Avantgárd – Underground

A Gothic.hu egy avantgárd, illetve underground versekből álló sorozatot indít útjára, melynek célja az említett irányvonalhoz köthető, s véleményünk szerint progresszív alkotók bemutatása. A válogatás elkészítésekor nem csupán az vezérelt minket, hogy a közelmúlt és a jelen voltaképp már kanonizált szerzőinek legkiemelkedőbb írásait egybegyűjtsük, inkább a stílusirányzat és a lap szellemiségéhez hűen elsősorban arra törekedtünk, hogy lehetőséget biztosítsunk a fiatal, még folyóiratokban alig publikáló, valamint az irodalmi élet és a társadalom perifériáján mozgó, esetleg méltatlanul elfeledett költők szövegeinek megismerésére. Tekintve, hogy a Gothic.hu ugyancsak alulról jövő, underground kezdeményezésként született és működik, az említett hozzáállást rendkívül fontosnak tartottuk. Ugyanakkor éppen a progresszivitás, illetve a folytonosság jegyében az összeállításba bekerült néhány, az irodalmi közmegítélés alapján egyéb stílusirányzathoz tartozó, ám rokon felfogású szerző alkotása is, míg bizonyos, főleg neoavantgárdnak tekinthető, de jelen viszonylatban kevésbé újszerű alkotók írásai talán kimaradtak belőle. Az intermediális műveket, így a képverseket szeretnénk valamikor a jövőben önálló rovat keretein belül publikálni, a mostani blokkban csak érintőlegesen fordulnak elő. Ezúton is köszönjük Legéndy Jácintnak a versek kiválasztásában és a tematikus anyag összeállításában nyújtott segítségét, s kérjük olvasóinkat, hogy fogadják szeretettel, illetve odafigyeléssel a következő hetek folyamán megjelenésre kerülő írásokat.

PÁL DÁNIEL LEVENTE

Zóna/1

Évekkel ezelőtt, akkor költöztem ebbe a házba, egy este,
még nem volt igazán sötét, sétáltam hazafelé, az utcákat
nem ismertem, se az utcaneveket, és egy sarkon
rossz irányba mentem el, így keveredtem ide, errefelé,
és kinézve gondolatom háta mögül, lenyűgözött
egy kopott ház fala, majd a következő és a következő megint…
kavarogtam mindenfelé, fordultam jobbra-balra, és éreztem,
hogy egyre többen, egyre több alak figyel, idegen voltam,
idegen köztük, s félhomály szállt alá, engem nem takart,
őket egyre jobban, kifénylett a sok, az egyre több
gyanakvás, az egyre sűrűsödő kétség és félelem,
de egyre sűrűsödött bennem az is, hogy ne menjek,
hogy maradjak, hogy keringjek itt, majd hirtelen
egy láthatatlan lakásból kiabálás folyt ki, ömlött le körém,
menj már el, menj már el, nem ide tartozol, hagyj, hagyj
engem nyugodni, és sírva és egyre kétségbeesettebben,
majd csörömpölés, majd ajtócsapódás, majd ütések tompa
puffanása, és tudtam, bármi ez, nekem mennem kell,
mert idegen vagyok, nem ide tartozom, és nem is fogok.

Álmaink piros sportladája, IJK, 2017.

PAPP TIBOR

merész egemen

ó mértéktelen bomló növényzet
  miféle közelség ez, hogy így hiányzol
   a távolságot már elpusztítottam
   már arra sem kérlek, hogy kinyílj
           hogy hűvös esőmből örömöd legyen
     a sóviharban szomjan halunk mind a ketten
 
mielőtt megtalálnám sebezhető partodat
   az átkelés hízlalta izgalomra gondolok
majd elkísér néhány embertelen halott
     korsóként önmagam palástja és alja
                 emlékeimben láttalak
     de nem tudom honnan és hová vagy

Bárka, 2013/4

LOVASI ANDRÁS

Ints az időnek, hadd menjen, folyjon

Ints az időnek, hadd menjen, folyjon
Ahogy puha labdákat rugdosnál a Holdon
Ahogy kamillás vattát raknék a szemedre
Hogyha hazajönnél égő szemmel este
Ahogy a forró leves szétárad, ha leér
Ahogy anyád szorít, ha félsz, azért, hogy ne félj
Ahogy álmodban könnyedén beiktatsz egy kanyart
Egy szikla miatt, ami a repülésben zavart
Az óceán felé, amiről mindig tudtad hol van
Ott volt a fejedben, vagy a poszterboltban
Tekerte ki anyádnak az eladó néni
És nézték hosszan s utána neked kellett nézni
Az ágyadból, onnantól pálmák, naplemente
S a hullámok a lábadig jöttek minden este
És most itt vagy tényleg, látod? türelmes az idő
Megvárt ez a pillanat, és abból majd most kinő
Egy másik, és abból is sorba mindig másik
Nem úgy, mint a képen, bár a sok hullámon látszik
Ezek nem viccelnek, úgy dolgoznak a parton
Ahogy a huzat dolgozott az alvó gyerekarcon
 
Hévíz, 2014/2

MAGOLCSAY NAGY GÁBOR

Holdomig

csak repülnöd kellene | ahogy
bordák feneketlen fészkében
űrséták nyomában üzekedő
égitestek árnyékában a napszél |
repülnöd kellene mint a vitorlák
dongája | hisz nincs szegleted
hajlatod aminek ne volna szárnya |
repülj vágytól vallomásig és vissza
és oda és el | ahogy én repülök a
széteső szembe a névtelen
veszedelembe | helyetted és érted
repülök | holdiglan

Kulter, 2015/3

TÉREY JÁNOS

A kocsmák, amelyeket hanyagolni kezdünk

A kocsmák, amelyeket hanyagolni kezdünk,
Távollétünkben terjeszkedni kezdenek.
Megkétszerezik alapterületüket
A bojkott évei alatt.
Magánlakásból csípnek le szobákat.
Falfúró vijjog. A falánk törzshely
Kinyújtja csápjait, bekebelezendő
Egy másik szenespincét. A salétromos
Szomszédság megszállása. A fejlesztés
Eredménye táncparkett vagy biliárdterem.

Helyek, melyekből idővel kikoptunk. Átverés,
Plusz egy százas úgyis rajta van.
Avagy a hétvégi dögunalom
Szinonimája lett a cégéren olvasható név.
Itt futottunk össze haragosunkkal,
Köszönés helyett csak jézusmáriáztunk.
Itt többé soha, erre mérget veszünk.

Séta közben egyszer úgyis bever minket az eső.
Hajnalban itt jutunk korhelyleveshez.
Mi az istennyila! Más beosztás, más dizájn.
Nem lévén szívbajosak, álljuk a trükkös
Kávétündér pillantását. Egyes-egyedül
Ő a régi, meg a belmagasság.
Jó szétnézni este új partnerünkkel,
Ki megtisztítja, fölszenteli  a csehót.
Vodkától fűtött Rongyláb Jánosok,
Örökzöldekre headbangelni jó,
S jó az új parketten beindulni őserővel.  

Térerő, Palatinus Kiadó, 1998

TÓTH KINGA

ezelmúlik

felvesszük az ugyanolyant
mert éjjelekig varrta
fehér szegély az alja
csipke virág mi közöm ehhez
nekem készül pedig nekünk
a közös
hát felvesszük az ugyanolyant mert
éjjelig varrta többnyire kézzel
a mamának is kellett a varrógép
gumit húzott a tetejébe
az enyém tágabb lett a hossz
meg hosszabb
az ujja nagyobb pont beleférek
jövőre kinövöm az nem sok idő
kicsit lejjebb rántom vigyázok rá
ha elszakad rájön hogy nem szeretem
ha nyújtózom gyorsabban növök
talán lesz majd egy nadrág is
 

Irodalmi Jelen, 2012/1

FENYVESI OTTÓ

Minimum rock and roll (részlet)

Vadnak születtünk.
Kosnak, baknak, oroszlánnak,
bikának. Vízöntőnek, mérlegnek,
skorpiónak. Szűznek.
Sárkánynak, lónak, disznónak.
Szépek voltunk és hamvasak.
Mi voltunk az égen a csillagok.

Még messze volt Amerika.
Messze volt  Sziám és Indokína.
Lehetett kólát inni, sztriptízt nézni,
hosszú hajat viselni, körmöt festeni.
Lehetett békésen egymás mellett élni
egy vaksötét, halálra ítélt országban.
Dúlt a konszolidáció, válság válságot követett.
Már megtojtak Kennedy tyúkjai.
A hidegháború jógagyakorlatozott.
Mindenki szabad akart lenni.
Ködöt virágzott a tavasz. Lilát és feketét.
A birkákból tej és vér csorgott,
a hegyekben nóta szólt, szilvapálinka
csörgedezett a patakban.
A gitárosok és az énekesek azt kiabálták:
boldogan akarnak élni.
A fűben feküdtünk, az éjszaka édes volt,
szerelemre való. Szívtuk a dohányt és
hosszan bámultunk egy
kőből faragott pillangó után.

Vadnak születtünk.
Ráknak, halnak.
Ikernek, nyilasnak.
Papucsállatkának.
Tigrisnek. Bakancsnak.
Hittünk a mennyországban,
hittünk a csókoknak, a könnyeknek.

Minimum Rock and Roll, Tiszatáj Kiadó, 2015

SOPOTNIK ZOLTÁN

Jézuspalack

Barátom bal szívkamrájába két elektródát
vezettek, ezek mentik meg, ha leállna a szíve.
Halál ellen két drót, egy oxigénpalack, és Isten.
Fekete limuzin elé dobott szögek. Na, most
valami okosat. „Hogy vagy?” Nyilván szarul, ne
haragudj. Mindehhez egy elfelejtett ipari város
és tartozékai. Kohók, akár orvosi műszerek.
Nincs képem egészségesnek lenni. „Tudod, a
kórházban, mikor egy hónapig mozdulatlanul
feküdtem, bejött hozzám Jézus”, mondja.
„Ja, az jó”, válaszolok, pedig fogalmam sem
lehet, hogy ez mit jelent. Nézem az oxigén-
palackra tekert olvasót.

Saját perzsa, Libri Kiadó, 2012

NAGY ZOPÁN

Skizológia / A

      Ivó arccal, fallal szemben állok;  fekvő fallal  küzdök; tartalmaink találkoztak, most át kell lépnünk egymást!

     Abraxas lakik legbelöl; ördögi tetteimért, angyali fényeimért ő a felelős; ám most, hogy tudok a „SORS”-ról: minden rezdülésért (a végső megsemmisülésig)     „énem” fogad ütést és ölelést...
      
       Alvadt véred, mint a menta; együtt szippantjuk hempergésünk verejtékeit s csorgó illatod szinte megfojt..; ám kérlek ne nyúzz meg teljesen, testemen a sebek parázsként világítanak..; emlékezz! – fogaid hányszor meggyulladtak ha szerettél..;
       másokkal víz alatt ismerkedtem, Te egy lángoló ébenfa hasadékából léptél felém; síró szilánkok szavaimban, körmökből font fátylak szemein-ken..;
        a csecsemőt padlóhoz szögezik, a hintalovak elfutnak, kint: egylábú sírásó várakozik, foszló falon holdnak arca: ráncos relief (rajta átnyúlhatsz, rajtam lassítva átmehetsz);

        mérgezett véremben romlott géniusz
                                                                                       csobog,
         homlokomban görcsösbot  szorong..;
         hajnalodik; most utolérhetsz
         (hisz el sem indultam);
         vaságyhoz kötözött madártoll..;
         2x hajnalodik: alvadt véred most
                                                                                       másokkal
         víz alatt; tested beázott ébenfa-tuskó;
         szavakból-font sírod mellett
         egylábú várakozásom...

       Ariszthopenészesedem andaxínű absztraháló-szobában; alvégleges, avott alliterápiákon abnálinkább aszalobbanok; ah, alvonó alg-agyam: árnyéleden átes(tele)dem..; arabesz-kötözött alvilányok: alvégleg atrocitizállak; acsarGodjatok: ámen...

Skizológia, Patak Képzőművészeti Egyesület, 2008

JÁSZ ATTILA

Punkorszak (1987–1989)


Nonkonform hozzáállás szabadságszaga
árad a képekből,
szálkás figurativitás
lesz a teremtő lázadás formája,
a részletek ideges vibrálása,
ahogy két punk szerelmeskedik,
amiből csak annyi látszik,
ahogy feláll a hajuk nemtelenül,
minden szerepjátszást mellőzve,
a sötét háromszög lehet a lány
fölborzolt fűszőrzete,
a fiú mögötte áll
hátulról öleli át,
a lány mellére teszi a kezét
finoman,
a legegyszerűbb nem ellenkezni,
csak nézni
a szinte felismerhetetlenségig monokróm történetet,
ahol a bábuk színéből lehet csak sejteni,
sakkjátszma folyik éppen,
a sötét és világos mezők felületén,
a karcolások fölött,
a bábukból
a felszín alatti fény megvilágításában
fehér festék folyik,
akár egy fagyasztott mélytengeri hal vére
egy kopaszra borotvált öltönyös lány kezében,
mintha maszatfoltok lennének,
de ez még nem a szent nyírfakéreg ketchuppal,
ahogy átvérzi a vásznat,
csupán az intelligens nihil kreatív lendülete
a legegyszerűbb ellenállás féktelenségével
a továbblépés felé.

Belső árnyék, Kortárs Kiadó, 2013

CSOÓRI SÁNDOR

Rimbaud csészéjéből

Rimbaud csészéjéből vadméhek isznak:
naplopó szárnyas dandyk, hangos korhelyek.
Afrika faistenei csak nézik őket, s arcuk,
akár egy tuskó, hosszában megreped.

A vadkölyök sehol. Csak egy nadrág a házban,
s nagy tételben a csönd, az ostoros magány.
Fegyvert árul talán ma is a sivatagban?
Lángszórót, tankot, száján és hasán

okádó ágyút, mely a versnél szilajabban
üvölti, hogy minden homokszemért
ölni kell? Minden elfutó madárért?

Meddig üzletel még a szent fiú a földön,
s meddig szorítja aranyát hasához,
hogy gyulladt mája örökre lehűljön?

Ha volna életem, Kortárs Kiadó, 1996

EL KAZOVSZKIJ

Földi és égi szerelem / 8.

Újra úton vagyok, kedvesem,
és újra rólad szól ez az út.
Cáfolják az eredményt
Az új úton és a sorsban.
Az új úton? Nem, a sors ugyanaz,
Még mindig te vagy, mint mintázat a késen
Az új életben mit parancsolsz?
És én magamnak mit parancsolok?
Újra vonatra szállni, útra kelni,
Nyomorultként rajtad keresztül megyek,
Téged későbbre hagylak. Olyan sok van belőled
a láthatáron, szem előtt!
Te vagy a kapcsolat a valósággal. Az én időm
Beléd van zárva,
Nem folyik ki. A világ a te sémád szerint
alkotta meg az orsót,
Úgy követi egymást az éj s a nap, mint te,
A bolygók úgy forognak, mint te.
Elkerülve a napot, napkeltekor
És napnyugtakor égetik a hidakat.
Ebben a városban is téged kereslek,
mint egy évvel ezelőtt
Más arcok halmain vándorolva,
Tapogatózva, találomra élek,
A bolygóval csak annyira vagyok kapcsolatban,
Amennyiben Te a reléje vagy,
Te vagy a dolgok közt a kapocs,
És nem lehet rajtad változtatni itt a földön.

Földi és égi szerelem, 1979.

Tiszatáj, 2015/8


 

KEMÉNY ISTVÁN

Játék forradalommal és ellenforradalommal

Egy szürreális család túljut hatalma mélypontján
És végzetessé teszi az ország törvényeit
Marie-Antoinette egy luxuskaramból során döbbent rá, hogy álmos
Közben a Rózsadombon halk gongszó hív ebédelni arisztokratákat
Amelyikük nincs hetven éves, az feltűnően fiatal

Dél van s az erdő szélén az alvó királyné autóját bámulja egy paraszt
Majd a falvakon félórás kór söpör végig, a járványtervező én vagyok
A falun kívül máglyát raknak a kíváncsiság áldozataiból,
tömjénfüst száll a főváros felé

A fővárosi ördög szimatol, majd őrült menekülésbe kezd és ezzel
Hazánk jó törvényeiből eltűnik a lényeg s az üres törvénykönyveket
Ellepi a parlament háromszáz öreg legye, micsoda zümmögés
A gázálarcos koronaőrök parancsnoka erősítést kér telefonon

Mikor a telefon cseng, már úgyis vége az ebédnek
Az idős urak az ablakhoz lépnek, távcsövük a Parlamentre néz
Az ellenforradalom másfél percének legsikerültebb másodpercei ezek
Mi állunk mögöttük, és gyönyörködve fényképezzük őket:
Zita comtesse, Sain-Just márki meg én.

Játék méreggel és ellenméreggel, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987

VANKÓ GERGELY

Tigrisszabadító

miközben
magadra szabadítod a tigriseket
magaddal bírsz ím igazán
az ajtók felcsapódásakor megjelennek
úgyhogy láthatod őket
a sok sárga szempárt
mintha az egymást kizáró
és magukba foglaló
ellentétpárok
öltenének bennük testet
lényükben
lénytelenség nyújtózik
leheletük bűzös
és illatos
megjelennek
s ekkor már te is jelen vagy
az aréna dobog
mint vérrög a belső fülben
és meghallod magad
füled tigrisfül
talpad tigris talpa
magadra szabadítottad a tigriseket
magaddal bírsz ím igazán

Vakok ideje, Forum Könyvkiadó, 1981

HORVÁTH EVE

a srác az elsőn

nem ismerem csak arról hogy császárelődöt dönget
húszon felül járhat valami egyetemista fajta de bi-
zonyosan nem bölcsész különben csehtamás szólna
valahogy megörökölhette a lakást ahonnan a néni
szégyen nélkül kihalt csak párszor áztatta el a lakó-
telepplafont és ez a gyerek dönget ész nélkül karaoke-
t jó múltkor barátnője puffant a mennyezeten ajtó
csapódott kurva énekelte a refrént miközben leitta
magát minden értelem nélkül szilveszterkor az utcán
tiniket megszégyenítő tűzijátékot szórt el ujjongattak
vele az erkélyen maradtak hogy mennyire raj a csávó
szövetkabátban egy ringyó megtalállak még szólt az
ének a sors is élezte benne kiadó rossz karmáit

2016, elsőközlés

TANDORI DEZSŐ

Alsóváros

Aki így tudná, mozdulatlan is,
követni egy félreeső, kopott
utca ívét, s csak egyét, bármikor
meg is halhatna már. Mint ez a mészkő-
fal, úgy hajolna, hogy az út ivét
saját megdőlésén érezze, s aztán
ablaktalan is nézhesse örökké.

Én még hiába járok itt, hiába
tudom, hogy itt a macskakövek is
az idő apró süllyesztői: mégis,
bennem még tarkább képek gomolyognak;
hiába ejt meg két különbözőn
magas szomszédos háztető aránya,
mint mérleg két tányérja, melyeket
az ég kéksége egyensúlyoz: bennem
inganak még a kisebb dolgok is.

Hanem azért már eljövök ide.
Bemegyek az idegen kapukon,
és alágerendázott folyosókról
nézem a kicsi belső tereket.

Olyan jó akkor felfedezni egy
falrepedésből kinövő ecetfát,
oly jó hinni, hogy a lélektelen
kő is rést enged magán, mintha a
mulandóságot irigyelné tőlünk.

Töredék Hamlettnek, Szépirodalmi Kiadó, 1968

 

ÁFRA JÁNOS

megemelt égbolt

készen adva csak az undor
hordoz némi hozzáférhetetlenséget,
ha végre érdek fűz a múláshoz,
mikor már nem lehet élni,
csak valami másban, de még
nem szabad szólni róla senkinek,
ezt érezte harmadikban, mikor oldalról
látta a testét, ahogy falhoz nyomták
és a ruhájánál fogva felemelték,
lógatták, cikizték a bőrkabátja miatt,
amit a nővére turkált neki, a felsősöknek
nem volt ilyen, ő meg már nem volt
magánál sem, amikor végre elengedték,
nem beszélt az esetről senkinek,
csak arra figyelt, hogy minden második
lépcsőre lépjen, hazafelé sétálva pedig
a szokottnál is koncentráltabban kerülte
lépéseivel a betonlapok törésvonalait,
hátha megnyugszik az elmerülésben,
a járdára figyelt, és mikor arcok vetültek
elé, kavicsokkal taposta őket cipőtalpára,
mégsem rongyolódtak el

Glaukóma, JAK + PRAE.HU, 2012

 

BARI KÁROLY

Szabadság!

Szabadság, vasra-vert ígéret,
szemünk láttára hervadsz
a rozsdát-vétkező láncok közt,
s azt merik mondani, szíveinket éled:
hogy szabadok vagyunk, azt merik mondani,
árva, némaságtól-szenesedő torkú
madarak előtt: előttünk, akik ismerjük sóhajait
a börtönt-próbáló eszmék tüzein tisztuló létnek,
ismerjük kiskorunktól a faluvégeken üldögélő
virág-szakállas öregemberek: a temetők meséit
e hamuban-járkáló országot béklyóba-nyomorító
foglárról, tudjuk: rácsokká fonódnak a rosszul formált
szavak, s fogaink gyöngy-sövényeit
a kulcsok vitézei kirugdalják, ha rosszul szólunk,
sáros cipőink alatt nyöszörög a harmat, nincs vége
az útnak: nincs vége a bajnak, s a várt, nagy
szabadságról csak bérencek papolnak,
szíveink piros cseppkőbarlangjaiban
gumibotok suhogásán osztozkodó álmok
nyögése visszhangzik, de szemeinkben
alázatot nem tenyészt a kín, állunk
meztelenül, fal felé fordulva, ágyékszőrünket
locsbolja a bordáink csont-zsilipein
átlihegő vér, szemben a kőfalon
fehér krétaírás: életet veszt, ki szabadságért sír.

1972 (nyomtatásban nem jelent meg, a költőt börtönbüntetésre ítélték a vers megírása és nyilvános elmondása miatt)

 

PEER KRISZTIÁN

Láncreakció

Az alkoholista halála csak
keresetkiesés egy apró presszóban.
Higgadt nyomozás a bordák alatt.
Szétroncsolt szervek, de a pincéreknek
is van bajuk elég. A feleségük
ide jár, keveset iszik,
de kacér. És kínozza otthon
a halvány gyereket. Gyáva kis kölyök,
ocsmány ábrákat rajzol a lányok
füzetébe, és a tanárnő autójáról
letöri a tükröt. A tanárnő meddő,
és azt hiszi, hogy csalja
a férje. Kezd elhízni, és durván
rúzsozza magát. A férfi
hiába próbált sírni az olcsó
temetésen. És hazafelé túl nagy
adományával megaláz egy koldust.

Belső Robinson, József Attila Kör – Pesti Szalon, 1994

SZIKRA JÁNOS

T. J. ődöngései

Profán unikum-reklám,
váratlanul bukkantál föl tíz éve
a diktatúra alkonyán.
Szívedben szétlőtt szerelmek,
másnapos szemedben
lelencek labdáztak villanykörtékkel,
kibiztosított borotvákkal.
Kocsmák, versek, árvaházak,
nők, csövesek és börtönök közt
ingázó renitens jogász,
moszkoviták és redakciók réme,
irigyeltelek.
Ültünk egy hétig a padon
Velencén a nyolcvankettes nyárban,
fejünkben lőrék,
kisüstik,
szitává lyuggatott remények,
vártunk egy el sem indult vonatot
s Mária is mindig ott volt valahol,
Kertalja utca kettő,
keréknyom a krókuszon,
és Sudár és Takács Imre
mint örökzöld
fikuszok a tébolydai pálmaházban.
Olvasótábori lelkész,
baloldali magyar nyelven
öröklétet celebrálsz
egy lepedőben
a Ságvári-szobor előtt.
S én azóta is
mindennap az ajtót lesem,
és belépsz és oxigéntől
sistereg
a hullaházi levegő.

Hajlíthatatlanul, Széphalom Könyvműhely, 1992.

BALÁZSOVICS MIHÁLY

Mosolykárpit tegnapi drapéria

Megtalálni az alkalmas
pillanatot mikor legkékebb
a tenger és a kisemmizett álom
lavinaként gurul végig
maga alá hengergetvén
az időt az emlékezet tábla-
képein egybemosódó múlt
jelen halszálvékony csík
a láthatáron fényben aranyban
a mozdulat ahogy az tárgyként
átlendül a holtponton újra-
üt egy elfeledt belső óra
a hasonlatok párhuzamát
különböző idősíkokon elmetszi
a valóság feszesre húzott
mosolykárpit tegnapi hazug
drapéria sodródik tovább
az önmagát felnégyelő
tekintet ugyanaz a történet
folyik szivárog múlik

Az idő célkeresztje, Széphalom Könyvműhely, 1992.

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2018. 02. 14. - 06:40 | © szerzőség: Gothic.hu