Savages | Silence yourself

A Savages (nevét az 1954-ben kiadott Golding-regény, a Legyek ura ihlette) egy feltörekvő londoni csajbanda, énekese Jehnny Beth ugyan francia származású, (korábbi csapata az indie rock duó John & Jehn), de a 2011-ben alapított "Vadállatok" a legszebb brit hagyományokra építkezik, a Siouxsie & the Banshees, PJ Harvey vagy akár PIL és Joy Division is a szaklapok által említett hatások között szerepelnek.

Szerencsére szó sincsen kópia-bandáról, két esztendőnyi pályafutásuk alapján akár az sem kizárt, ők lesznek az évtized nagy befutója, akik tartósan fogják szállítani a jobbnál-jobb goth és poszt punk "slágereket". Persze csak akkor ha nem jutnak a szépreményű The Horrors sorsára, ami véleményem szerint a remek első albumuk után a rocksztárság kevésbé rögös ösvényére lépett és tapossa azt rendületlenül azóta is.
Mindenesetre az idén májusban a Matador és Beth saját kiadója, a Pop Noir által kiadott "Silence Yourself" tizenegy szerzeménye hibák és botlások nélküli, egymás után sorakoznak, a jobbnál-jobb talpalávalók - vadak és indulattól fűtöttek. Hallgatva végig ízzik a levegő és az ember már az elején tényleg befoghatja a pofáját ("Shut Up").

Nehéz kiemelni nótákat, pörög a lemez a végéig, a lassabb szerzemények ("Waiting For A Sign" vagy az instrumentális "Dead Nature") sem kimódolt üresjárat, inkább meditáció két vágta között. Ugyan elsősorban poszt punk a címke-tapaszuk általánosan elterjedve, haladva a nótákon határozottan a goth korai Siouxsie-s motívumai jelentkeznek - ízlésesen, kellemes emlékeket ébresztve (JuJu, Join Hands).

Az album általános fogadtatása megérdemelten elsöprő siker, többszáz kritika lát napvilágot ismertebb szaklapok és az underground rejtettebb rétegeiből is - és ez tényleg nem fogható arra, hogy managerük a Sigur Rós útját is egyengető John Best.

"...A világ egy halott sajnálatos lyuk
És én hideg vagyok, és fázom
És fázom, és makacs vagyok
Elegem van tátogni
És vakokhoz beszélni..."

Bár hazánkba a szervezőktől kapott füles alapján nem valószínű, hogy várható, de érdemes a szomszédokhoz ellátogatni, Bécsben ugyanis november 26-án a Flex-ben teszi tiszteletét a Savages, ahová lemezbemutató turnéjának keretén belül érkezik.

 


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 09. 13. - 10:41 | © szerzőség: Gelka