"Ha akarjuk, ha nem, valahova mégiscsak visszatapad az emlékezet köldökzsinórja. Nézz farkasszemet, s ne szégyenkezz miatta, fű illata s lótrágyaszag, mint gyermekkorodban, ez követ, s a penészes föld lehelete, a csatakos érmellyék sásbozótja az ipari bűzön át egy kikövetkeztethetetlen s mondhatatlan messzeségben... Segíts megfejteni, ezt kérem tőled, aki egyszer talán beletúrsz e romlékony lapokba, ne várja kinyilatkoztatást, hízelgést, haragot, bosszantást, izgalmat, szemforgatást, semmit se tőlem, az igazat se, ha várhatsz valamint, azt csak magadtól várhatod. Segíts megfejteni, ennyit kérek, segíts, ne ezt az írást, ezeket az eltévedt mondatokat, önmagadat, nem többet és nem kevesebbet kérek, önmagadat!" (részlet a regényből)
A szerző kitalált története a legvalóságosabb életről szól: a hatvanas évek végi értelmiségi réteg helyzetéről olyan forró indulattal, olyan mélyre néző szándékkal, ahogyan erről a rétegről, nemzedékről eddig még nemigen beszélt regény. Az első nemzedékbeli értelmiség helykeresésének lehetünk szemtanúi, akik kénytelenül megélték a cselekvés korlátozottságát, a tehetetlenségüket, és kudarcaik élményével, a veszteségek káoszával fűtött indulat és a gonoszság, az embertelenség megvetése munkál bennük.
