Úgy döntöttem, beleásom magam a cipőrengetegbe, és végzek némi kutatómunkát, honnan is jött a hazánkban csak „bugesz-/bugiszként” honosított alternatív lábbeli. Meglepődve tapasztaltam, ennek a boszorkányviseletnek igen széles (és színes) körből szedhető össze háttértörténete.
A külföldön winklepicker vagy winkle picker néven futó cipő legnagyobb divatját az ’50-es években élte, a brit rock and roll rajongók körében. Olyasfajta, ami egyesítette a bakancs és a cipő funkcióit. Jellegzetessége a hosszú, hegyes orr. A 2000-es években a divatvilágban is megjelent egy ehhez hasonló változat, átemelték, majd ezt követték sorban a hegyes orrú, női divatcipők és -csizmák.
A név maga igen vicces, winklepicker azt jelenti „parti csiga kipiszkáló”. A cipő hegyes orra kínálkozott az elnevezésre, mert Angliában volt egy népszerű tengerparti csemege, egy csigaféle, amit egy tűvel, vagy más hegyes tárggyal szabadítottak ki héjából. Erre használták a „to winkle something out” kifejezést.
Mondhatjuk, hogy legkorábbi elődje nagyon messziről és koránról származik. Keletről szűrődött be valamikor a XII-XIII. században a keresztes hadjáratok által. Franciaországban poulaine volt a cipellő neve, de mindenhol viselték, ahová a burgundi divat eljutott. Színes volt, a kor divatjának megfelelően. Utólag csőrös cipőnek is hívjuk, néha olyan hosszú orrot készítettek, amit kis lánccal kellett a rüszthöz erősíteni, hogy ne gátolja az embert pl. egy egyszerű sétájában. Amúgy ekkor is extrém viseletként létezett, az arisztokrácia hóbortjaként. Sőt, minél hosszabb volt a bőrből készült, harisnyaszerű lábbeli orra, annál magasabb pozícióban volt a viselője.
Az ’50-es években a hegyes orral szöges ellentétben a Teddy Boys által viselt brothel creepers is megjelent. Ezt a második világháborúban, észak-afrikai részen hordták a katonák. A helyszínnek megfelelően sokkal robosztusabb, magasított talpú, recés talp-oldallal. Ekkoriban futott még az oxfordi stílusú (alacsony sarkú, túlzottan hegyes orrú), a Chelsea boot (elasztikus oldalú, kubai sarokkal, amit többek közt a Beatles tagjai hordtak). A winklepicker ezektől azonban jól elkülöníthető.
A korai ’60-as években a modernisták („mod”-ok) egyik kedvelt viselete volt, rajtuk kívül megcsappant népszerűsége, és csak a ’70-es, ’80-as években vették elő újra (porosodó holmik újrafelhasználása). És a különböző szubkultúrák tagjai kezdték el hordani újra: „mod”-ok, punkok, r’n’r revivalisták. A goth színtérre is ekkor lép, ahol egyszerűen csak csukának hívták („pikes”).
Napjainkban, szubkulturálisan inkább háttérbe szorulni látszik, a divatvilág újra és újra előveszi, legalábbis felhasználja vonásait, majd elfelejti. A kifutók helyett viszont szívesebben látnám egy-egy vadabb bulin, akár egy jó fogpiszkálót.
Hamarosan teszteljük a viseletet, és beszámolunk előnyeiről, hátrányairól!
