Holt Költők Társasága

Volt egy film, és van egy zenekar. Így nyárutó idején már kicsit kellemesebb riportot készíteni, főleg ha az a "Piros" hűvös pincéje. Itt faggattam Istvánt, a gitárost együttesükről, a Holt Költők Társaságáról.

T.L: - Egy hatszámos demokazetta az eddigi termésetek, szerintem elég szépen szól. Hogyan készült ez el?

H.K.T: - Az egy komoly munka volt. Az első három számot egy éve rögzítettük stúdióban, míg a második felét fél éve vettük fel. Szerencsénk volt, emberileg és szakmailag is kifogtunk egy olyan hangmérnököt, aki "vette a lapot". Ő azóta is eljárogat a koncertjeinkre. Egyébként Lacinak ez már sokadik stúdiója volt, hiszen ő Kazincbarcikán már vezetett két zenekart is, "Key for Heaven" és "Romlás Virágai" néven. Egyébként stúdióba jövő év elején készülünk, teljesen új tíz számmal, amik már el is készültek, és a koncerteken egy ideje elő is adjuk. Amúgy tele vagyunk ötletekkel, nagyon termékeny a csapat. Úgy érzem fejlődőképesek vagyunk; ez a demokazin is tükröződik, hasonlítsd csak össze a két oldalt. Pedig nem sok idő telt el a kettő rögzítése között!

T.L.: - Azt mondod, az új számok jobbak. Mivel színesítitek ki, mi várható?

H.K.T.: - Különösebb dolgot nem említhetek, összetettebb lesz. Nagyon konzervatívok vagyunk, ragaszkodunk a két gitár-bassz-dobok felálláshoz. Női vokálost keresünk egy ideje, voltak már próbálkozások ilyen irányban. Az igazi még nincs meg, annak a hangnak nagyon "ülnie" kell.

T.L.: - Említetted, hogy énekesetek kazincbarcikai. Ilyen messziről hogyan került a Holt Költőkbe? Úgy látom ez egy összeszokott baráti kör elsősorban, nem csak együttes.

H.K.T.: - Sanyával, a dobossal én már játszottam vagy tíz évvel ezelőtt, ez valami alter-punkrock féleség volt. 8 év szünet után pillanatnyi gyengeségünk folytán újra összeültünk, és felfedeztük annak a szépségét, milyen jó együtt lenni, és játszani. Egy idő után feladtunk hirdetést a Pesti Est-ben; jött Attila basszerozni. Nem akartunk egyébként mi semmi különöset, az egész csak a magunk örömére olyan hobbyzenélésnek indult... Aztán megjelent a Laci, és akkor meglódult minden, ő lett a mozgatórugója az egésznek. Amúgy jól látod, elsősorban nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat együtt -ez megvan- szívesebben is játszunk a próbateremben mint koncerten. Ott nem kell annyira figyelni, élvezhetjük ha ökörködünk, mindenki azt csinál, amit akar. A koncert viszont nagy felelősség.

T.L.: Hogyan esett a választásotok erre a névre? A film, "Holt Költők Társasága" tartalmával talán párhuzamok vonására adhat okot. A film egyik főhőse a tanár, aki a szigorú tradíciók ellenére önálló vélemény alkotására bíztatja tanítványait. Aztán ott van a srác, aki apjával szembehelyezkedve mégis elmegy, és játszik a színházban - óriási sikert aratva. A végén mégis elbuknak, az erkölcsi győzelem ellenére a fiú meghal, a tanárt pedig elbocsátják. Ti is érzitek ezt az előre elrendelt bukást, amivel azért ebben a stílusban számolni lehet Magyarországon?

H.K.T.: - A filmet mindenki látta, engem személy szerint nagyon megrendített. Amikor névül választottuk, még mindenkiben egy jó nagy adag kiábrándultság volt az előző zenekaraik példáján. Értelmetlennek tűnt a zenekar alapítás. Ha kicsit bele akarok magyarázni, az a filmbeli diáktársaság egy nagyon jó csapat volt, akik abban a barlangban megpróbálták ártatlan gyűléseikkel a való világból kivonni magukat. Na, egy kicsit mi is ilyen társaság vagyunk.

T.L.: - Mesélj a koncertjeitekről! Milyen a közönség? Általában dark klubokban léptek fel...

H.K.T: - Azt, hogy "dark" talán meg kéne fogalmazni, mert ha szimplán a zenéről beszélek, akkor igen, rengeteg dark zenét hallgatok, közülük kerülnek ki a kedvenceim, de azért itt többről van szó, amiről érdemes lenne beszélni.

T.L.: - Egy megközelítésből ez a dark vagy goth matrica, vagy finomabban szólva logo - a 'zine elején is a logika diktálta, hogy feltüntessem - mert valamilyen szinten mindenki skatulyáz, tehát képben kell, hogy legyen: "Na igen, ilyen témájú újságot keresek." A zenekarok - akikkel riportot készítettem - egyike sem kifejezetten mondhatja, hogy ebbe a stílusba tartozik. Másrészről viszont olyan emberek látogatják, akiknek a közös pontjaik; zene, könyvek, problémák révén valami azt súgja, itt a helyem a koncerten, és ha mondjuk zeneileg nem is, de szövegileg magaménak mondhatok dolgokat.

H.K.T: - Laci, együttesünk énekese fogalmazta meg egyszer egy próbán ezzel kapcsolatos érzéseit. Mivel a szövegeket cenzúra nélkül kizárólag ő írja, a kezdeti rossz technikai szerelés "jóvoltából" anno azt sem értettük, mit énekel a mikrofonba. Szóval megkérdeztük, mire összegezett válasza volt, hogy "élet-halál-szerelem." Minden nótában ezt a motívumot fedezheti fel a hallgató, talán kicsit befelé fordulósan, lemondóan. Közülünk senki sem egy kifejezetten "dark" ember, Lacinak a szövegeiben áll az Ő "darksága". Érzékenyebben él meg nagyon sok dolgot, és szerintem ezt a szubkultúrát is egyfajta túlérzékenység hozta létre. Szóval a megcélzott közönség ez, de nagyon jól sikerültek olyan koncertek, ahol teljesen "vegyes" emberek előtt léptünk fel. Azt vettük észre, hogy az "alternatívok" nagyon pozitívan fogadnak minket. Csodákat nem várunk, és mivel ritkán van alkalmunk fellépni, első hallásra nehéz ezt bárkivel megszerettetni. A kontúrok egyébként adottak; hiszen az együttesek, akikkel a kapcsolatot felvettük, és akik előtt játszunk is (Nulladik Változat, Land of Charon, lÉLEKzet ), már egy adott, és sajátos közönséggel rendelkeztek.

T.L.: - Mindig felmerülő kérdés: ki milyen zenéket szeret?

H.K.T.: - Mindenkinél széles az a skála, amit hallgat. Ha a nagyokat említem, nálam meghatározó a Christian Death, Fields Of The Nephilim, New Model Army trió. De szeretem pl. a flamenco-t. Dobosunk kedvence a New Model Army és a Rage Against The Machine. Az énekes Joy Division-ért rajong, szereti a Smiths-t, vagy az új Cranberries... Mindannyiunknál ott van valahol a kezdetekről a The Cure. Attila kicsit fura szerzet, ő a Bauhaus és a Fields mellett imádja a jazzt. Egészen új és hajmeresztő dolgokat is meghallgat. A közös pontjaink megvannak, de mindenki kalandozgat valamerre.

T.L.: - Ha jól tudom, ti nem játszotok feldolgozásokat...

H.K.T.: - Koncerteken valóban nem, és nem is fogunk. A próbákon viszont elhangzanak olyanok, mint Cseh Tamás vagy Európa Kiadó, Joy Division. Megfordult a fejünkben, de azok nem mi vagyunk, más már megírta...stb. Pedig talán nem is lenne rossz a New Model-től a 51st states...

T.L.: - Könyvelhet el sikereket a Holt Költők Társasága?

H.K.T.: - Idén volt egy Overdrive fesztivál Üllőn, főleg helyi együttesekkel. Felléptünk egy hard-rock, egy Old Boys -szerű öregfiúk, és egy Doors-t játszó együttes mezőnyében 2-300 ember előtt. Nagyon meg voltunk ijedve, nem tudtuk, hogy mit keresünk ott. Aztán a közönség tapsolt, sőt táncolni is kezdett; egyik legnagyobb koncertsikerünk volt. A Charon közönségénél azt vettük észre, hogy díjazza, amit csinálunk. Voltak sikertelen dolgok, szerencsére nem a kifütyülés szintjén, hanem egyszerűen nem érdekelte az embereket, kimentek a büfébe.

T.L.: - Koncertezve az országban talán nagyobb rálátásod van a magyar színtérre. Mi a véleményed: életképes ez a dolog, lesznek-e új emberek, új zenekarok, van jövőképe itt ennek a stílusnak?

H.K.T.: - Pesszimista vagyok a jövőt illetően, de alapvetően a hiba az emberekben kereshető. Amit a média nyújt - és az kommersz - azt szeretik. Szerintem nagyon sokan azt sem tudják, hogy ilyen stílus egyáltalán létezik. A koncerteken a régebbi arcok vannak túlnyomó részt, a 16-17 éves korosztályból szinte senki. Ördögi kör ez, hiszen ha levisszük egy helyre a demot, mert fel szeretnénk lépni, rögtön azt kérdezik, hogy hány embert tudsz lehozni. Mivel fellépni nem tudunk, el sem tudjuk juttatni a zenénket csak egy szűkebb körhöz.

TAJTÉKOS LAPOK IV. 1999. Augusztus