Hysteric Helen: Gyár

- 2007. január 27., Gyár -

A szlovák Hysteric Helen újabb budapesti fellépésének hírére felkaptam a fejem, hiszen eme remek Batcave trió muzsikája első osztályú produkció - már amit eddig hallottam belőle. Gyorsan neki is álltam szervezkedni, készülődni a koncertre: szolgálat módosítás, és kedves Tamás barátom rábeszélése, hogy együtt utazzunk fel a fővárosba, erre a koncertre. Nekem sajnos az ország legnyugatibb részéről csak ritkán adódik lehetőségem egy pesti koncert megtekintésére, betudható ez a távolságnak, és a munkabeosztásomnak egyaránt. A buli napján felkerekedtünk, előttem laza 260 km-es út állt Körmendtől, Tamás barátomnak Celldömölkről valamivel kevesebb. Közös utunk során elfogyasztott házi tramini, és mézes pálinka könnyítette az utazás fáradalmait, és aránylag gyorsan felértünk a Déli-pályaudvarra.

Kis eltévedés után eljutottunk a Gyárba, ahol már javában ment a koncert előtti „bemelegítés”. Körülbelül 23.00 magasságában lépett színpadra a „Hisztis Helén”, meglehetősen morbid színpadi szerelésben. Dirty 77 énekes – gitáros meglehetősen terjedelmes testére szűk szakadt ruhát hálós harisnyás kombinációval ötvözte, az ő kinézete volt a legbetegebb mindhármuk közül. Carlos a gitáros fekete pöttyös szoknya (a backstage-ben talált anyagból rögtönözve a szerk.), ing, és nyakkendő együttesében, míg a törékeny szintis- énekeshölgy Miss Valentine lakk kabátban és bőr nadrágban lépett a színpadra. A zenekar a morbid ruhatáron kívül némi arcfestést is alkalmazott, amivel csak dobni tudott a nem mindennapi megjelenésen. A hangzásuk meglehetősen jó volt, és tisztán lehetett hallani a szerzeményeket. Miss Valentine, és Dirty 77 felváltva, és közösen is énekeltek, addig a dob és szintitémák programról mentek, Carlos pedig visszahúzódva pengetett a színpad jobb oldalán. Bár a Gyár pódiuma korlátozott, a banda kihasznált minden egyes lehetőséget a szép számmal összegyűlt közönség buzdítására. A bő 1 órában felcsendültek a leghisztérikusabb számok: I’m Deep, Only Myself, Blinded By Light, Glen Or Glenda, Hysteric Helen stb…Majd a zenekar 2 ráadás után távozott a deszkákról. Nagyjából, végjátszották minden egyes hanghordozójukat, nem igazán rémlik dal, amit kihagytak volna. Én nagyon jól éreztem magam a koncert alatt, szerintem ezzel a közönség nagy része is így volt, a Hysteric Helen igazán kitett magáért!

A zseniális koncert után a hangulatról a VoodooGoTHIChospital gárda gondoskodott Gelka, Akasha, És Tiferet rendezésében. A Vendég Dj Spanyolhonból Dirk Grave volt ki szintén nyomta a lábalávaló gothic, és deathrock slágereket.
Aztán hajnalban ki az állomásra, megint laza 260 km-es út, most alvással kiegészítve, igénytelen hamburger ízével nyakon öntve, koszosan, büdösen, fáradtan hazatérve.
Mindezek ellenére, az út, a koncert, megérte a fáradtságot, aki nem volt ott, sajnálhatja, igazán nagy buli volt!!!


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 12. - 11:18 | © szerzőség: Őszentsége