kesergő dacosságra) a kedves hallgatót és teszi mindezt úgy, hogy egy percig sem lehet kétséges: a háttérben azért igen keményen dolgoztak az osztrák legények, hogy egy közel tökéletes anyaggal kápráztassák el az arra érdemeseket.
Max Presch(itt most Percht) előre jelezte, valami igazán nagy és magával ragadó albumra számíthatnak az érdeklődők és aki ismeri már egy ideje a zenekart, annak nem is kellett különösebben csalódnia. Egy váratlan bakugrással a már régebbről ismert Die Teufelsgeiger az albumot záró dalként kapott helyet, de már előtte is olyan adagokban kapjuk a jó értelemben vett slágereket, hogy csak kapkodjuk a füleinket. A Wildschütz Jennerwein kicsit még szomorkásabb dallamokat hoz, de a Der Tanz Des Tatzelwurms(egy kisebb fekete pont: ó miért a sokadik verzió?), a Der Wolpertinger, vagy például a Wolfsschlucht már ellenállhatatlanul sodorja magával a kedves hallgatót, egy nem mindennapi élmény felé. Hajü még mindig mestere hangszerének, csodálatos dallamokat képes előcsalni a harmonikából, Gerhard Hallstatt és Herr Wind (a főállású zenekaraiktól eltérően) itt kimondottan közérthető, magával ragadó témák hosszú sorával szorgosan építkezve formálják, csiszolják a lemez anyagát. A teljesség igénye nélkül(konkrétan az albumon, illetve úgy általában is rendkívül nagy az átjáróház, a törzstagok mellett sok a vendégzenész) még Hanns Aufshring - furulya, gitár, harmonika és egyebek - sokoldalú munkáját emelném ki. feltétlenül.
Egy kicsit talán hosszú lett az album, első hallgatásra túl tömény is, de feltétlenül érdemes többször próbálkozni vele, a kellemes vesződség végül feltétlenül megérleli gyümölcsét.
A CD csomagolása ezúttal is fantasztikusan szép, de aki teheti, mégis inkább a dupla bakelit verziót szerezze be, csodálatosan impozáns darab, garantáltan a gyűjtemény egyik ékköve lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni