...Ennek a könyvnek a szerzője ugyanis nem szeretné megmondani, hogy majd mi lesz. Talán változik valami, aztán mégse. Neki azonban elsősorban nem a világgal van dolga, hanem a világ kicsiny darabjával. Arról kell pontosan tudósítania annak, aki ír, tehát (tehát) igazat mond. Nem a felszínről, nem a hírekről, nem a kilátásokról, nem is a vírusról. Hacsak úgy nem, hogy vajon mi volna az? Istenbizonyíték? Ellenség? Kinek-minek az ügynöke?
Az mindenesetre, aki ezt a könyvet írta, igazat mond. Rólad, kedves olvasó, azaz magáról persze. Persze hogy magáról. Arról is, hogy mit álmodott, és hogy álmában azt kéri tőle valaki, aki valójában nincs már, hogy ne haragudjon. (fülszöveg)
Hiszen a jelenből mindig jövő lesz, azonban nem tudhatjuk, hogy az az általunk idealizált formában jön-e el. S miért szerepel járvány idején a kórházi folyosón várakozásban eltöltött nap visszatérő leírása ebben a naplószerű, mégis önvallomásnak, terápiás írásnak tűnő szövegben? Ki gyógyul és miből, mi nem lesz olyan többé, mint régen volt? „Milyen kicsiken múlik, hogy élet vagy nemélet, mondjuk úgy, véletleneken.” Dr Zelena András ajánlója a Kharon friss számában