Előljáróban az alábbi cikk alá mindenképpen leírnám pár sorban a saját benyomásaimat is. Mint a New Model Army után Zero (NegativeArt) által afterpartyra felkért szelektor nagy izgalommal vártam ezt az estét. Talán 17 éves lehettem, és majdnem 20 évvel fiatalabb, amikor a Pecsában először volt alkalmam a zenekart látni. Előtte a Petőfi rádióban(!) hallgattam az Impurity albumról 5 szerzeményt, és első hallásra éreztem, hogy kihagyhatatlan az esemény.
Arra is emlékszem, hogy pont a születésnapomon, november 5-én léptek fel egy vasárnapon, nekem Sopronba kellett volna a kollégiumba visszamennem, de lógtam, majd hideg vonatokon vészeltem át járat híján az éjszakát. Kötődnek más emlékeim is még, de a bevezetőm inkább csak annak nyomatékosítása, mennyire megtisztelő volt számomra, hogy utánuk hozzátehetek én is az estéhez. Így szerettük volna, és nem a szervező, hanem a hely tehetett arról, hogy ez másképpen történt. Meg lehet érteni hogy hangpara van, azt az eljárást, ahogy hozzánk viszonyultak, azt már nem. Szó nélkül vették le fokozatosan rólunk a hangot (már az első 10 percben is táncra alkalmatlan hangerőt engedtek csak meg), anélkül hogy ezt bármimódon jelezték volna - egy távoli szekrényből irányítva. Bár nem túl korrekt, de emellett még elmehet az ember, azt azonban, hogy szám közben szó nélkül lehúzzák rólunk az áramot, dühítő és példátlan.
Terjed már a rossz híre az új Ráday Clubnak, ehelyütt én sem tudok mást tenni, mint negatív tapasztalataimról beszámolni. A szlovák Last Days of Jesus-nek esélye sem volt megmutatni tehetségét, annyira minősíthetetlen hangzást biztosítottak, hogy jómagam sem ismertem fel szerzeményeiknek javát. A New Model Army a szerencsés tömegérdeklődés végett jól és élvezhetően hangzott, de csak azért, mert teltházzal változtak a hangtani viszonyok. Úgy hírlik, a Real McKenzies esetében nagy volt a szívás...
Tudnék még miről írni, de inkább pár gondolat a koncertről: Sullivan a régi, és úgy tűnik elpusztíthatatlan. A nóták ütnek, és a szövegek ugyanúgy időszerűek, mint a távolba vesző múltban. Lehetett volna slágerparádé is (két koncertnyi is kitelik sikerszerzeményeikből), de egészséges arányban hallhattunk újabb és kevésbé ismert nótákat is.
A "Here Comes the War" és a "Nothing Dies Easy" után az "Island" mozgatta át az embereket, hallhattuk a "High" és a "States Radio"-t, ami után is sorra következtek a jobbnál-jobb opusok; "Get Me Out", "Autumn", "Ocean", "Purity" stb., és talán a legerősebb pillanatokat a " No Rest..." - "Vagabonds" - "Wired" mesterhármasa okozta nekem.
Minden utólagos bosszúság feledhető (nem fontos túl sűrűn ezentúl arra járnom), az Army koncertek emlékezetes pillanatai most bővültek újakkal. Köszönet a szervezőknek, és további ilyen zenekarokat még!
A folytatásban Papi írása a koncertről.
Egy igazán kellemes estét tudhatott magáénak az, aki november 14-én ellátogatott a Ráday clubba. Igen neves zenekar volt ugyanis a vendég, a yorkshire-i New Model Army. A zenekar nem most vendégszerepelt először hazánkban, de állíthatom, hogy eddig mindegyik itteni fellépésük hatalmas sikert aratott. Az együttes 1980-ban Bradford városában alakult Justin Sulliven vezetésével. Az annak idején még punk-rock és post-punk muzsikát játszó csapat az évtizedek során különböző zenei irányzatokkal is bővítette repertoárját, így a goth műfaj és a folk zene kínálta lehetőségeket is beleszőtték már zenéjükbe. Eddig 10 stúdióalbummal büszkélkedhetnek, és az ezeken a lemezeken szereplő nótákkal már többször bejárták a világ pódiumait. Péntek este a magyar közönségnek játszott a brit ötösfogat a megújult és megszépült Ráday club pincéjében. A felújítás igazán jól sikerült, ami az én véleményemet illeti. Szebb és tágasabb lett a kocsmai rész és a ruhatár is lent kapott helyet. Új köntösbe öltözött a koncertterem is, nem beszélve a mellékhelyiségek színvonalas felszereltségéről. Az est beizzítása a szlovákiai The Last Days Of Jesus csapatra hárult, aki szintén nem először szerepeltek nálunk. A meglehetősen absztrakt zenét játszó banda sajátságos módon közvetíti a külvilág felé mondanivalóját, megfűszerezve egy kis goth muzikalitással. A körülbelül egyórás műsoruk után – amelyet nem valami aktív lelkesedés fogadott – rövid átszerelés következett, majd a deszkákra lépett az est várva várt sztárja a NMA. A "Here Comes The War" című nótával kezdtek a fiúk a szépszámú közönség nagy örömére. A koncert gerince inkább az új nóták felé orientálódott, néha-néha becsempészve egy-egy régi klasszikus eposzt is. Érzésem szerint nem sikerült rosszul a buli, bár a srácok helyében több régi nótát tűzdeltem volna a programba. A másfélórás játékidő elteltével még háromszor sikerült visszacsalogatni „Sullivan apót” és zenésztársait a publikum meleg, párától és verejtékben úszó koncerttermébe. Összességében a fiúk nagyon jól szerepeltek, a helyén volt minden hang, és látszólag ők is élvezték az aznap esti fellépést. Reméljük még tiszteletüket teszik valamikor hazánk valamelyik színpadán.
Szelevényi Gellért és Pereszlényi Csaba írása, Akasha (fekete-fehér) és Gabor (színes) fotói
