Március idusa. Budapest. Szél(vihar). Az ember füle még másnap is cseng. Mi az? Nem reklám. Csupán 8 éves kihagyás után a psychobillyt pártolók szűk (nézőpont kérdése?) táborának „ünnepe”. Történt ugyanis, hogy a Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert hosszú várakozást követően újra elhozta hozzánk a psychobilly egyik „ősatyja” Sparky (aka Mark Phillips) és legendás –nem egy alkalommal feloszló majd feltámadó- bandáját, a Demented Are Go!-t.
Többen emlékezhetünk, az akkor még épp fénykorát élő Süss Fel Napba delegált koncertre, Sparky cuki lánykaruhás zombi dresscodjára, és a Mystery Gang-ra, mint az akkori egyik elő zenekarra. (Na, például erre most nem emlékeztem egyből). Az idő múlásával szokás mondani, minden jobbá válik, de két dolog emlékezetes maradt még onnan is: menő majd 3 órát csúszni a vártakhoz képest, és menő egy olyan helyre majdhogy nem duplaszámban beengedni a népet, mint amit még a jóérzés megengedhetne. Sebaj, túléltük. Szép volt, jó volt Sparky recsegett, köszönjük. Ennyi.
Gondolván a szervezők: nem lőnek mellé, legyen terep a testmozgásra, dobjuk a népet a Dürer nagytermébe. Időközben többek kedvét szegte a koncert napján bejelentett hír. Mégis csak rosszabb szájízzel indított útra többünket úgy, hogy a méltán híres hírhedt Demented Are Go és előttük három, a színtéren népszerűségi rátán növekvő szinten rangsorolva egymást követő hazai banda – a The Cathouse, Gutting Revue, The Silver Shine – a kisteremben csapott a húrok közé.
Szombathoz méltatlanul, igen kevés ember szállingózott az este első színre lépőjének, a The Cathouse-nak remekbe szabott koncertjére. Vadócságuk és tehetségük sajnos leáldozott, mert ünneplés ide vagy oda, itt most tőlük búcsút vettünk. Éppen csak beszivárogtak a köztudatba, pályájuk utolsó állomásán méltóképp köszöntek el (reméljük nem végleg?) a színpadtól és a közönségtől.
Kisebb technikai szünet után a Gutting Revue fülbemászóan fergeteges revü punkjával szolgáltatott ritmust a táncos lábú talpak alá. Nem szépítem. Aki tudta, mit várhat, az most is szerette a koncertet, vagy éppen aki tudta mit várhat az kiment inni egy sört – bort – pálinkát limonádét. Én maradtam. Az elég konkrét szövegvilág és revü hangulattal kevert zúzás nálam nyerő volt.
Aberrálték (aka Ambrózy György) muzsikáját követően és röpke egy óra múlva már a nemzetközi vizeken is ismert banda emelte a hangulatot. A Silver Shine-t kevésbé kell bemutatni, régi motorosok a hazai vonalon, egyre nagyobb külföldi rajongótáborral. Azért a végén eldobni a közönségnek a „Tainted Love” ismerős taktusait? Köszi, nekem éppen jól esett!
Aztán jött végre az est fénypontja, amire nekem a legcukibb beszólás egy lánytól: „Úha, ez a Sparky csak ilyen pici?” És tényleg, vajon honnan jön ennyi decibellel az a recsegés és jellegzetes hang ebből az emberből több, mint 30 éve? De ez mindegy, a lényeg, hogy őrült rekedtségével a mai napig perzseli a mikrofonokat. Ki tudja, mennyire voltak csalódottak, miután a szervezőkkel egyeztetve a jóval kisebb terembe adaptálták a koncertet. A DAG! mindezen túllendülve és némi sörrel fellocsolva masszív 1,5 órát ostromolta a dobhártyáját az addigra már plafonon csüngő tömegnek vagy hozzám hasonlóan színpadon vetődő alanyoknak.
Elementáris erővel zúzott a neuronokon a négy zombi-képű zenéje. És ahogy azt _illik_ kellő lendületet tartva zúzták a srácok egymást az első sorokban. (Táncos lábúak, műértően bólogatók most háttérbe kerültek).
Minden kötelező darab táncrenden volt, és bár a setlist-et lenyúlták előlem, de mire jó a fotóapparat, ha nem arra, hogy ilyen kincseket is megörökítsen?
Azt kell, mondjam, egy remekbeszabott, ritkán jól alakuló este volt, füldugóval is másnapig csengő, de napokig a slágereket dudorászó hangulattal.
Egy „porszem” zavart csak be az esete folyamán a fogaskerékben. Úgy tűnt annyira intenzív volt a kisterem atmoszférája, hogy a köztes és végakkordként hirdetett témába vágó after, érdeklősé hiányában igen korán abba maradt.
Azért reméljük, nem kell ismét 8 évet várni egy újabb psycho-szeánszra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
